Budapest, Gourmet fesztivál, 2013. június 1. / Tünde

 

Egyetlen délután alatt 50 étterem kínálatából 30 féle étel és 15 féle ital kóstolását bátran nevezem hedonizmusnak. Ezzel telt ugyanis idén a névnapom ünneplése a Gourmet Fesztiválon, a Millenárison.

IMAG0224

Az előzményekhez hozzátartozik, hogy rendesen át kellett szerveznünk a 7végéinket (a nehézségek ellenére örömmel tettük meg), hisz mire megtudtuk, hogy mikor lesz a kihagyhatatlan program, a Gourmet Fesztivál, már rég minden 7végénk foglalt volt. Végül úgy sikerült, hogy pénteken Osziékkal Perbálon a Walterben vacsiztunk, így az egyébként diétákkal kímélt gyomrunk elkezdte a bemelegítést.

Tudtam, hogy rendesen oda kell magunkat tenni már az elejétől fogva, hiszen már előre kiválasztottam, hogy mely éttermek mely fogásait szeretném megkóstolni szombaton – 22 étterem 32 fogását válogattam egymagam össze, nem kis fejtörést okozva aztán magamnak azzal, hogy kiválasszam ezek közül, hogy melyeket fogom mégiscsak inkább kihagyni. Mert az ugye lehetetlen, hogy egyetlen nap alatt ennyi mindent összeegyünk, még akkor is, ha ezúttal már 1 óra körül kiértünk a Millenárisra. Néha nem a hatékonyság a legfontosabb, tavaly ugyanis nagyon rosszul voltunk a fesztivál után - most tanulva a tapasztalatokból, időben érkeztünk, hogy bőven maradjon mindenre időnk.

Kaja előtt tősgyökeres szabolcsiakként pálinkával kezdtünk. A főbejárathoz legközelebb a Tokaj Likőr- és Pálinkamanufaktúra termékeit kínálták, így először hozzájuk köszöntünk be (később leginkább a Gyulai Pálinka Manufaktúra Báró Harruckern pálinkáit látogattuk lelkesen). Úgy tűnt, mintha nem lenne kiszolgáló személyzet, mert csak egy fiatal srác bóklászott a „kisház” előtt, de mikor látványosan kerestük a pultost, jelezte, hogy ő lenne az. Hamar éltünk is a szolgáltatásaival egy egész jó fajta sárgamuskotály törköly- és egy „Napfogta Clapp” körtepálinka magunkévá tételével.

Kezdésnek jól esett. Az viszont már nem annyira, hogy a tavaly megszokott módon nem tudtuk használni a Citibankos PayPass-os bankkártyánkat, ezért Ferinek vissza kellett mennie egy Fesztiválkártya Feltöltőponthoz, ahol kiválthatta – 500 forintos letét ellenében – a fizetőeszközünket. Ennek nem csupán az volt hátránya, hogy előre nem tudtuk, hogy mennyit fogunk költeni, ezért többször sorba kellett állni (amikor feltöltöttük, illetve amikor a végén visszaváltottuk), hanem leginkább az zavart, hogy nem tudom utólag, hogy hol mennyit költöttünk – az is egy visszacsekkolása lehetett volna az élményeinknek. Azt tudjuk, hogy összesen mennyit költöttünk (40e + a tavaly óta változatlan belépők ára 5.800,-), de azt nem, hogy hol mennyit (a hitelkártyán szépen látszott volna). Így csak a fotózott kajákat és italokat tudjuk utólag visszakövetni, de az italok egy része örökre a feledés homályába veszett... arról már ne is beszéljünk, hogy a kártya használatához kötődő kedvezményektől is elestünk így. Egyébként jeleztük, hogy nem tudjuk használni a kártyát és elvileg intézkedtek is, de gyakorlatilag - néhányszor még próbálkoztunk később -, sajnos nem működött. Állítólag az OTP-s dombornyomott kártyákat elfogadták... Az OTP volt a fő támogatója a fesztiválnak, de én mégis inkább azt gondolom, hogy elromlott a PayPass-om, nem mernék másra gyanakodni a mai világban... ;)

Na tehát túl voltunk az első pálinkáinkon, és mivel jobbra tarts módszerrel térképeztük fel a fesztivált, az első olyan hely, ahol az ízlésünknek megfelelő ételeket kínáltak, a Paris Budapest Étterem volt.

