2012. június 21. / Tünde

A túra első napja nagyrészt az utazással telt, de a házigazdánk által elkészített vacsora előtt azért még belefért egy bioborászat meglátogatása is, ahol rengeteg mindent megtudhattunk a borkészítésről. A második nap már sűrűbb és izgalmasabb volt. A sok-sok kaland el sem fér egy bejegyzésben, így két részben írjuk le az aznapi élményeinket. Az első részben szó lesz arról, hogyan készül az olíva, hol terem a kapribogyó és mire használják a babért. Teszünk egy sétát Gargnanoban és kalandos közlekedési helyzetek után kipróbáljuk a spiedot. Csapjunk is bele!

Az utazás nehézségeit, illetve az első nap élményeit nehéz volt egyetlen éjszaka alatt kipihennünk. Főleg úgy, hogy éjjel a szobánk klímája eldugult, így csak a szubtrópusi hőséget keringette a ventillátor a jeges szellő helyett. Azonban annyira fáradtak voltunk, hogy így is egész sokat sikerült aludnunk. A szálloda becsületére váljék, hogy miután jeleztük a problémát estére már meg is javították. Pedig azt gondoltuk, költözés lesz belőle.

Reggelire csak gyümölcsöt (banánt, kivit) bírtam magamba tuszkolni (Feri még azt sem). Továbbra is  élesen élt bennem a tegnapi vacsora képe és azt is tudtam, hogy a mai első utunkon is kóstolni fogunk, mégpedig olívaolajat!

Észak felé indultunk a Garda-tó mentén, Gargnanóba, Alessandro Tavernini olívaüzemébe.

Az idős tulajdonos feleségével és fiaival várt ránk. A túrát a fiatalabbnak tűnő örökössel indítottuk, aki részletesen elmagyarázta az olívaolaj előállításának folyamatát.

Mirjam pedig szorgalmasan fordított nekünk, így juttatva minket hozzá az érdekes információkhoz. Mivel az olíva szüretelése és feldolgozása az év másik szakaszában történik, így csak az üres gépek látványa és a házigazda által elmondottak alapján próbáltuk magunkba szippantani a gyártás minden csínját-bínját.

Az általunk meglátogatott üzemben kizárólag kézzel szüretelnek, majd 10-12 órán át hagyják állni a szemeket. Ezután leöblítik őket, kiszippantják belőlük az ágakat, faleveleket, a részfolyamat végén pedig a maggal együtt ledarálják az így kiválogatott egész szemeket.

Következő lépésként enyhén, 22 Celsius fokon temperálják, így az olaj fölszáll, ami által a szilárd és a folyékony anyag kettéválik. A szilárd részből készítik az olívapatét – amit a végén meg is kóstoltunk. A fennmaradó folyékony anyag az olívamust, amit először pamuttal, majd borászati kartonnal szűrnek át.

A leszűrt olajat nagy acéltartályokban tárolják. Régen ez másképpen történt, de a technika és az előírások változásával sok minden megváltozott. Például ma már a műanyagtartály helyett acéltartályt használnak. A préselés folyamata is nagyot változott, mivel a forgó kőmalom használata már nem engedélyezett – a helyi ÁNTSZ előírási miatt –, így helyette gépekkel darálják le az olívabogyókat. Emiatt sajnos a hagyományos, kézi eljárást már nem tudták prezentálni, de számunkra így is sok újdonságot nyújtott a bemutató.

Például azt is megtudtuk, hogy az október első felében induló szüret során 100 kg olívából 13 liter olaj készül – ez az első szüretből készülő olaj finomabb is, mint a későbbi társai. Egyébként egészen karácsonyig szüretelnek, de ezekből a később leszedett, ugyanekkora mennyiségű alapanyagból már 20 litert is ki tudnak sajtolni. Az itt készült olívaolaj savassága 0,1-0,8 közötti – ebben a tartományban nevezhető egyébként extra szűznek.

Ebben a családi üzemben kizárólag hidegen sajtolnak, ezért olyan finom az ő olajuk. Van, ahol a gyorsabb feldolgozás és nagyobb mennyiség, azaz a nagyobb profit miatt meleg sajtolással készül az olaj, de természetesen azok az itt készült termékek közelébe sem érnek.

A gépek közelében láthattunk frissen sózott kapribogyót is, amit szintén helyben készítenek. A kézi szüret után besózzák, majd hagyják száradni. Mikor elkészül, vízben leöblítik, majd sóban vagy ecetben tárolják tovább. Megkóstoltunk egy két szemet, tényleg durván sós volt.

