2011. november 12. 13:30 / Tünde

 

„Aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik.” Minket ez a kockázat nem igazán fenyeget, hisz minden évben libázunk a Márton naphoz közel eső hétvégén, most sem volt ez másként. Hogy miért pont az Origo Bisztróban? Egyrészt, máshol nem volt hely – igaz későn is kezdtünk neki a foglalásnak, így sajnos a kiszemelt helyeken már teltház volt. Másrészt azért, mert engem régóta frusztrál, hogy a toplistánkon méltánytalanul rossz helyet foglalnak el (21/24), ugyanis még a Gasztrotúrák blog születésének hajnalán voltam náluk. Akkor is egyedül és csak egy leves-desszert kombóra ugrottam be + nem igazán volt még összehasonlítási alapom sem a pontszámok tekintetében. Ideje volt tehát meglátogatnunk kettesben, hogy megérdemelt helyükre kerülhessenek. Mivel volt bőven libás ajánlat a kínálatukban, örömmel indultunk el közösen felfedezni és újraértékelni a helyet.

 

1.     Megközelíthetőség

Budapest II. kerület, Pasaréti út 100. www.origobisztro.hu

A korábbi bejegyzésem óta nem változott, továbbra is „könnyen megtalálható, a Pasaréti tér körforgalmánál lévő buszmegálló mögötti épület. Parkolni a mellette lévő utcában ingyenesen lehet.”


Igaz, most is voltak, akik kint foglaltak helyet – gyönyörű idő volt, november közepéhez képest meg főleg, de nekünk eszünkbe se jutott ez az alternatíva a 8-10 fokos „hőségben”. Mivel a fönti rész nem túl tágas és vendégmarasztaló (inkább kávézós, bár jellegű, nem étkezős), lementünk az alsó szintre, amelyhez egy rövid lépcsősoron át,


a lenti teraszrészen keresztül, a hangulatos udvar mellett jutottunk el.



2.     Ételek

Már a telefonos asztalfoglalás során is szimpatikus volt a kontakt, amit tovább fokozott az az apró, gesztus értékű figyelmesség, amivel a tényleges helyet foglalásunk után találkoztunk, egy mézes mentateával köszöntöttek minket.


Nem csak jól esett a melege a kinti hideg után, hanem az étkezésünk hangulatát is megalapozta.

Kaptunk itallapot, amelyről én a jól hangzó rózsa limonádét választottam, Feri kólázott.


Ránézésre semmi extra, de a rózsavízzel „feltüzelt” limonádé már az illatával, azt követően az isteni ízével, majd pedig a kellemes és egész hosszan megmaradó aromájával lopta be magát a szívembe. El is határoztam, hogy veszek otthonra is rózsavizet, annyira ízlik.

A Feri kóláját is kommentálnám pár szóval – nem az ízvilágát szeretném isteníteni (bár az is megállná a helyét), hanem a felszolgálása ragadta meg a figyelmemet. Mivel éttermekben általában 2 dl-es kiszerelésben kapható, rögtön kettőt szoktunk kérni, amit általában úgy szolgálnak föl, hogy kiöntik az első felét egy pohárba, majd a másik felet és a második üveget otthagyják az asztalon. Szerintünk tök fölösleges ez a „move”, ezért nagyon tetszett, hogy kaptunk egy nagy öblös poharat és a pincérsrác azonnal beletöltötte mindkét üveg tartalmát. Jobban is néz ki és nem kell sz@rakodnunk az öntögetéssel, a kerülgetésével, aminél ugye akár a kiborításának az esélye is az egekbe hág – főleg nálam. ;)

Az ételeket az állandó kínálatból, a heti ajánlatból, illetve a chef ajánlatából választhattuk ki – hétköznap még a napi menü is bonyolította volna a döntéshozatalunkat.

Mivel a libák ellen elkövetett bűnözés volt a célunk, Feri a chef ajánlataiból választott, én pedig a heti felhozatalból.

Feri hideg előétellel, sajtos libamell vagdalttal kezdett, melyet feltekerve kínáltak, narancsos édeskömény salátán.


Feri:  Mint Tünde is leírta, igazából kényszerválasztás volt az Origo. Ki akartuk próbálni mindenképpen, de jobb szeretem úgy tesztelni elsőre az éttermeket, hogy a normál „hétköznapi” menüből választok. Így talán jobb képet kaphatunk az ételekről és nem futunk bele 1-1 jobb vagy rosszabb akcióba. De itt ugye a Márton nap miatt a téma adott volt. Emiatt kicsit féltem, mert nem az Origo-t tartom a legautentikusabb Márton-napi étteremnek és tartottam attól, hogy az adott tematika miatt túlságosan ragaszkodni fognak a hagyományokhoz és kicsit fantáziátlan lesz a menü. Utólag azt kell, hogy mondjam, alaptalan volt a félelmem. Ennek legékesebb bizonyítékát ez az előétel jelentette. Egyszerűnek tűnik első hallásra és látásra, de mégis olyan ízkavalkádot kaptam, ami miatt bármikor szívesen visszamennék.

