2011. november 26-27. / Tünde

 

Az Advent előtti éjszakánkat Budapest belvárosában, az ötcsillagos Le Méridien luxushotelben töltöttük. Ingyen élvezhettük a Deluxe szoba kényelmét és a szálloda szolgáltatásait egy egész napon keresztül. Természetesen a legjobb francia étterem díjjal kitüntetett Le Bourbon-t sem hagyhattuk ki, ahol a romantikus vacsoránkat és a csodás reggelinket fogyasztottuk el.

Na de ne szaladjunk ennyire előre…

Egy csúnya őszi délutánomat az egyik kedves barátnőm hívása aranyozta be. „Figyelj, Tünde, van 3 db Holiday Plus szállodautalványom. Év végén lejárnak, mi addig biztosan nem tudjuk felhasználni. Ingyen biztosít szállást több száz hotelbe Magyarországon és külföldön egyaránt. Van valami kötelező fogyasztás, ami szállodánként eltérő, de maga a szállás ingyen van a kupon fejében. Ha érdekel, küldöm a linket, ahonnan tájékozódhatsz a részletekről.”

www.connexgroup.net/holidayplus/omv_hu/index.html

Engem ne érdekelt volna egy ilyen álomba illő lehetőség? Bár voltak kételyeim, de úgy gondoltam, egy próbát megér. Benne volt a pakliban, hogy csak olyan helyek lesznek majd a kínálatban, ahová egyébként a kutya se tenné be a lábát – így próbálván vendéget vadászni -, de meglepően sok nívós szállást találtam.

Először arra gondoltunk, elutazunk 3 éjszakára valahová, majd eszünkbe jutott Feri réges-rég dédelgetett vágya, hogy próbáljuk ki Budapest szállodáit – annyiszor gondoltunk már arra, hogy „milyen rossz”, hogy Budapesten élünk, sosem jöhetünk ide úgy, mint egy turista. Meggyőződésünk, hogy Budapest Európa legszebb és legélhetőbb városa! Imádjuk minden nyűgével, bajával és gyönyörűségével! Hol van még ennyi szépség egyetlen városban? Annyira fantasztikus hely, télen-nyáron, éjjel és nappal, ő a legszebb és a legjobb – nem tudok betelni vele! Na de nem is ez a lényeg, hanem, hogy végre eljött az alkalom, hogy kipróbáljuk turistaként. 3 hétvége alatt egyéjszakás, gasztrotúrákkal egybekötött kiruccanásokon veszünk majd részt a Holiday Plus által kínált legjobb budapesti szállodákban, kipróbálva azok wellness szolgáltatásait és természetesen catering-jét.

Az első állomásunk a Le Méridien volt, az az ötcsillagos luxusszálloda, amely a Világ Vezető Hoteljeinek (Leading Hotels of the World) tagja és Magyarországon elsőként érdemelte ki az Amerikai Vendéglátás Tudományok Akadémiájának a díját, az Ötcsillagos Gyémánt Díjat (Five Star Diamond Award).

A szállás ugye ingyen volt, amelyhez kötelező minimumfogyasztásként reggeli és 3 fogásos vacsora volt választandó személyenként és éjszakánként 80 EUR-ért. Egyébként a hotel online foglalási rendszerében egy éjszaka Deluxe szobában 131 EUR-ba került (azóta már 151-re emelkedett, bár ez még mindig nem éri el azt a szintet, amit a szoba falán szereplő táblán láttunk: 459 EUR – máig nem értem az összeget, mert okés, hogy upgrade-elték a szobát, de hogy lehet ekkora különbség két nagyon hasonló szoba ára között?),

