2011. október 12-14. / Tünde

 

A gazdasági válság és a vállunkat egyre erősebben nyomó svájci frankos hitelállomány terhei nálunk is begyűrűztek. Mikor elérkezett az ideje, ennek figyelembe vételével kellett megtalálnunk a nálunk alkalmazható legköltséghatékonyabb nyaralási formát. Mivel nem voltunk még all inclusive nyaraláson, úgy gondoltuk, ez egy jó módja lehet a pénzünk hatékony elköltésének… arra viszont nem is számítottunk, hogy ebből egy komoly gasztroorgia kerekedik.

 

Előzmények

Azt már tudtuk, hogy all inclusive szállodát keresünk, illetve az is hamar eldőlt, hogy Törökország lesz az útirány. Mivel csak a hasunkat akartuk süttetni a tengerparton és nem igazán a történelmi és egyéb látnivalókra fájt a fogunk, a legnagyobb üdülővárost, Antalya-t szemeltük ki. „Előkaptuk” a tripadvisor-t és megnéztük, milyen ott a felhozatal. Aztán csekkoltuk, mennyibe kerülnek a repcsijegyek – meglepődve tapasztaltuk, hogy drágább, mint az USA-ba utazni! Ezért nem volt nehéz a charter-járatos, utazási irodás megoldás mellett döntenünk (bár ilyet ezidáig még sosem vállaltunk be, jobb szeretjük a saját szervezésű dolgokat). Már csak azt kellett megnéznünk, hogy mely, a tripadvisor 20millió felhasználója által javasolt szállodákba szerveznek magyar utazási irodák október közepén utat. Olyat szerettünk volna kipróbálni, amilyenben még soha sem voltunk. Gigaméretű szálloda, sok-sok szórakozási lehetőséggel, medencékkel, saját tengerparttal. (Eddig mindig inkább az intimebb luxusszállodákat preferáltuk.) Antalya-ban 219(!) hotel közül a 9. helyen szerepel a Titanic Beach & Resort Hotel, 460 ember értékelése alapján.

Tetszettek a róla föltöltött fotók, nem igazán voltak negatív kritikák és lehúzó bejegyzések. Mivel eddig is megbíztunk a tripadvisor-ban szereplő infókban – vagy legalábbis sokat segített a döntésünkben –, így le is tettük a voksunkat a Titanic mellett. Több helyről is kértünk rá ajánlatot, de vagy a repülőn nem volt már hely vagy a szálláson nem volt szabad szoba! Ezen jól meg is lepődtünk, hogy egy közel 600 szobás hotel hogy lehet teljesen foglalt október közepén? Tényleg jó lehet, ha ennyien foglalnak oda szobát… Elintéztük az utazás pénzügyi részét (550ezer volt két főre), aztán izgatottan készülődtünk, hogy végre újra kimozdulunk itthonról. (Utoljára tavaly voltunk külföldön, Las Vegasban, de az is inkább „meló” volt, mert a póker „világbajnokság”-on mérettettük meg magunkat –inkább kevesebb, mint több sikerrel.)

Az indulásunk előtti napokban rossz előjelek tömkelege próbált minket eltéríteni az útunkról. Előszöris volt egy olyan vírusos fertőzésem, ami másfél nap alatt úgy levett a lábamról, hogy azt hittem, nem élem túl. Magas lázam volt, ment a hasam és hánytam folyamatosan. „Cool” – gondoltam, elég keletre megyünk ahhoz, hogy egyébként is magas legyen a hasonló tünetek produkálásának a kockázata, erre én még itthon összeszedek valamit… grrrr.

Aztán jöttek a hírek, először természetesen a szüleinktől, hogy hallottuk-e, hogy Antalya-ban mekkora vihar volt, házakat döntött le, emberek haltak meg, mutatták a tévében is. Hurrá! Aztán jött a Kappadókiai bejegyzéséről már a Gasztrotúrák blogon is ismert Gergővel való csetelés, amiből kiderült, hogy napokra a repteret is lezárták és őt is óva intették attól, hogy Antalya-ba tekerjen. Mondott még további szörnyűségeket, de mi hajthatatlanok voltunk.