IMAG0197

Eredetileg is őket kerestem volna, ha célirányosan haladunk, de úgy látszik, így is őket hozta a flow. :) A fesztivál témája a gulyásleves volt, ők pedig radikálisan gondolták újra az előételt egy Gulyásleves jégkrém formájában. Méltó kezdés egy Gourmet Fesztiválhoz.

IMAG0200

Ki is kértem a full menüjüket, mert az egész ételsorban megegyezett az ízlésünk a külföldi séf kreativitásával – mivel ott volt ő is (Jeremy Cayron, a képen háttal látható), személyesen is ki tudtam neki fejezni az elismerést a fesztivál szerintem legjobb menüsoráért.

IMAG0205

Szimpi hely, mindig is bírtam őket. Nem csupán Budapest csodás éjszakai fényeiben fürdő éttermük ragadott magával már elsőre, mikor náluk voltunk, hanem a feledhetetlen chilis csokitortájuk is örökre „bevésődött” az emlékezetembe. Most pedig a menüsoruk mellett az elsőrangú kiszolgálásuk és informatív megjelenésük emelték az elégedettségünket velük kapcsolatban – tetszett, hogy nem csupán jól láthatóan, nagy betűkkel, még a standukra kiírva is látszott felül a menüsoruk, hanem részletesen el is magyarázták, hogy mit és hogyan szervíroznak nekünk.

IMAG0199

Megtudtuk például, hogy 21 hónapos sonkából készült a fagyi tetejére a marhasonka chips. Aztán jött a kóstolás. A gulyásleves fagyi ízletes volt. Tetszett, hogy fel lehetett ismerni a gulyás ízt és az is, hogy az egész (jég)krémes volt, a szárított sonka pedig ropogós a tetején.

Főételük a Quinoa rizottó harcsa cassolette krémes paprikamártással volt.

IMAG0204

Kb. 3 éve ettem utoljára quinoát (amikor épp az egészséges, vegán életemet éltem), így örömmel választottam az ásványi anyagokban és tápanyagokban különösen gazdag „álgabonát”. Méltatlanul alig ismerik az emberek, pedig nagyon értékes növény, egészséges és finom is! A quinoa tetején különböző zöldségcsíkok voltak (cékla, répa, karalábé), rajtuk a finom harcsa és a paprikamártás. A főétel kellemes összhangban volt az előétellel.

Feri közben hozott egy bort – a Villa Vulcanus Balatoni emlékek névre hallgató, budai zöld és szürkebarát keresztezéséből készült, badacsonyi bora. Ahogy ígérte a Szatmári Családi Pincészet, a halhoz tökéletes volt.

Desszertként zöldalmás Eclairt kóstolhattunk.

IMAG0201

Kellemesen savanykás volt az édes fehércsoki bevonatú fánk tölteléke. Telitalálat volt ez is nálam.

A fenti menüsor által megerősödött bennem a vágy arra, hogy ellátogassunk hozzájuk egy (vagy akár majd több) romantikus vacsora erejéig. Alig várom!

Túl korán lehetett még, bár már majd’ d.u. 2 volt (elvileg délben volt nyitás...), mégis ki kellett hagynunk a Zsálya Bisztró Gulyásbárját, ahol gulyás aperolt szerettünk volna kóstolni.

IMAG0206

Mivel várnunk kellett volna 20-30 percet a szabadtűzön készülő gulyásaikra, inkább folyattuk utunkat.