amely nem tartalmaz semmilyen catering-et, tehát a 160 EUR reggelivel és fine dininggal igazán jónak mondható. Más szemszögből vizsgálva, ha elmennénk a hotel éttermébe, a Le Bourbon-be külön, csak egy vacsira, akkor is biztosan otthagynánk 160 EUR-t. Mindent összevetve tehát kimagaslóan jó ajánlatnak tűnt a wellness szolgáltatásokkal fűszerezett reggeli-vacsi kombó Budapest belvárosának egyik luxus szállodai szobájában. Le is foglaltuk hát jó gyorsan – egyébként 6 hétre előre vállalja a Holiday Plus rendszere a szállások biztosítását, de úgy látszik, tényleg nagy a válság, mert már a következő hétvégére vonatkozóan is sikerrel jártunk. Gördülékenyen ment a foglalás, a visszaigazolások is korrektek voltak, tartalmaztak minden fontos és hasznos információt mind a kupon használatára vonatkozóan, mind pedig a szálloda igénybevételének részleteiről. Szimpatikus volt!

Akárcsak a szálloda recepciója, amely francia eleganciája mellett nagyon kedves és segítőkész személyzettel rendelkezett. Abszolút nem éreztették velünk, hogy „kuponosok” vagyunk, sőt! Az eredeti Superior szobánkat – kérésünk és pluszdíj nélkül – upgrade-elték egy Deluxe-ra, amely nagyobb (32-39 nm), mint a kistesója (24-32 nm). Az okát egyébként nem tudjuk – lehet, megörültek a magyar szónak? Amivel egyébként nem sűrűn találkoztunk a szállodában, alig láttunk 1-1 magyart, de még magyar feliratot se nagyon…

A 7. emeleten volt a szobánk,

ahová kellemes zenével és jó illattal elárasztott liftből kiszállva,

a piros szőnyeggel borított folyosón jutottunk el. A szobánk színvonala olyan volt, mint amilyenekhez a régi szép időkben (amikor még bőszen jártuk a világot) hozzászoktunk.

Art déco stílusban kényelmes bútorokkal, finom ízléssel rendezték be, a barna és a bézs árnyalatai által elegáns harmónia megalkotásával.

Egy egész nagy előtérből nyílt a fürdő, amelyben a zuhanyzó mellett kád is volt, illetve a szokásos pipereeszközök.

Volt viszont 1-2 nem szokásos kiegészítő is: fiókok tartalmáról árulkodó, a fogójukon lógó címkék (pzs és hajszárító felirattal), illetve egy fürdőszobai mérleg (amire nem mertem ráállni, ugyanis a török nyaralás pluszkilói még mindig a vendégszeretetemet élvezik :S).

A szobában is volt meglepi – a tévét tartó szekrény egy minibárt és teázáshoz szükséges eszközöket rejtett magába.

De az igazi meglepetést nem ezek jelentették, hanem az íróasztal fiókja,

amelyben – a szokásos Biblia mellett – számos irodai eszközt, vagyis inkább írószert találtunk.

Olyannal már találkoztunk több helyen is, hogy notebook volt az asztalon, amit szabadon használhattunk, de irodaszerekkel szállodai szobában még soha. Wifi bezzeg nem volt, csak fizetős (ingyenes csak lent a bárban és a business centerben) vagy hálózati kábeles internetkapcsolat, de mivel nagyon közel volt a Kempinski Hotel, annak a wifi-jét tudtam használni – ők ingyen adják.

Az ablakaink a csöndes Deák Ferenc utcára néztek, ahonnan látható volt a Fashion Street karácsonyi nyüzsgése, amelynek egy gyors uzsonna erejéig mi is részeseivé váltunk.

A Vörösmarty tér Karácsonyi Vásárának közepén találtunk rá a számunkra leginkább megtetsző, ötletes névvel ellátott, Mangal Ica Fogadójára, ahol minden volt, mi a magyar szem-szájnak ingere:

többek között gulyásleves cipóban, juhtúrós sztrapacska, lecsó, lapcsánka, szabad tűzön sült húsok, hurka- és kolbászválogatások.

Feri egy jókora kolbászt választott, én pedig a köretekből választottam fél-fél adagot.

Minden finom volt, de igazából semmi extra. 2 200 forintot fizettünk értük. Nem volt olcsó, de az italokért még ennél is többet kértek.

A puncs 600-ba került alkoholmentesen, amely esetünkben még kiegészült fűszeres meggy (500) és kisüsti málna (700) pálinkával.