A sajtos libamell vagdalt hideg és nagyon ízletes volt. Az arányok is tökéletesek voltak. Tündének is ízlett. A vagdalt egy rukkolaágyon került tálalásra. Mint korábban már írtam, szeretem nagyon a rukkolát (nem kell röhögni kedves friss gyermekes házaspár :)), de az, hogy ez le volt öntve mézzel, nagyon tetszett. A salátában elszórva fellelhető volt paprika is, aminek a jellegzetes íze nagyon feldobta a tányért. De az étel legérdekesebb része a narancsos édeskömény volt. Így egyben nekem az ebéd legjobb fogása volt.

Én egy meleg libahúsleves zöldségekkel és lúdgége tésztával összeállítással kezdtem. A tésztát kérésemre hagyták ki belőle – ha lehet, csak zöldségekkel fogyasztom a húslevest.


Nagy adag volt, a leves finom, a zöldségek benne számomra egy picit túl puhára főttek, de összességében ízlett.

Főételnek Feri ropogós libacombot kért lencsepürével és vörösboros aszalt szilvával.


Feri: Itt is tartottam tőle, hogy nagyon „hagyományos” lesz az étel. Bár az előétel megnyugtatott kicsit, de azért még bennem volt, hogy egy libacombbal mégis mit lehet kezdeni. De ez már végképp meggyőzött, hogy itt tényleg tudnak főzni és gondolkozni is. A lencsepüré nagyon jó ötlet volt és egyben nagyon finom is – pedig nem vagyok nagy „lencse-fan”. A libacomb finom volt, a tisztább húsokat Tünde is szívesen fogyasztotta. Ami kicsit furcsa volt, hogy a liba bőre – ami számomra a legfinomabb rész egy húsnál, hisz ott gyűlnek össze igazán az ízek – nem volt teljesen megtisztítva. Néhol lehetett látni a liba „szőrét”, így nem volt túl gusztusos a látvány. Fogyasztáskor viszont egyáltalán nem zavart, észre sem vettem. A vörösboros aszalt szilva jól illett a húshoz, ismét egy jól kitalált és összerakott fogást sikerült elém tenniük. Gratulálok.

Nemcsak neki ízlett – nekem sem volt elég egyetlen kóstoló, több villával adott a számba a fincsi libahusiból. Ínycsiklandó volt, meg is ette/-tük mindet.

Az én főételem is finom volt, de muszáj volt helyet hagynom a desszertnek is, így a csomidoboz jóvoltából vacsira újból megízlelhettem. Kecskesajtos polenta balzsamecetes sült paradicsommal, paszternákpürével.


A polenta ropogósra volt megsütve – na ez szúrná rendesen az Anyum torkát, de nekem bejött, bár a jellegzetes kecskesajt ízt épphogy éreztem rajta, semmiképpen sem volt eltúlozva benne a mennyisége. A paradicsom jól átsült, mégsem folyt szét, nagyon tetszett az állaga és a balzsamecet is a tetején. A paszternákpüré pedig kellemesen édeskés volt, jól egészítette ki az összeállítást.

Természetesen a desszertek sem maradhattak el. A chef ajánlatából sajnos elfogyott gesztenyepuding mézes fügével, így Ferinek nem maradt más választása, mint a lúdláb torta.


Már a választáskor egyértelmű volt, hogy ő az enyém lesz, ugyanis Feri nincs oda az ilyesmiért, én pedig kicsi koromban nagyon szerettem, főleg, ha sok meggy volt benne. Na ebből sem hiányzott a piros gyümölcs, de nem ez volt a legnagyobb erénye. Mennyei volt a csokoládékrémje, de a tésztája is isteni finom, puha volt. Igaz, kicsi koromban az is tetszett benne, hogy a tetejét bevonó csoki roppant, mikor a villát beleszúrtam, de jelen esetben nem hiányzott ez az élmény, tökéletesen elégedett voltam vele, roppanás nélkül is.

Én mákkrémes piskótát kértem, forró házi szilvalekvárral.