Bárcsak a Gusteaunál is ilyen őszinték lettek volna, akkor több étterem finomságát kóstolhattuk volna. Ők ugyanis először felvették és kifizettették a rendelést, majd utána mondták, hogy kell várnunk még egy kicsit. Amíg vártunk, egy néni sopánkodását hallhattuk arról, hogy közel 20 perce mondták neki, hogy 2-3 perc még, mire elkészül a gulyás. Szegény már totál kiborult, hisz ha tudja, hogy ennyit kell várni, továbbmegy és később még talán vissza is tér (így viszont nem hiszem, hogy akár egy négyökrös szekérrel is be lehetne vonszolni a mádi étterembe). Nagy adag düh és elégedetlenség lett a meggondolatlan kommunikáció (vagy a mohóság?) eredménye...

IMAG0208

Nem értem, miért nem szóltak előre és miért nem „mondták meg az őszintét”. Ennyire minden áron el akarták adni az ételeiket? Aki egy ilyen helyre kijön, ne ezen akarjon már nyerészkedni! Pont az a cél, hogy megismerje a kedves közönség a kreatív ötleteiket, finom ételeiket és a kedves kiszolgálásukat, hogy aztán az éttermüket is meglátogassa... vagy rosszul gondolom talán? Szóval igen, csalódtunk mi is a Gusteauban, pedig terveztünk egy borsodi gasztrotúrát a környékükön, de most elbizonytalanodtunk a „Kulináris Élményműhely” név általi hangzatos üzenetét és hírnevét összevetve jelen tapasztalatainkkal... :(.

Visszatérve az ételeikhez, az ő menüsorukat is fullra bevállaltuk. Bárcsak inkább Feri megérzésére hallgattunk volna és csak az előételüknél maradtunk volna... volna, volna, volna... most már mindegy. Szóval az előétel kiváló volt: Malackocsonya chilis füllel.

IMAG0209

Jól állt neki, hogy kellemesen csípett, finom volt a tejszínes, habos krém, illetve a ropogós malacfüle a tetején és a benne lévő husi is ízlett Ferinek.

Várakozásunk alatt Feri meglátogatta a Zip’s Brewhouse-t (ahol nagyon kedvesek voltak, kóstoltatták is a termékeiket), ahonnan fekete sörrel és sörpárlattal tért vissza az asztalunkhoz.

IMAG0210

A sörpárlatot úgy készítik, hogy minden év söréből eltesznek egy adagot, hogy aztán abból állítsák elő az itókát. Megkóstoltam, de nagyon durván erősnek találtam (biztos a gyümölcs aromája hiányzott a szabolcsi ízlésemnek), így maradtam inkább a nagyon finom málnaszörpnél...

A Gusteau két fogással rukkolt elő, amit szintén nem értettünk. Az előételként kínált malackocsonya oké, arra viszont nem sikerült rájönnünk, hogy miért egyben kínálják a főételüket a desszertjükkel: Marhapofa és marhaín gulyásnak házi kenyérrel, mellé házi lekváros palacsinta. Lehet, csak így tudják eladni a snassz palacsintájukat? De vajon miért nem voltak képesek valami kreatív desszerttel előrukkolni? Hagyományos vonalat akartak hozni, de mégsem merték bevállalni külön a palacsintát? Nem értjük őket, de mindegyis...

IMAG0207

Egyébként a leves nem volt rossz (bár semmi extrát nem véltünk benne felfedezni), de még mindig kellett volna neki egy kis idő, a sok-sok várakoztatás ellenére – Feri szerint a zöldség volt nyers, nekem a husi volt még túl rágós. Lehet, hogy siettek vele, mert már sokan vártunk rá, de akkor is hibáztak, ez nem lehet kérdés. Akár vissza is vihettük volna, de ekkor még túl türelmes voltam és egyébként sem találtam őket érdemesnek arra, hogy javító célzattal fogalmazzak meg feléjük kritikát... :S

Aztán továbbsétáltunk, a Walternál csak lassítottunk (náluk vacsiztunk ugye előző este, úgyhogy róluk részletesebb beszámolóval Oszkár fog szolgálni, ha úri kedve majd úgy engedi), a Gresham étteremnél viszont lecövekeltünk egy időre.