Az alkoholos italokért tehát többet fizettünk, mint az egész uzsiért! Meg kell hagyni, nem olcsó ez a karácsonyi vásáros piálás. Viszont nagyon édes! (Erről eszembe jutottak a közgáz órákon kitöltendő tesztek B választási lehetősége: az első (tag)mondat igaz, a második is, de a kettő között nincs összefüggés. :)) A málnásban jobban észre lehetett venni az alkoholt, a fűszeres meggyben szinte egyáltalán nem, úgyhogy akinek jut rá anyagilag, észrevétlenül rúghat be a forró italtól, ami egyébként nagyon jól esik a kinti hidegben.

Egy gyors kört tettünk még a téren,

aztán visszatértünk a kényelmes melegbe.

Nem volt túl ésszerű ötlet így az evés-ivás után, de mégis felmentünk (és nem bántuk meg) a 8. emeleti fitness-wellness részlegbe, ahol medence, jacuzzi, szauna és gőzkabin tesztet végeztünk néhány külföldi vendég társaságában. Tetszett, de túl pici volt. Majd’ elszédültünk az úszás közben, míg a 15 méteres medencében oda-vissza köröztünk. A jacuzziba se fértünk el 4-5 főnél többen kényelmesen és a szauna sem volt túlméretezve 3-4 fő számára. Ráadásul az ajtó alján elég nagy rés éktelenkedett, így a szauna folyamatosan szellőzött. Ami semmiképpen sem mondható előnyösnek egy szauna esetében. Viszont a gőzkabin nagyon jó volt. Arra nem sikerült rájönnünk, hogy a zárt térbe hogy kerül be a gőz – talán a vízből nyeri ki a zoxigént? ;) Viszont tiszták voltak, de ez alapelvárás egy ilyen helyen. Tetszett, hogy a medence fölötti tető üvegből van – bár ezt inkább nappal lehetett volna élvezni…

Nagyon jó volt újra felidézni a szállodai luxust és kényelmet! Annyira beleéltem magam a turista szerepébe, hogy amikor bármilyen személyzettel összefutottunk, először mindig angolul bukott ki a számon a szó – igaz, itthon merjük vállalni azt is, hogy magyarok vagyunk, nem úgy, mint általában külföldön, ahol, ha nem muszáj, nem reklámozzuk azt, mert sajnos nincs igazán jó híre a magyar turistának…

Persze, mikor angolul szólnak hozzánk, magyarul válaszolunk – jelen esetben minden felháborodásunkat félretéve –, nem volt ez másképp az esti vacsorára érkezésünkkor sem. Már a szállodába történő bejelentkezésünkkor tájékoztattak minket, hogy este Szent András ünnepet tartanak a skótok, ezért a Fashion Street-re néző étterem helyett

a 4. emeleten tudjuk majd a vacsoránkat elfogyasztani. Nem is bántuk, így legalább eggyel gazdagodott az étkezési helyszíneink listája.

A szobához vezető folyosóról a 4. emeletre láttunk le, amelyet így nappali

és esti pompájában is üdvözölhettünk.

A kék fényben úszó üvegkupola alól felhallatszott a skótdudák jellegzetes hangja.

A kellemes zenei aláfestés mellett megkaptuk italainkat és választhattunk a péksütemények közül.

Én fűszereset választottam, amit nem bántam meg, mert nagyon finom volt. A vaj mellette szintén. Tele volt nagy szemcsés, tengeri só darabokkal, isteni volt mikor a finom vaj és a kemény só egyszerre olvadt szét a számban.

Ehhez és az elvárásainkhoz képest is gyengére sikeredett az amuse bouche, ami mindössze egy kis keksz-féleségre fapálcikával felszúrt mozzarella, pesto és paradicsom volt.

Nem volt rossz, de igazán jó sem. Nem igazán értettük a koncepcióját sem, hogy egy francia étteremben miért egy kimondottan olaszos fogással indítanak, de reméltük, hogy a folytatás jobban fog sikerülni.