Aztán az indulásunk reggelén is elég kellemetlen volt a reptérre vezető útunk. Erről muszáj pár szóban (mondatban, bocs) beszámolnom. Általában a Taxi2000-rel szoktunk a repülő térre kimenni. Mivel már több, mint egy éve nem történt ilyen, gondoltam, frissítem az infóimat és megnézem, mennyiért visznek ki más taxitársaságok. A Volán Taxi tűnt az egyik legolcsóbbnak, a maga 3.200,- forintos tarifájával, bár a 3.790,-es Taxi2000-hez képest ez nem volt jelentős különbség, de gondoltam, kipróbálunk egy másik taxitársaságot – hátha jó élményeink lesznek. Hát élményeink, azok voltak rendesen! Igaz, hogy a taxi időben érkezett, de kívül-belül koszos volt és büdös, akárcsak a taxis, aki távolról sem volt jól öltözöttnek mondható, a haja meg olyan zsíros volt, hogy az valami félelmetes – iszonyatos összkép. Motyogott valamiket néha út közben, de nem igazán értettük. Mindegy, gondoltuk, a lényeg, hogy kiérjünk időben. Úgy tűnt, a sofőr 2-3 másodpercre sem gondolkodik előre, úgyhogy folyton olyan sávváltásokat csinált, hogy úgy éreztem, muszáj figyelnem az utat, hogy észrevegyem, mikor kell kiugranunk a járműből. Aztán megcáfolta a hipotézisünket, mert a meglepő módon, az épp fantasztikusan járható Hungária körútról (ami általában dugulni szokott) egyszer csak elkanyarodott a Hős utcára és kikerülte a szinte teljesen üres Hungáriát a forgalmas Gyömrői út irányába! Majdnem felkiáltottam, hogy hova a p*csába megy, amikor ilyen gyönyörűen járható a körút, de már túl késő lett volna. Ráadásul tök lassan döcögtünk, a 70-es tábláknál is csak 50-nel haladtunk és akkor még nem értettük, miért kezdi el az automata váltót előre-hátra lökdösni... Már látszott, hogy nem leszünk ott időben, mikor megcsörrent Feri telefonja. Az utazási iroda egyik munkatársa volt, hogy hol járunk, mert már csak ránk várnak – mi persze még a repülő téri kivezető úton sem voltunk. Idegesek voltunk rendesen már, hogy hogy lehet valaki ekkora lúzer, erre egyszer csak megszólal az ember, hogy sajnos muszáj megállnunk tankolni!!!! Mivaaaaaaaaaaa’???? Már majdnem a reptéren voltunk, a ferihegyi bevásárló központ kapujában, úgyhogy elég határozottan adtuk a tudomására, hogy meg ne próbáljon megállni, mert már így is mindjárt lekéssük a repcsinket. Erre ő azt felelte, hogy márpedig, ha nem akarjuk tolni a reptérig, akkor muszáj lesz megállnia - csak egy ezresért tankol, csak egy ezresért… hajtogatta. Mi meg majd szétrobbantunk az idegtől, hogy ez meg hogy történhet meg? Reggel 8-kor úgy áll munkába az idióta taxis, hogy nem tankol meg???? Van ilyen? Nem akartuk elhinni, hogy ilyen létezik, de a bőröndjeink az autó hátuljában pöffeszkedtek, úgyhogy abszolút ki voltunk szolgáltatva a taxis kénye-kedvének! Aztán még pofátlanul megkérdezi, hogy melyik járattal jövünk vissza, mert hívhatjuk majd őt a hazaúthoz. Húúúúúúú, na itt kerültünk igazán tiltre – hogy van ehhez pofája valakinek? Mindjárt lekéssük miatta a nyaralásunkat és ő még szemétkedik? Áááá, tuti nem szemétkedni próbált, csak annyira agyatlan volt, hogy nem is érezte a súlyát a tetteinek.

Na a lényeg, hogy soha, senki, semmilyen körülmények között ne válassza a Volán Taxit, mert ha azok egy ilyen alakot megtűrnek, kizárt, hogy képesek legyenek elfogadható színvonalon szolgáltatni! Katasztrófa!

Minket végül semmi sem tántorított el, elértük a gépünket, felszálltunk rá, majd szerencsésen megérkeztünk a kellemes, későnyári időjárású Antalya-ba – hál’ istennek, a repülőgépen nem történt semmi kalandos!