Itt sem volt kérdés, hogy a piskóta a Ferié lesz, hisz neki meg az a kedvence. Igaz, nem mákkrémmel, hanem lekvárral, de jelen esetben abból sem volt hiány. A felét hősiesen felajánlotta nekem az én kis drága férjecském (már jóllakott és neki nincs külön buffere az édességekre – az én nagy örömömre), így hát erről a desszertről is tudok nyilatkozni. Ő is elsőrendű volt, a tésztája kellemesen puha, semmiképpen sem fullasztó, mint a gyengébb kivitelű rokonai általában, a krémje finom, a lekvár pedig kifejezetten zamatos, nagyon ízlett az egész mindkettőnknek.

A végén finom kávék mellett üldögéltünk és beszélgettünk egy darabig.


Márton nap az újbor kóstolásának is az ideje. Mivel autóval érkeztünk, ezt most kihagytuk, de a szemeink randizhattak néhány üveggel.



3.     Kiszolgálás

A fent már említett, telefonos asztalfoglalás során kialakult szimpátiánk mindvégig kitartott. Nem egyszer volt már merőben eltérő tapasztalatunk máshol: nem is értem, hogy jut eszükbe néhány helyen kellemetlen hangú és a kedvességet abszolút mellőző hölgyekre/urakra bízni a telefonos asztalfoglalást, de nemegyszer találkoztunk már ilyennel. És persze olyannal is, hogy a kellemes hang ellenére a helyi kiszolgálás volt csapnivaló. Itt összhangban volt a kettő. Figyelmesek voltak a pincérek és kedvesek is. Igaz, nem állítottuk őket nagy feladatok elé, de megfeleltek az elvárásainknak.


4.     Feeling

Az előző bejegyzésemben a fenti részről írtam, hogy „Abszolút (mai értelemben vett) bisztró hangulat. Nekem bejött!”. A lenti rész sem különben.


Először furcsa volt a helyet megelőző Matteo étterem elegáns, bauhaus jellegéhez képest a bisztró hangulat, a hosszú faasztalaival.


De mikor megkaptuk a kis fehér terítőnket, elegánsabb töltetet kapott az egész.

Letisztult formák, visszafogott színek jellemzik a helyet.


A jókora üvegfelületek pedig nappal világossá teszik a bisztrót, este pedig még inkább láthatóvá a vastag, fehér kézírást, amely informál az aktuális eseményekről – jelen esetben épp készült a december elsejei spanyol vacsora kínálatának üvegfestése.


Természetesen a mellékhelyiséget sem hagyhattam ki. Kettő fehér ajtó közül választhattam, az egyik a konyhába, a másik a mosdókhoz vezetett. Annyi árulta el, hogy melyik az én célom, hogy a fehér melletti fekete kapcsolóra rá volt írva, hogy ajtó – annak megnyomásával nyílott az ajtó. Erre egyébként felhívta a személyzet is a figyelmemet, a biztonság kedvéért, gondolom…


A wc hófehér, minimál stílusú volt és tiszta.


Engem elégedettséggel töltött el a kipróbálása, Feri meg tartogatta hazáig…


5.     Árak

Az első Origo-s bejegyzésemben azt írtam, hogy magasak az árak, amit tartok is az akkori szituációra vonatkozóan. Most viszont kellemesen csalódtunk, mert 10.900,- forintos számlát kaptunk, ami egy ilyen ebédért abszolút jónak tekinthető.


Ár-érték arányban is elégedettek voltunk.

Hétköznap egyébként egész jó áron kínálnak menüt is:

„Bisztrónk szombattól péntekig heti ajánlattal is várja Önöket, így étlapunk minden héten 5 fajta levessel, 4 fajta főétellel, naponta változó friss főzelékekkel és 2 fajta desszerttel bővül.

Hétfőtől péntekig 12.00 és 15.00 óra között a heti ajánlat fogásait menü formájában is választhatják.

Két fogásos menü - leves és főétel: 1490.- huf,

Három fogásos menü - leves, főétel és desszert: 1790.- huf.”

 

6.     A Gasztrotúrák összegzése

Nagyon örülök, hogy közösen is kipróbáltuk a helyet és elnyerheti végre megérdemelt helyét. Tetszett a hangulata, ízlettek a liba-napi ételek és rendben volt a kiszolgálás is. Jelen tapasztalatunk alapján nagyon jónak ítéltük meg, ezért 7 ponttal illettük, amivel az Origo Bisztró elnyerte a toplistánk előkelő 11/24. helyezését.

 

Pont:

7/10

A bejegyzés trackback címe:

http://gasztroturak.blog.hu/api/trackback/id/tr923387611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.