Feri francia sonka és sajt kompozíciót választott:

18 hónapos francia Bayonne sonka, Savoie sajt szirmokkal és napon szárított paradicsommal.

Feri: Jól nézett ki és ízlett is a fogás, de nem okozott katarzist. A sonkának finom, érett íze volt, de nekem jobban ízlett az etyeki sonkamester sonkája (pedig a legjobbjait nem is kóstoltam). A sajt nem volt ismerős, de jól illett a sonkához. A tetején lévő szárított paradicsom „megfűszerezte” az egyébként sem unalmas ízeket. Viszont hatalmas adag került a tányérra. Nekem legalábbis nagyon sok volt előételnek.

Én a Chéf ajánlatát választottam, kvázi menüként, amely egy gyömbéres sütőtökkrém levessel indult.

Gyöngytyúk batyuk úsztak benne. Finom volt, de ettől még mindig nem vált gasztronómiailag hitelessé a hely, hisz nálam az már önmagában garancia, ha valamiben sütőtök van, mivel imádom minden minőségében és mennyiségben (bár valszeg kolbászosan arra is csak fintorognék). A gyömbért nem éreztem benne, pedig arra is ki vannak hegyezve az ízlelőbimbóim. A gyöngytyúk batyuknál picit izgultam, hogy milyen lesz – húsos, ráadásul olyan húsos, amit nem tudhatok, hogy hogyan nézett ki eredetiben… de az alapvető bizalom bőven megvolt a hely felé, így megkóstoltam és ezáltal újabb élményekkel gazdagodtam, mert ízletesnek találtam őket.

A főételem rostonsült tőkehalfilé volt póréhagyma ágyon, Hollandi mártással és szürkerákkal.

Alapvetően nem rajongok a halakért, mármint ha igazi gasztronómiai élményekre vágyom, de ez bejött. Toszkán fehérbort kaptam hozzá.

A hal mellett jó volt, hogy a Feri főételébe is belekóstolhattam. Grillezett bélszínjava meggyes lilahagyma lekvárral, grillezett idényzöldségekkel és burgonyával.

Nekem ízlett, de hallgassuk meg erről Feri véleményét.

Feri: A bélszínt medium kértem és úgy is kaptam. Talán ebben az esetben felesleges leírni, hogy a kérésnek megfelelően tudják elkészíteni a húst, de sajnos túl sokszor találkoztam – és jónak mondott éttermekben is – rosszul elkészített húsokkal. Nagyon el tudja rontani az egész étkezést, amikor egy túlsütött húst tesznek az asztalra. Egyébként a medium fokozat nem nagy kihívás, még nekünk is sikerült eltalálni, pedig nem vagyunk nagy szakácsok. Kíváncsi lennék, ha medium-rare kértem volna, akkor is elégedett lettem volna-e az eredménnyel. Valószínűleg a Le Bourbon-ben igen. Általában félek úgy kérni, mert sok helyen nem is értik, hogy mit akarok, így nem szoktam kockáztatni. Meg elég fellengzősen hangzik, nem? Mint az eddig leírtak is. :) Térjünk vissza az ételemre. Szóval a hús hozta az elvárt szintet, de önmagában nem okozott volna akkora élményt. Viszont a meggyes lilahagyma lekvárral mennyei volt. Nálam ez a lekvárkompozíció vitte el az este aranyérmét. Amit nem értek, az a köret. Annyire nem illett a húshoz és a lekvárhoz, hogy gondolkoztam, egyáltalán megegyem-e. Inkább csak a burgonyát erőltettem. Pedig önmagában nagyon ízletesek voltak, csak ez így együtt sokat rontott az élvezeti értékén. Ez elég alapvető hiba. Szerintem.