Ott luxus körülmények között szállítottak minket a szállodába, ahol szintén viszonylagos luxus fogadott. Elsőre kissé furcsán éreztük magunkat, hiányzott az az intimitás, exkluzivitás, amihez máshol hozzászoktunk, de aztán szépen asszimilálódtunk. Ahogy telt-múlt az idő, egyre inkább ráéreztünk a hely feeling-jére és a végére úgy belejöttünk az ottlétbe, hogy legszívesebben még egy hetet ráhúztunk volna. Pedig eredetileg még afelől is voltak kétségeink, hogy egy hetet hogy fogunk túlélni egy ilyen gigakomplexumban, nem lesz-e túl „kommersz”, túl középszerű, túl zsúfolt számunkra az egész. Hát nem lett, igazán jól éreztük magunkat! Pedig életünk legolcsóbb nyaralása volt! 700k-ból megúsztuk az egészet repülőstől, szállásostól, étkezéssel, parasailinggel, törökfürdőzésekkel, városnézéssel, szuvenírekkel (beleértve a szépséges, új bikinijeimet is ;)).

Na de menjünk végig szépen sorjában az élményeinken, főképp az étkeinken.

 

2011. október 12. (szerda)

Solaris Bar 16:30

Kipakoltunk, elhelyezkedtünk, megnéztük a teraszról a kilátást,

majd elindultunk felfedezni a hotelt

és keresni valami harapni valót.

A medencék mellett lévő Solaris Barban vettünk magunkhoz először ételt.

Töltött krumpli – alufóliában tartják melegen, kettévágja a bácsi, és azt tesz bele, amit kérsz a következők közül: lila káposzta, kukorica (nem konzerv), savanyú uborka, majonézes saláta, virsli-parizer-szerű husi, sajt. Mi all-in kértük. Ízlett! Bár a vírusos bajaim miatti diétám révén elég lett volna üresen vagy esetleg egy kis kukoricával, sajttal kérnem. Feri ketcup-pel és csípős szósszal fogyasztotta. De mindez nem volt neki elég, megkóstolt még egy végtelenül egyszerű szendvicset.

Nem hagytuk ki a desszertet sem – ez volt végülis az ebédünk. A kis gombóckák fánkok voltak – bár a bácsi, akit megkérdeztünk, hogy van-e étlap, azt mondta, hogy az nincs, de elsorolta, hogy van krumpli (így  mondta!), tészta(!), meg amiket még látunk - sütik, gyümölcsök és sajtok olívabogyókkal.

A tészta volt ez az édesség – tényleg tésztából volt…

Fincsi pici fánkocskák voltak, raktunk a felére fahéjas cukrot is. Tejbegríz feeling, nyámi!

 

Armonia Bar 17:30

Estére úgy döntöttünk, kipróbáljuk az ultra all inclusive rejtette lehetőségeket és beültünk a medencék másik partján lévő Armonia Barba.

Pinacolada tejből, Sex on the beach a kancsóból (előre bekeverve) – egyikük sem lett a kedvencünk.

Épp a zárásukhoz közeledtek, pedig elvileg éjfélig kellene nyitva lenniük (valószínűleg a túlélt vihar miatt volt még kicsit rendetlen a nyitva tartás, mert később este is volt kiszolgálás). Itt ittuk egyébként a welcome pezsgőinket is érkezéskor.

 

Parkfora Restaurant 20:30

Ez az étterem adott helyet a napi 3 főétkezésnek. Itt lehetett reggelizni 7:00–10:30 között, ebédelni 12:00–14:00 között és vacsorázni 19:00–22:30 között. A többi étterem, pedig kitöltötte a nap többi részét, így adott volt minden egy jó kis hízókúrához (sikerült is 2-3 kg-ot fölszednünk az eltöltött egy hét alatt).

Első nap rögtön ki is próbáltuk egy vacsora keretein belül.

Én még diétással kezdtem – zöldségek+pirítós. Külön gondoltak rám, mert volt egy pult csak diétás étkekkel.  Díjaztam!

Hát igen, gondoltam, felkészülnek az érkező vendégek hasmenést követő éhségére… Érdekes módon, Törökországban egyikünknek sem ment a hasa egyetlen egyszer sem (bár a helyi idegenvezető felhívta rá a figyelmünket, hogy ez előfordulhat) – igaz, messzire el is kerültük a csapvizet. (Sajnos ennek köszönhetően visszaszoktunk a masszív kólázásra, mert nekem a palackozott víz nem igazán ízlett, Feri meg amúgy sem az a túlzott egészségmániás, könnyű elcsábítani ilyesmivel.)