Áprilisban van a virág ünnepe, amikor olívafák virágba borulását 3 napos fesztivál keretei között ünneplik az olaszok (akárcsak a cseresznyefákét a japánok). Június közepén sajnos nem volt ilyen élményekben részünk. Viszont olívafákat láttunk dögivel – a háziasszony narrációjával kiegészítve.

5 000 db 100 éves fájuk van. 1 fa kb. 90 kg olívát terem egy évben, majd a következő évben pihen, regenerálódik, ilyenkor nem terem. Végre Mirjam is megértette, hogy miért csak kétévente takarja el a garda-tavi kilátásukat a közeli olajfa. ;)

Saját teheneik trágyájával trágyázzák a fákat. Ezen kívül metszik őket és természetesen szüretelik a termést. Ilyenkor 15-20 fő dolgozik a családnak és szedi a bogyókat kézzel. Az itt termesztett Garnia fajtájú olívának pici a gyümölcse, és tele van olajjal – bár nehezen nyerhető ki belőle. De valahogy mindig megoldják. :)

Az olíván túl megismerkedtünk még néhány érdekességgel. Megtudtuk például, hogy a kapribogyó kizárólag száraz falakon terem meg.

Falnak támasztott létrákról szedik kézzel, majd lesózva tárolják – ahogyan korábban már láthattuk az üzemben.

A birtokon találkozhattunk limonaja ültetvénnyel is, ahol a citrom, a kapri és a babér együtt alkotnak mikrokörnyezetet. Gargnano híres volt a citromligeteiről, 50 éve még egyesével csomagolt citromot exportáltak. Ma már nem éri meg a termelése, így már csak az ültetvények helyén fennmaradt oszlopokat csodálhattuk meg. Mint a képeken is látszik, kőoszlopok segítették a híres citromok termesztését. Az oszlopok mögött tudtak hűsölni a citromfák és ezekre „futottak” fel. Szüretkor ezen oszlopok tetejére erősített fa gerendákon egyensúlyozva szedték a citromot, ami egy nagyon veszélyes és erőforrásigényes kézi munka volt.

A sarokban babérültetvény található.

A babérfák egyébként nem csupán a babérlevél miatt értékesek, hanem a bogyós termése is felhasználható: babérolajat préselnek belőle, ami ízületi fájdalmakra kiváló gyógyír.

Az ültetvényről lenézve a Garda-tó felé megszemlélhettünk egy 1700-as évekbeli palotát, amely 100 fölötti szobával rendelkezik.

Egy öreg nénié a rezidencia, nem látogatható, de kívülről is lenyűgöző. Arról nem is beszélve, hogy milyen lehet a kilátás a hátsó szobákból, amik közvetlenül a Garda-tóra nyílnak…

Miután mindent megcsodáltunk, következett a kóstoló, az üzem udvarában,

ahol terített asztallal vártak minket.

A friss olívabogyó és helyi kenyérfalatkákon tálalt olívaolaj, illetve fekete és zöld olívapástétom mellé kaptunk még parmezánt (ami isteni volt a friss bogyóval fogyasztva), pezsgőt és naspolyát is. Természetesen minden nagyon fenséges volt!

Tudom, hogy itt nem a naspolyáról kellene írnom, de muszáj. Ugyanis én azt ezelőtt még sosem kóstoltam. Fanyar, de mégis ízletes, lédús gyümölcs, közepén sima, szopogatni való, egész nagy maggal.

Nekem nagyon bejött a kiváló reggeli – és ezzel garantáltan nem voltam egyedül!

A szíves vendéglátás után körülnéztünk a boltban, ahol természetesen minden termék alapanyaga az olíva volt. Testápolók, szappanok, egyéb szépségápolási cikkek – még női mosakodót is lehetett kapni.

Az olívaolaj 15 eur/liter áron volt kapható, ami nagyon olcsónak számít. Mirjam mesélte, hogy az apósáéknak úgy kerül 14 euróba (bekerülési áron) literenként az olaj, hogy saját olívabogyót visznek és csak a préselésért kell fizetniük – ismerős, így készül nálunk a pálinka bérfőzetésben. Gyorsan vásároltunk is belőle otthoni használatra.

Még több kép a látogatásunkról:

Az olívaüzem látogatása, kóstolás és vásárlás után volt egy kis időnk Gargnano tóparti centrumának feltérképezésére.

A város ugyanúgy a Garda-tó partja felé koncentrált, mint Saló.

Kellemes vízparti éttermek, kávézók szegélyezik a sétányt.

És persze innen sem hiányozhat a kikötő.

Narancsfák érett gyümölcsökkel,

halpiac sármos olasz árussráccal,

élelmiszerbolt az olasz jellegzetességekkel: zöldséggel, gyümölccsel, tésztával,

sajttal és sonkával.