Mellé természetesen bort is ittam. A rendeléskor megkértem a pincérünket, hogy ajánljon borokat. Meg is tette és nem is panaszkodom a választására. A főételem – és már az előételem – mellé a Tűzkő Birtok Chardonnay Barrique 2009 bort szolgálták fel. Nagyon finom kis bor volt, ízlett. Bár talán az előételhez jobban illett. Ami viszont érdekes volt, az a Tünde menüjében szereplő borok felszolgálása; ugyanis elcsúsztak a fogások és a borok. A leveshez nem járt volna bor, és a már említett toszkán bor korán érkezett – a leveshez és nem a főételhez. Így eshetett meg, hogy a halhoz szolgálták fel a desszerthez párosított chilei vörösbort – amihez nagyon is jól illett. Ez azért is volt nagyon furcsa, mert hal volt Tünde főétele. Még szerencse, hogy Tünde lassan fogyasztotta az első pohárkát, így maradt még a halhoz is. Elég kellemetlen azért egy ilyen hiba.

Desszertnek az uram a kihagyhatatlan francia sajtízelítőt választotta.

Megkóstoltam mindegyiket, izgalmasak voltak. A legenyhébbnek tűnővel kezdtük, mint mindig, aztán a végén egy hamisítatlan „aha-élménnyel” járó kéksajttal zártunk. Rájöttem ugyanis, hogy az egyik kéksajt tökéletesen emlékeztet a marhatrágyával teli istállószagra, amit én felettébb imádok! Ez az óriási felismerésem elindított bennem rengeteg gyerekkori emléket. Középiskola első osztályában Beregi túrára mentünk. Megnéztünk sok érdekességet – érdemes ellátogatni arra, annyira más világ, ott van a beregi keresztszemes kézimunkák mellett a teljes beregi táj értékeit bemutató Beregi Múzeum Vásárosnaményban, Túristvándiban a Vízimalom, a kopjafás temető Szatmárcsekén, Móricz Zsigmond szülőháza Tiszacsécsén, Petőfi szőke Tiszája, „hol a kis Túr siet beléje”, a tarpai gótikus templom és szárazmalom, illetve a tákosi „mezítlábas Notre-Dame”. Ezeket már mind láttam többször is, kellemes emlékek kötődnek hozzájuk. Akárhányszor eszembe jutnak, azonnal hiányérzetem támad a beregi kis falvak utcáin elpotyogtatott bocitrágya és az istállók jellegzetes széna, szalma és trágya illata iránt. Na most megkaptam, nem is kis intenzitással! Örültem a felismerésnek.

Feri: Igen, ismét sajttálat kértem és nagy elvárásaim voltak, hiszen egy francia étteremben voltunk. Így csalódtam is. Már leve rosszul indult, hiszen nem kaptunk semmilyen információt, hogy milyen sajtok kerültek a tányérra. Így a fogyasztás sorrendjére is csak tippelni tudtunk. Sajnos nem vagyunk még olyan profik, hogy magunktól eligazodjunk egy sajttálon. Aztán nem tetszettek a sajtok mellett lévő „kísérők”. A salátalevelekkel nem tudtam mit kezdeni. A szőlő rendben volt, viszont az aszalt sárgabarack megintcsak érthetetlen volt. Főleg, hogy egy sima bolti/zacskós termékről volt szó. És azt sem gondolom, hogy mind a 4 féle sajthoz illene a szőlö vagy az aszalt sárgabarack. Maguk a sajtok sem voltak igazán lenyűgözőek. Persze itt már nagyon tele voltam és hiányosságaim is vannak a sajtok területén, de egy francia étteremben sokkal többet várnék egy sajttáltól. De beszéljünk kicsit magukról a sajtokról. A felső, a képen éppenhogy látható sajt már majdnem túró volt. Nagyon furcsa, de ízletes sajtot ismerhettünk meg benne, kár, hogy nem tudom azonosítani. Mindkét oldalsó sajt penészes volt, a bal oldali valamilyen camembert, a másikra viszont semmilyen tippem nincs. A camembert nem volt rossz, de az ismeretelen sajt elég haloványan teljesített. A kéksajt viszont tényleg zseniális volt. Amikor a szánkban szétáramlott az istálló és a friss széna íze, az valóban egy tökéletes pillanat volt. Sajnos voltunk olyan mulyák, hogy nem szedtünk ki több információt a pincérekből – ha már ők nem voltak túl közlékenyek – a sajtokat illetően. Pedig 2 sajt is felkeltette az érdeklődésem. Jól elbaxtam…

A kéksajt okozta örömöm után természetesen az én desszertem következett. Csokoládé „Dome” fűszeres rumtopffal.