Feri izgalmasabb előételeket választott.

A hal nem ízlett neki, volt az a husitöltelék-szerű cucc hússal és zöldségekkel, a másik valami majonézes saláta féle volt és fokhagymakrém. Az utóbbi finom volt, csak picit tömény, ezért a kenyeremet megosztottam vele.

Majd jöttek a főételek. Feri főétele: kebap, sült bárány és döner, főtt burgonyával + savanyúság.

Feri: Ez a főétel – és a korábbi előétel – még nem igazán nyűgözött le. Nem volt rossz, de itt még nem gondoltam volna, hogy mennyi finomság vár rám a továbbiakban. Kicsit keseregtünk is ezen este, de szerencsére másnap már teljesen máshogy láttuk az egészet.

Én grillezett paradicsomot ettem és megkóstoltam egy falatnyi lazacot hozzá, kenyérrel.

A lazac nagyon finom, vajas-hagymás, a kenyér pedig a színe ellenére nem volt barna csak a malátától (ezt onnan tudom, hogy feltűnően puha volt), de ízre rendben volt.

Voltak édességek is.

Én ezeket választottam (bármennyire is a diétára törekedtem, ennyi finomság láttán bűnbe estem): a rózsaszín a nálunk is ismert puncsos rolád, a kókusz kockához hasonlító egy zselé volt (mint ami a zselés szaloncukorban van), a mellette lévő kókuszos pedig egy picikét a szokásosnál keményebb állagú pillecukor. A jobb szélső pedig birsalma volt pisztáciával, amit én még nyakon öntöttem csokoládéval. Ez volt a legjobb része a tányérnak.

Feri ízlése édességek terén különbözik az enyémtől, itt is teljesen más desszerteket válogatott össze.

Evett a délutáni fánkocskákból és kóstolt még mellé valami hasonlót, de az nem volt olyan finom. Bezzeg a bal oldali, ránézésre felismerhetetlen cucc! Szerintünk sütőtök volt, krémesre főzve édes sziruppal és dióval. Nagyon ízlett, nekem is (bár én egyébként is sütőtökmániás vagyok, imádom minden formában és mennyiségben – kicsi koromban úgy besárgultam tőle, hogy azt hitték az orvosok, sárgaságom van és majdnem kórházba kerültem, de ez rám mit sem hatott, továbbra sem fogom magam vissza, ha róla van szó)!

Én kóstoltam még valami zöldséges batyu-szerűt, az is bejött, bár nem ájultam el tőle.

 

Cordelia Lobby Bar 23:00

Minden este valamilyen előadással szórakoztatták a nagyérdeműt. Ma a Magic show volt soron. Nem volt egy kimondott David Copperfield performance, de meglepően élvezhető volt az előadás. Utána beültünk a lobby bárjába és ittunk két rakit.

Olyan volt, mint az ouzo, és számomra ihatatlan. Feri csapolt, világos sörrel kísérte (az finom volt). Én nem tudtam meginni az ánizspálinkát, ezért kértem helyette egy Bailey’s-t, ami egyébként nem volt rajta az itallapon, de láttuk egy másik asztalnál.

Az elején abszolút nem volt számunkra világos, hogy mi az, amit tartalmaz az ultra all inclusive ellátás és mi az, amiért már fizetni kell, de aztán rájöttünk, hogy gyakorlatilag szinte minden benne foglaltatik az árban. A 24 órában, több étteremben elfogyasztható ételek mellett az italok, sőt még az alkoholok is!

A minibárban is minden ingyen van, bár nem túl felszerelt (vizek, üdítők és dobozos sör voltak benne, amiket minden nap újratöltöttek). Csak a külön szolgáltatásokért kellett fizetni, pl. vízi sporteszközök és a masszázsok.

 

2011. október 13. (csütörtök)

A reggelit kihagytuk – ki az, aki egyetlen nap leforgása alatt bír reggelizni, ebédelni, vacsizni és még snack-eket zabálni is???

Parkfora Restaurant 13:00

Bár az előző napi vacsorától nem voltunk annyira elájulva, adtunk az étteremnek még egy esélyt és itt ebédeltünk. Szerencsére. Innen indult el a meglepően finom ételek orgiája, ami egész héten végigkísért minket.