Gargnano városában készült további képeink galériája:

A városnézést követően elindultunk az ebédünk helyszínéül szolgáló La Brasába, Tremosine Val di Brasának a jellegzetes trattoriájába. Nem volt hosszú az útszakasz, de annál kalandosabb. Ezt a részt hívják Garda szurdoknak. A kacskaringós úton magas, egymáshoz közeli sziklaszirtek ölelésében komoly forgalmi dugót okoztunk a kis buszunkkal. Motorosok, autósok tolatgattak vissza egy olyan részre, ahová le tudtak húzódni.

Hát igen, ezek a szépségei a keskeny útszakaszoknak, amelyek kétirányú forgalommal bírnak. A sofőreink nem biztos, hogy annyira élvezték, mint mi, pedig a kilátás is fantasztikus volt a Garda-tóra.

Végül csak megérkeztünk. A buszról leszállva azonnal megcsapta az orrunkat a mennyei illat – készültek a spiedóink!

A spiedo helyi jellegzetesség, nyárson sült, zsályás husi – olyasmi, mint a rablóhús.

Séfünk, séftanoncunk és konyhatechnológiában járatos idegenvezetőnk nem hagyhatták ki a konyhába való bekukucskálást.

Hát nem imádnivalók, még össze is öltöztek!?! ;)

Megnézték, hogy sül a grillen a husi.

Megismerkedtek egy helyi célszerszámmal, a polentakészítő géppel – a nagymamám isteni puliszkát (nálunk így hívták) gyártott, de emlékszem, amikor már nem volt olyan jó fizikai állapotban a válla, egyre ritkábban készítette, ugyanis a titka az, hogy folyamatosan kell kevergetni. Kézzel nem könnyű, na de így…

Sőt még megnézhették Jancsi és Juliska félelmeinek tárgyát is, az izzó kemencét.

Mi eközben elhelyezkedtünk a természet lágy öléhez jó közel.

Közvetlenül mögöttünk csobogott a patak és ezerrel csicseregtek a madarak.

Mindenki helyet foglalt, majd elindult az ételek áradata.

Kaptunk friss salátát,

grillezett zöldségeket,

kakukkfüves burgonyát.

Mindezek mellé érkeztek a polenták. Volt sima és sajtos. Az utóbbi inkább a sajtfondühöz hasonlított, mivel 6-7 féle sajtból készült, de kevertek még bele egy kis polentát is a biztonság kedvéért.

A sima változat,

amelyet úgy esznek, hogy vágnak belőle egy szeletet, majd a tányéron a közepébe fúrnak egy mélyedést, amibe pecsenyelevet locsolnak. Én már ezzel tökéletesen jóllaktam volna… de még érkezett a sajtos változata is.

Na, ez aztán mindent vitt! Tömény volt nagyon, de valami fantasztikus! Megőrülök érte – és nem csak azért, mert miután hazajöttünk a gasztrotúráról méregtelenítő diétába kezdtem. Miközben írok és nézem ezeket a fantasztikus fotókat, csorog a nyálam a gépemre… Ha túlélem, muszáj lesz kikísérleteznem valami hasonlót. Annyira érdekelt minket a dolog, hogy végül Mirjam szerzett a legnagyobb arányban felhasznált sajtokból egy adag kóstolót. Így nézett ki eredetiben

és így felvágva.

Hát igen, nagyon el voltunk ám kényeztetve!

Én ennyi finomsággal tökéletesen megteltem, a husik már nem igazán tudták fölkelteni az érdeklődésemet.

Pedig iszonyat jól néztek ki, és az illatuk is arról árulkodott, hogy a többiek sem fognak éhen halni. A zsályás nyárson sült husik disznók, fácánok és nyuszik életét követelték. ;)

Feri: Azt kell mondanom, ez az ebéd volt az egész túra legjobb étkezése! Nem mintha bármelyik rossz lett volna, de ezek a grillezett/nyárson készült étkek egyszerűen mennyeiek voltak. És nem csak a húsok! A polenta, a burgonya és a többi zöldség is. Az állatok közül nekem a nyúl és a fácán ízlett a legjobban, de akkor sem panaszkodtam volna, ha csak sertést kapok. Még most is összefut a számban a nyál, ha erre az ebédre gondolok.

Ezek után még desszert is érkezett – almás és citromos sorbettók.

Hidegek voltak és édesek. Túl édesek is.

Emésztésünket segítvén kávét is kérhettünk, majd mindezek lefojtására még a ház limoncellóját is elfogyaszthattuk.

Semmi nem maradt ki az étlapról, az tuti! További képek itt: