2011. július 30. 16:30 / Tünde

Hétvégén újabb látogatást tettünk a sok-sok éve kedvenc olasz éttermünkben, az Il Terzo Cerchio-ban. A hely jelentése a Harmadik Kör, amely a Dante poklából való – „Dante Alighieri a pokol harmadik szintjén savas esővel büntette a torkosságot. A mi poklunkban a finom, friss étel a büntetés.” Mi is óriásit bűnöztünk…

1.     Megközelíthetőség

Budapest, VII. kerület, Dohány utca 40. www.ilterzocerchio.hu

Az étterem a belvárosban található, a Dohány utca a Deák tér felől egyirányú, ezért célszerű onnan vagy a Rákóczi út Astoriához közel lévő részéről megközelíteni a helyet. Parkolóhely az utcában szokott lenni, bár hétköznap fizetős.

2.     Ételek

Nagyon sokszor jártunk már a helyen, ezért van néhány kedvencünk. Megpróbáltunk nem elcsábulni az aktuális finomságoknak (bár nem mindig sikerült), hanem inkább a jól bevált ételeket választottuk.

Üdvözlőfalatként házi kenyérrel szolgálnak, amihez választhatunk az asztalról balzsamecetet vagy olíva olajat, de magában is kitűnő.

A meleg előételek közül szinte mindig leragadunk a polipoknál, mert ezek itt kihagyhatatlanok. Nagyon finom a burgonyás polipsalátájuk is, de ezennel a „Tentacoli di piovra” névre hallgató csodát választottuk.

Aki alapvetően nem rajong a tengeri herkentyűkért, annak is tiszta szívvel merem ajánlani ezeket az igencsak finom poliplábakat/-csápokat! Ínycsiklandóan füstös ízű a grillezett és fantasztikusan puha octopus. A két láb 1-1 grillezett paradicsomkarikán nyugszik. A melléjük helyezett szintén grillezett citrom íze áthatja az egészet, a majonéz krémessé, a mellé locsolt mézes balzsamecet pedig még pikánsabbá varázsolja a kompozíciót. Az egész felülmúlhatatlan a maga nemében!

Úgy tűnik, folyton fejlesztik az étkeiket, mert évekkel ezelőtt is szerepelt az étlapon, de nem pont ilyen formában tálalták – egyszerűbb volt, szinte csak a poliplábak voltak a tányéron, nem nagyon volt hozzá szinte semmi. Úgy is tökéletes volt, de ez az ízkavalkád még különlegesebbé tette a költeményt.

Muszáj megemlítenem azt a meleg előételt, ami még most is a kedvencem, de sajnos már elég rég lekerült az étlapról. Buffala mozzarella in crosta volt a neve. Bivalymozzarella volt paradicsommal és valamilyen isteni, paradicsomos, bazsalikomos szósszal megsütve vékony rétestésztában. Nem tudom, miért nincs már az étlapon, de követelem vissza!!! ;)

Feri általában „zuppa di pomodoro”-t, azaz paradicsomlevest szokott enni.

Régebben sűrűbb volt a leves, olyan volt, mintha csak paradicsomból lenne, most már inkább leveses, de továbbra is finom! Bazsalikomos és parmezános, adnak hozzá házi kenyeret is. Ezt régebben belerakták a levesbe, most külön tálalták. Egy viszonylag nagy adag (kb. fél bögrényi) parmezánt hoznak az ételekhez, amit a levesnél örömmel használtunk.

Feri: Régebben tényleg sűrűbb volt, inkább főzelék állagú. Most már jobban hasonlít a leveshez. A régi jobban ízlett, de ezzel sincs semmi probléma. Az viszont pozitív változás, hogy a házi kenyér külön érkezett. Egyébként a képen nem olyan, mintha aranypor úszna a leves tetején? :)

Főételként én gorgonzolás bélszínt kértem, mert ez az egyik kedvencem itt.

Nem kis adag, de annyira finom, hogy nem bírok belőle hagyni – na jó, Ferinek azért megengedtem, hogy megkóstolja. Finom a husi, a sütési módja is rendben van, a gorgonzola szósz nagyon illik hozzá. A grillezett zöldségek (padlizsán, cukkini, paprika, hagyma, gomba) is jó választásnak bizonyultak mellé.

Feri most vörösboros bélszín rizottót kért, amit eddig még nem próbált egyikünk sem – nem bánta meg, nagyon finom volt!

A bor nem csak színezékként szolgált, hanem meghatározó volt az íze is, a rizs igazi rizottónak való, nagy szemű, finom fajta, a bélszín pedig arányaiban elegendő mennyiségű és omlós volt.

Feri: Érdekes fogás volt. A bor nagyon erőteljesen érezhető benne, pozitív értelemben. Mindenképpen érdemes megkóstolni, nekem nagy élmény jelentett. A hús jól volt elkészítve, a rizs nem volt szétfőzve. Tudják hogyan kell a rizottót csinálni. Egyszerűnek tűnik, de mégis tele van fantáziával.

Isteni, vékony tésztás pizzát készítenek a kemencében – erről sajnos fotóval nem szolgálhatunk, mert így is majd kipukkantunk az ebéd végén.