Már itt is volt frissen facsart(!) narancslé.

Vajon hány tonna gyümölcsöt használnak fel egy-egy reggelihez, ebédhez, ahol több ezer embert kell kiszolgálni? Egyébként is milyen komoly logisztikának kell lennie egy ekkora szálloda üzemeltetésére? …

Ebédre valamilyen krém levessel kezdtem.

Nekem nem ízlett, lisztkrém levesnek aposztrofálnám.

A rákos-sprotnis hideg előétel viszont nagyon finom volt.

Bár ránézésre nem vágytam rá, de csak megkóstoltam a Feriét. A cukkini és a paprika párolva voltak, ízlettek. Az a kis kosárkás cucc meglepően puha volt, nem az a töredezős, morzsálós féle, de ízre nem igazán jött be. A zöldségeimről csak annyit, hogy a zöld közülük olyan volt, mintha torma lenne (nem tudom, mi más lehetne…), ugyanis első kóstolásra nem volt benne semmi különleges, de amikor jól összerágtam, csípett! Cool.

A főételemet a tengerből „szedtem össze”.

A halak finomak voltak és a fokhagymás, párolt zöldségek is. A burgonyapüré túl lágy volt, a hasáb normális.

A Feri husijai közül a diétás száraz volt, a többit szerette.

Feri: Az egész nyaralás alatt jellemző volt rám, hogy az étkezések során először felmértem a terepet, majd egy újabb kört tettem meg, de már tányérral a kezemben. A második körben természetesen a korábban kiválasztott ételekkel tele is raktam a tányért. Így egyszer sem volt unalmas az ebéd/vacsora. Ezen a tányéron is található sok minden: volt rajta a fogyókúrás részről főtt marha: (felejthető volt, hanyagoltam is a továbbiakban), csirke és kebab. A húsok mellé pedig főtt burgonyát és főtt kelt választottam. Eléggé fogyókúrás itt még a tányér, később azért jobban belehúztam a hízókúrába.

Ízlettek a desszertek – sajnos, úgyhogy minden étkezésnél egy óriási adaggal leptem meg magam belőlük.

Rengeteg féléből lehetett választani, egy egész nagy cukrászdányi helyen voltak felsorakoztatva. Nekem ők tetszettek meg leginkább: sült tejberizs, panna cotta szerű karamellpuding és még néhány puncsos, gyümölcsös és csokis finomság. Végül a mandula alakú, külön kistányérban szervírozott kókuszos vaníliapuding jött be leginkább.

 

Lobby Patisserie 18:00

Délután beültünk egy kicsit sziesztázni a lobbyban található kávézó/sütiző/teázó-ba. Kóstoltam török teát, amibe cukor helyett, angolosan, tejet raktam.

Finom volt, de semmi izgi (gondoltam akkor, aztán meg a napok során jól rászoktam és napi többször is iszogattam, bár akkor már keserűen, tej nélkül). A törökökről köztudott, hogy mennyit teáznak, az üzletekben is megkínálgatnak vele. A török kávét pedig, ha kérsz bele, a cukorral együtt főzik és végül ott marad a csésze alján a zacc.

 

Parkfora Restaurant 20:30

A finom ebéd után már természetes volt, hogy itt vacsorázunk. 19:00-kor kezdődik a vacsora és egészen 22:30 óráig tart. Mégis embertömeg várja a nyitást. Mintha nem ehetnének egész nap annyit és addig, amíg ki nem pukkannak, vagy mintha attól félnének, hogy elfogy az étel. Németek…

(Ezt a talányt is sikerült az ottlétünk alatt megfejtenem – láttam a neten, hogy több, valószínűleg nem ilyen színvonalas hotel éttermében, az étkezések során a későn érkezőket csak az üres tálak várják. Mi mindig zárás előtt érkeztünk reggel és este is, mégis mindig bőven volt miből lakmároznunk! Tényleg jó ez a szállodalánc!)

Mind ebédnél, mind vacsoránál volt egy külön előételes részleg. Kis tányérkákon, nagyon jól kinéző ételkéket készített nekünk a hotel szakácsgárdája.

A kistányéros előételek nem nyerték el a tetszésemet. A bal oldali egy hagymás-babos-tojásos hideg falatka volt, a jobb oldali pedig valami padlizsános, paradicsomos dolog.