A csokoládé külső roppanásának és fantasztikus belső krémességének élvezete mellett újabb szót tanultam a gasztroszótárból. Ez pedig a rumtopf, ami rumban eltett gyümölcsöt jelent – jelen esetben koktélcseresznye formájában. A dome gondolom, a dómra, mint székesegyházra utal, aminek a kupolájára hajazhat a csoki formája. Ezt a magyarázatot fogadtam el a desszertem megnevezésének megfejtéséül, a kompozíciót pedig minden fejtörés nélkül fogyasztottam el, nem kis örömmel.

Egy 2005-ös vörösbort kaptam hozzá Chile-ből. Egy nagyon karakteres és sokszínű borról van szó. A vulkanikus talaj íze nagyon érezhető volt. Tökéletes párja volt a csokinak. Kár, hogy már a halhoz felszolgálták…, de legalább volt ideje levegőzni. :)

Feri pedig levezetésképpen kért egy Royal Oportot.

Feri: Igen, kértem. Gondoltam, whisky helyett most mást iszok. Nem bántam meg.

Aztán, mint aki jól végezte dolgát, fölfáradtunk a szobánkba és ahelyett, hogy lefeküdtünk volna a kényelmes ágyikónkba, felvettük a kabátjainkat és sétáltunk egy nagyot a karácsonyi díszektől és fényektől csöpögő belvárosban.

Majd mikor jól elfáradtunk, visszatértünk a hotelbe, aminek ismét megcsodálhattuk a műemlékként védett, korábban a századelő neves Adria-palotájának helyet adó épületét.

Először kívülről, majd pedig belülről, ahol belecsöppentünk a skótok körtáncos mulatozásába.

Szmokingjaikban és estélyi ruháikban abszolút beleillettek az egyébként is elegáns enteriőrbe. Mi viszont a téli kabátjainkban nem annyira, úgyhogy el is vonultunk nyugovóra térni.

Az este során a tánc helyszínéül szolgáló terem másnap egy fantasztikus reggelivel nyitotta meg a vasárnapunkat.

Volt minden, mint a búcsúban: zöldségek, felvágottak, sajtok, egyéb tejtermékek, müzlik, gabonapelyhek, péksütik, palacsinták, lekvárok és még jó sok minden, amikre már nem is emlékszem.

Volt számos biotermék és több féle egyedi, a 3 Michelin csillagos séf, Jean-Georges Vongerichten által összeállított és elkészített izgalmas kompozíció is, mint például az eszpresszóval gőzölt tojás szuflé vagy a fűszeres zabliszt szuflé, amit sós fűszerekkel, barna cukorra és friss gyümölcsökkel készít.

Volt még egy érdekesség, ami nekem nagyon tetszett (máshol még sosem tapasztaltam): „welcome drink” a terembe lépéskor, amit ők „eye opener coctail”-nak hívtak, bár én a szem mellett inkább a száj ébresztőjének hívnám őket.

Mangó-chilli-lime és eper limonádék voltak. Meg is kóstoltuk őket, majd összeválogattuk a nekünk leginkább tetsző reggelit.

Ez itt az. Feri rántottát és különböző kolbász-féleségeket választott, melyekhez sajtot és zöldségeket evett.

Én gyümivel kezdtem, egy kis babos, paradicsomos, rántottás összeállítással folytattam, majd megkóstoltam néhány péksütit. Aztán nem bírtam ki és kértem egy palacsintát is.

Végül finom teákkal fejeztük be a fejedelmi reggelit.

Az ételek mellett a hangulat is fantasztikus volt!

Csend és béke honolt…

Mi a Fashion Streetre néző ablaknál foglaltunk helyet – még nem sokan mozogtak az utcán, kellemes volt a benti melegből álmosan bambulni ki az ablakon.