Persze a desszerteket félholtan sem hagy(hat)tuk ki. Én a klasszikus kedvencemet választottam, a tiramisut.

Számomra ő testesíti meg a tökéletes tiramisut. Minden összetevője arányos, tökéletes állagú és isteni finom.

Feri az aktuális ajánlatról választott: „semifreddo zenzero arancia”, azaz gyömbéres narancsos parfét.

Lágy, krémes, enyhén gyömbéres, erőteljesen narancsos fincsiség. :) Az extrém savanyú ribizli igazi kontrasztot nyújtott, a parféval együtt nagyon finom volt.

Feri: Elsőre kicsit unalmasnak tűnt, de amikor a ribizlit párosítottam mellé, nagyon összeállt. A ribizli nélkül viszont egy kicsit üres lett volna.

Mivel nagyon ízlik a kávéjuk és volt mit megtámogatni a koffein anyagcsere fokozó hatásával, hosszas üldögélés után bevállaltuk a szokásos eszpresszó és latte macchiato együttesünket.

Sajnos csak ennél a fotónál jöttem rá, hogy lett volna elegendő fény vaku nélkül is… Be kell látnom, nem vagyok szakértője a fotózásnak (sem)… :S bár ez nem is volt soha célom. ;)

3.     Kiszolgálás

Mindig van elegendő személyzet a helyen. Magyarként is olaszos habitussal bírnak. Picit flegmának tűnnek még akkor is, amikor a legnagyobb jóindulattal és kedvességgel közelítenek. Egyébként közvetlenek, érdeklődőek, előzékenyek, figyelmesek és kompetensek is – készséggel és kérés nélkül is segítenek az olasz heti ajánlat magyarra fordításában, az ételek összetevőinek részletezésében.

Az ételek viszonylag gyors ütemben érkeztek – főleg az előételt követte túl gyorsan a főétel, de ez abszolút megbocsátható bűn, ha figyelembe vesszük, hogy ebben az időszakban nem volt épp tele a hely, így szinte csak velünk foglalkoztak… bár már nagyon készülődtek az esti rohamra, mondta is a felszolgáló, hogy napok óta nincs megállás, rendesen bele kell esténként húzniuk. Csak így tovább! :)

4.     Feeling

A pincérek folyékonyan beszélnek a magyar mellett olaszul is, az étkek készítői viszont szinte csak olaszul, amiről folyamatosan tanúbizonyságot is tesznek. Az olasz feeling már csak ezáltal is biztosított, amellett, hogy a hangszórókból folyamatosan szól az olasz zene.

Abszolút olasz vendéglős a feeling, a rusztikus kőburkolatú falak pedig még hangulatosabbá teszik az enteriőrt.

Az olasz éttermekhez képest előnye, hogy nagyobbak a terek, nem kell azon aggódni, hogy a melletted ülő idegen addig mocorog, míg az öledbe nem pottyan vagy csak egyszerűen belekóstol az ételedbe – nyilván nem teszik ezt az olaszok, de magyarként engem ehhez hasonló érzések szoktak hatalmukba keríteni déli barátainknál.

A mediterrán feelinghez (sajnos) hozzájárul a mellékhelyiségek minősége is. Nem koszos, de nem is járja át a sejtjeimet a tisztaság és az igényesség érzése, mikor belépek, szóval abszolút autentikus! A wc-papírdarabkák a földön inkább a vendégek trehányságáról árulkodnak, bár ezt néhány óránkénti ellenőrzéssel helyre lehetne hozni.

A női wc belső ajtaján a nők által jól megszokott felirat itt sem maradhat el.

Ami miatt megemlítem az az, hogy egy szakadt bugyiban van felrakva és évek óta nem cserélték le – ezt onnan tudom, hogy az angol és magyar nyelvű részében elég feltűnően ki vannak javítva a hibák tollal. :)

A pince szinten van egyébként egy különterem, amely tökéletes helyet biztosít kisebb rendezvények lebonyolítására. Én is egy ilyen rendezvénynek köszönhetem, hogy megismertem a helyet!

5.     Árak

Árak tekintetében semmiképpen sem mondható alacsony színvonalúnak az Il Terzo Cerchio. A fenti menüért 18.540,-et kértek (felszolgálási díj, jatt nélkül). Főbb étkek árai a következők voltak: polip 2.650,-, paradicsom leves: 1.150,-, bélszín rizottó 2.750,-, gorgonzolás bélszín 4.650,-, grill zöldség köret 1.100,-, tiramisu 1.200,-, parfé 1.200,-.

6.     A Gasztrotúrák összegzése

A viszonylag borsos árak ellenére ez a kedvenc olasz étkezdénk. Autentikus, olaszos hangulatban fogyaszthatók az isteni ételek.

Romantikus vacsorára, de akár üzleti találkozók lebonyolítására is kiváló. Mi legtöbbször hétvégi ebédünket szoktuk itt elfogyasztani (arra is tökéletes), de többször előfordult már, hogy egy baráti társasággal ültünk be beszélgetni – természetesen egybekötve egy finom ebéddel/vacsorával. Eddig még mindig elégedetten távoztunk.

Pont:

7/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.