Feri: Sajnos már nem igazán tudom milyenek voltak. Annyira nem nyűgözhettek le, de túl nagy gondom sem lehetett velük.

Ezután Feri a klasszikus leves – hús+rizs párossal folytatta az étezést.

A gombakrém leves nekem nem ízlett, de Feri betermelte. A husija viszont nekem is nagyon bejött.

Feri: A tányéron lévő hús elnevezése nem volt túl érdekes: Beef stek with sauce, azaz marha szték szósszal. De milyen finom szósszal és milyen jó kis marhahússal.

A tintahalas, zöldséges ragu viszont nagyon finom volt!

Feri nem lakott még jól, így ment egy újabb kört. Ezzel tért vissza:

Amikor leült az asztalhoz megkérdeztem, hogy pontosan mit is eszik. De csak annyit tudott, hogy quail volt kiírva. A quail-t még másnap sem tudtuk, mit jelent, mert az első nap tökéletesen és mindenhol működő wifi mára felmondta a szolgálatot. Feri újra fejest ugrott hát az ismeretlenbe és anélkül, hogy tudta volna, mi az, fosztotta le a husit a hosszú csontocskákról. (Azóta megnéztük, hogy fürj volt a kis madárka.)

Én kóstoltam még egy kis zöldségfelfújtat.

Az Anyukám jobbat csinál, de ez is elfogadható volt – ettem már jóval rosszabbat is: gyűlölöm, amikor az egész csak egy nagy adag lisztcsimbók zöldségekkel megtűzdelve és sajttal megszórva. Sajnos találkoztam már ez utóbbival is, de nem Törökországban.

A sajtok nagyon csábítóan néztek ki, így kipróbáltuk azokat is.

A Feri által összeválogatott sajtok viszont egytől egyig isteniek voltak! Főleg a kéksajt, de az mindig az.

Édességet mindig muszáj volt ennem, most sem maradhatott ki.

A desszertjeim közül a pisztáciás török tekercsszerű „izé” ízlett leginkább, de a csokipuding is bejött.

Feri hozott pár gyümit még, amiket nagyrészt a sajt mellé majszolgatott.

Azok közül a cukros szirupban párolt gyümölcsök jöttek be a legjobban: alma, narancs, szőlő és főleg a banán.

Így hoztam belőle magamnak is, megszórtam egy kis mogyoróval.

 

Cordelia Lobby Bar 23:00

A Miss Kate választás után (4 a közönségből kiválasztott hölgy a színpadon produkálta magát különböző versenyszámokban) beültünk egy ucsó italra a bárba.

Én Anchor-t ittam: vodka, banánlikőr és almalé, Feri pedig egy klasszikus Mojitot, amit nem cukorsziruppal, hanem barnacukorral készítettek.

Egyik sem volt igazán jó, de épp el-/lementek.

 

2011. október 14. (péntek)

Parkfora Restaurant 10:00

Végre eljött a nap, amikor reggeli közben is letesztelhettük az éttermet. Ezután többé nem is hagytuk ki.

Most is volt minden, mi szem-szájnak ingere. Ilyen „korán” reggel még csak a szemem kívánta az ételt, ezért egy részét otthagytam, pedig finom volt minden. (Itt jegyzem meg, hogy annak ellenére, hogy nem kellett már külön fizetnünk érte, mindig odafigyeltünk arra, hogy ne pazaroljunk. Mindig törekedtünk arra, hogy csak annyi ételt szedjünk ki, amennyit tutira el is fogyasztunk. Aztán ha ízlett, inkább még repetáztunk belőle. De néha sajnos hiba csúszott a számításba és maradt a tányéron egy kevés „hulladék”.)

Feri itthon nem nagyon szokott reggelizni, max. egy kis gyümölcsöt vagy joghurtot (állítása szerint nem tud még), viszont a nyaralások alkalmával valahogy mindig rászánja magát. Most is megpakolta rendesen a tányérját.

Feri: Hát igen. Talán azért, mert otthon csak kimegyek pizsamában a szobából, és olyan, mintha még aludnék. Itt pedig fel kell öltözni előtte és a hálótól több emelettel lejjebb kell elfogyasztani az ételt. Más érzés. Plusz ott van még az is, hogy a nyaralásokon nem kell rohanni, nyugodtabbak a reggelek.