A vacsora sem volt rossz, bár az nem volt benne a top3-ban, de a reggeli mindenképpen, az jobban lenyűgözött.

Check-out-kor szokásomhoz híven fotóztam egy mellékhelyiséget, ami abszolút illeszkedett a hotel és az étterem enteriőréhez.

Tiszta volt, igényes és még egy fésülködő asztalos megoldást is nyújtott a sminkjüket igazgatni vágyó hölgyek számára.

Mindent összevetve kiemelkedően jó ár-érték arányú napot töltöttünk a Le Méridien falai között, köszönjük ezúton is a barátnőmnek a felajánlott voucher-eket!

 

1.     Megközelíthetőség

Budapest, V. kerület, Erzsébet tér 9-10. www.lemeridienbudapest.hu

Budapest belvárosában, a Deák és Erzsébet tér találkozásánál helyezkedik el. A Deák térről indulva a Fashion Street (Deák Ferenc utca) első, impozáns épülete a jobb oldalon, közvetlenül a Kempinski Hotel szomszédságában. Alig van olyan tömegközlekedési eszköz, ami ne érintené a környéket, ezért gyakorlatilag bármivel oda lehet jutni.

 

2.     Ételek

Az ételek finomak voltak, de a körítés, azaz az impozáns belső terek, a kényelmes, elegáns szoba és maga a hangulat felülmúlta őket. A reggeli pompás volt, számomra a vacsoránál több élvezetet nyújtott.

Feri: A reggeli tényleg jobban ütött, mint a vacsora. Talán a nagy felhajtás miatt – lásd skót ünnep –, talán a túlterheltség miatt, de túl sok hibával dolgozott mind a konyha, mind a felszolgáló személyzet. Mármint a hely színvonalához képest. Többet vártam. Talán túl sokat is. Egy újabb étteremnél kopott meg a régi hírnév? Ne feledjük, évekig az ország 3 legjobb étterme között tartották számon. Most viszont nekem a toptízbe sem igazán fér be.

 

3.     Kiszolgálás

A kiszolgálás véleményezését több felé osztanám.

Le Bourbon felszolgálói: illedelmesek, kedvesek, kompetensek, elégedettek voltunk velük (a sajttálas és a boros incidenseket kivéve).

Le Méridien recepciósai: kissé visszafogottak és talán túl alázatosak, de nagyon kedvesek, segítőkészek, bár nem voltak túl ügyesek – a számlánk kiállításánál felettébb sokat hibáztak.

A szálloda takarító személyzete: mintha nem lenne túl okos vagy legalábbis nem érzékelné az őt körülvevő környezetet. Legalábbis az egyiküknél ezt tapasztaltuk, amikor becsöngetett, nem nyitottunk ajtót (épp nem értünk rá ;)), majd mikor megpróbált benyitni és észlelte, hogy a retesz is be van élesítve, azért még rápróbálkozott egy kis erőszakkal, talán abban bízva, hátha sikerül betörnie az ajtót… Nem sikerült neki, hálistennek. :)

 

4.     Feeling

Elegáns, kellemes, meleg, finom, luxus. Ezek a szavak jutnak leghamarabb eszembe a hely hangulatáról. Szerintem ezzel mindent elmondtam – vagy ha mégsem, a fotók magukért beszélnek.

 

5.     Árak

Drága. Mind az étterem (levesek, előételek: 1 800 – 3 200, főételek: 4 600 – 7 400, desszertek: 2 000, chéf ajánlata 3 fogásos menü 7 900 borok nélkül, azokkal 10 500), mind pedig a hotel (131 – 1 500 EUR/szoba/éj), DE mi ugye a gazdaságos kuponos megoldásunkkal kiválóan jöttünk ki belőle. Eredetileg az egy éjszakánk Deluxe szobában, 3 fogásos vacsorával és egy pompás reggelivel 93 000 huf lett volna, de mi a voucher miatt csak 50 595 forintot fizettünk mindezért.