Általában egyébként tojást szoktam reggelizni a nyaralások alkalmával, most is azt ettem az esetek nagy részében. Már első alkalommal több fajtáját is. Tükörtojás + sonkás rántotta került a tányéromra, illetve mellé néhány apró sült virsli. A rántotta enyhén „törökös” fűszerezésű volt, ami nekem kicsit furcsa ízt kölcsönzött neki.

Én szintén tojással indítottam a napot kiegészítve zöldségekkel és pirítóssal.

Érdekes volt a csípős, fűszeres zöldséges tojás, ami inkább a magyar tojásos lecsónak felelt meg.

Természetesen az édesség most sem maradhatott ki.

Egy kis pencake (amerikai palacsinta) viszont csak befigyelt nem kevés nutellával…

Délután átadtuk magunkat a parasailing élvezetének – bár Feri annyira nem élvezte a magasságot (tériszonya van, úgyhogy óriási tett ez tőle, hogy mégis följött velem!), én viszont, ha nem tudtam volna, hogy ott parázik mögöttem, végig visongattam és integettem volna a lent strandolóknak (egy picit azért néha így is megtettem, bár próbáltam szolidaritani az én kis bátor férjecskémmel).

Aztán pedig újra a török ételeké volt a főszerep.

 

Otag Tent 15:30

Egyike a külső éttermeknek, ahol a standard étkezések között/helyett lehetett csipegetni. Mi a kicsit késői ebédünket töltöttük el itt.

A kívülről jurta-szerű képződménynek tűnő épület kellős közepén két néni készítette a török tésztákat – ott nyújtották és töltötték spenóttal, hússal és sajttal, majd sütötték is meg őket a köréjük ülő éhenkórászok között.

Látványos mutatvány volt, de első alkalommal mégis inkább a pultból választottunk.

Én sajtos pide-t ettem,

Feri pedig egy húsosat választott.

A pide olyasmi, mint a pizza, csak kicsit más – ahogy az a képeken is látható. Nagyjából egyébként ugyanazt az élményt kapjuk, mint a pizzától. Pizzatészta, rajta feltét és sajt.

Feri a török pizzát is kipróbálta, azaz a lahmacun-t.

Szintén pizza, de ez kerek (még ha a képen nem is szabályos a kör), darált birkahús van rajta és eléggé meg van fűszerezve. Legalábbis Feri így jellemezte (én nem kóstoltam), illetve azt is mondta, hogy finom volt.

Aztán ittunk a tulipán alakú pohárból keserű, erős, de ízletes török teát.

Az üdítőként funkcionáló joghurt italukat, az ayrant ekkor még nem mertük megkóstolni.

 

Parkfora Restaurant 20:30

Mivel eléggé égett már a gyomrom a rengeteg étel után, este próbáltam light-osabbra venni a figurát.

Persze mikor megláttam, hogy van finom tejszínes tészta és aprórákos török „quasedilla”, muszáj volt megkóstolnom őket, legalább egy-egy falat/szelet erejéig.

Feri paprikakrém levest evett…

és ízlett neki.

Aztán választott egy jókora T-bone steak-et.

Olyat persze, amilyet kell – a csont mindkét oldalán husival, mert az egyik a hátszín, a másik a bélszín… elvileg. Ő is kísértésbe esett még valami számára jónak kinéző hús által, így azt is megkóstolta.

Feri: Itt jegyezném meg, hogy milyen jól készítik el a törökök a húsokat. A T-bone is nagyon finom volt. Nem volt nyers és nem is sütötték túl. És ez jellemző volt az összes sültre, még a csirke is finom szaftos maradt a sütés után, nem lett belőle egy száraz ehetetlen húsdarab. Meglepő volt számomra, hogy egy ilyen „nagyüzemi” konyhán tudnak jól főzni.

Én pedig összeválogattam kettőnknek egy adag édességet.

Egyszerűen nem bírtam megállni, hogy ne egyek legalább egy kicsit… majd otthon letornázom. A baklava dió ízű volt, a közepén gríz-szerű dologgal, a gyümisüti hozta a tőle elvártakat, a kókuszos csokipuding szintén.

Este pedig tűzijáték kíséretében megtekinthettük az idény utolsó Titanic musical-ét, 17 ügyes táncos előadásában.

 

Folyt. köv.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.