Igaz, a fizetés kissé problémásra sikeredett, de végül úriemberként viselkedett a hotel. Az történt ugyanis, hogy mikor megérkeztünk, leadtuk a voucher-ünket és megkaptuk a tájékoztatást arról, hogy hogyan fog működni. A 80 eur/fő keretből levonják a reggeli árát (25 eur/fő), mert azt eredetileg sem tartalmazza a szoba ára, és a maradék keretből fogyaszthatunk kedvünkre az étlapról. Így is történt, a vacsi végén a következő számlát kaptuk. Teljesen korrekt volt.

A végére írt borravaló összeggel okoztunk némi fejtörést a számlázás során, de még enélkül sem sikerült elsőre megugrani a pénzügyi adminisztrációs feladatot amíg ott voltunk – több recepciósnak sem. Történt ugyanis, hogy először csak a vacsorát és a reggelit fizettették ki velünk – ami 42 200 forint volt. Ez is éredekes összeg egyébként, mert a gépben nem a fenti számlán szereplő összeg volt látható, hanem annak csak egy része. De arra, hogy melyik része és milyen számítás alapján, már nem sikerült rájönnünk. Nem is erőlködtünk. Majd a szálloda kijáratánál „kaptak el” minket, hogy elrontották. Volt idejük átgondolni, hisz elmentem wc-t fotózni. Ekkor jöttek rá, hogy „csak” a 80 EUR/fő-t kellene kifizetnünk. Így lett 50 595 forint a vége. De úgy látszik, hogy nem fotóztam elég ideig a mellékhelyiséget, mert pár nap múlva érkezett egy levél, hogy a borravalót is ki kellett volna külön fizetnünk. Nincs ezzel gond, mi is így gondoltuk, amikor hozzáírtuk a számlánkhoz, de a számlázáskor felmerülő többszöri hibák elvonták róla ezek szerint mindannyiunk figyelmét. A távozásunk után viszont az e-mail, amiben ezt közölték nagyon meglepett. Nem volt bántó, nagyon kedvesen fogalmaztak, de egyszerűen érthetetlen volt számunkra az egész. Természetesen ki akartuk fizetni, csak problémás volt az egész, mert számlát is kértünk, illetve bankkártyával fizettünk, ezért végül a hotel gáláns volt és elengedte az összeget. És ezzel még mindig nem zárult le a pénzügyi procedúra, ugyanis december közepén észrevettem, hogy a bankkártyámon még mindig van egy 42 200 forintos zárolás. Még jó, hogy legalább hetek múlva én észrevettem…

 

6.     A Gasztrotúrák összegzése

Hotelszolgáltatás szinten abszolút azt kaptuk, amire egy Le Méridien-től számítottunk előzetesen. Kényelem és elegancia luxuskivitelben, udvarias, nagyvonalú ügyfélkezelés (a pénzügyi bakiktól – a pozitív végkimenetel miatt – eltekintve). Elmarasztalót maximum a wellness részlegre vonatkozóan mondhatunk, mert az nem hozta az elvárásaink szerinti színvonalat. Egyébként az is igényes és tiszta volt, csak már a méretéből adódóan is látszott rajta, hogy nem ez a fő profilja a hotelnek.

De ez már csak szőrszálhasogatás, a Le Méridien Hotel megérdemli az elismerést!

A Le Bourbon étteremtől viszont sokkal többet vártunk. Néhány tényleg kiemelkedő fogástól eltekintve az ételeket csupán „korrektnek” aposztrofálnám. Az ország legjobb francia éttermében kevesebb hibát és nem csak némi francia beütést várnánk az ételektől – bár még ezt sem tapasztaltuk minden esetben –, hanem valami igazán autentikus, kreatív csodát – ez most sajnos elmaradt.

Mindent összevetve igazán önfeledt és kellemes hétvégét töltöttünk náluk, abszolút európai színvonalon. Köszönjük ezúton is a kedvezményt felajánló barátnőmnek!

 

Pont:

A pontozás természetesen a Le Bourbon étteremre vonatkozik.

7/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.