IMAG0215

Először csak az előételüket akartuk megkóstolni, de mivel az idei fesztiválon az dívott, hogy kirakták a pultra a teljes menüsort élő, 3 (vagy 4?) D-ben (nem tudom, kötelező volt-e, de díjazzuk az ötletet), így a látvány rábeszélt minket a további fogások kipróbálására is.

IMAG0214

A magyar nyelvű felszolgálónál meg is rendeltük az étkeket, mire ő angolul továbbította az igényeinket a séfeknek, majd egy szintén angolul beszélő pincér hozta ki az asztalunkhoz az ételsort. Szimpi volt a felkészültségük, hozzáállásuk.

Gresham, illetve Four Seasons színvonalú volt a kiszolgálás és az ételek is!

IMAG0217

Az előétel marinált lazac volt kelvirág panna cottával, mézes-citromos dresszinggel: A marinált lazac kaviár hatását keltette, jók voltak a citrusos, roppanós zöldek a pohár tetején, finom volt az egész összességében.

Főételként Raviolo gulyást zöldség fondue-vel fogyaszthattunk: 40 gramm raviolo marhapofa gulyással töltve + friss, ropogós házi cipó krutonnal. Tetszett az ötlet, jó volt a megvalósítás is. A tányér alján egy nagy darab, marhapofa péppel töltött ravioli csücsült, az volt gulyásszósszal lelocsolva és a tetején néhány darab pirított házi cipó kruton. Ízléses és ízletes volt!

A desszert grízes tészta, azaz mandulás financier tejszínes ropogós rétegben, grízzel volt: A Laci!Konyha grízes tésztáját nehéz felülmúlni, de istenbizony vetekedett vele a vaníliakrém, lekvár, csokis tészta csíkokból álló, tetején ropogós minichipsekkel megszórt desszert – idézném magam: „hmmm-hmmm-hmmmm-hmmmmmmmm”.

Az ételek mellé házi készítésű uborkás, bazsalikom limonádét is kértünk – nemcsak izgalmasan hangzó, hanem meglepően finom, kellemesen frissítő, üdítő nedűnek bizonyult.

A Gresham-nél tehát teljesültek vágyaink, elégedetten távoztunk tőlük.

Csodás napsütésben volt egyébként részünk, pedig a napokban folyton esett az eső (mint ahogy később nekünk is kijutott belőle), így a Baldaszti’s házikóinál megpihentünk egy kicsit.

IMAG0218

És ha már ott voltunk, nem hagyhattuk ki (az egyébként előre kiszemelt) csalánpüré lazaccal és pácolt fürjtojással, kókuszos spárgahabbal nevű kreációjukat sem.

IMAG0220

A csalánpüré nagyon finom, krémes volt, bár sosem találtam volna ki, hogy csalánból készült, ellenben a kókuszos spárgahabbal, amiből legalább a kókuszt képes lettem volna azonosítani. A fürjtojás is isteni volt és a lazac is kellemesen omlott szét a számban. A rászórt puffasztott amaranth (annak azonosítottuk, de bármi más is lehetett) nem hiányzott rá, ráadásul el is vonta a fókuszt a tányér többi összetevőjéről. Anélkül viszont szuper kis találmány volt a fogás.

A „társintézményük”, a Zóna hideg, bodzás paradicsomvize angol zellerrel is csábítóan hangzott a napsütésben. Frissítően hatott ránk Huszár Krisztián újabb zseniális kreálmánya.

A Baldaszti’s Grandot és Zónát még nem próbáltuk (csak az „ős-Baldaszti’s”-ban voltunk, a nagy átalakulás és terjeszkedést megelőzően), pedig épp ideje lenne már hozzájuk is ellátogatnunk...

Mellettük volt a Halásbástya étterem, ahol az epres spárgás pastilla vaníliás tejfölfagylalttal keltette fel az érdeklődésemet.

IMAG0223

A tejfölfagyit kóstoltam először, és meglepődtem, hogy annak ellenére, hogy tökéletesen érződött rajta, hogy tejfölből van, a vaníliával és a desszert további összetevőinek édességével tökéletes összhangban volt. Mostanában nem először találkozom az eper és a spárga házasításával, legutóbb a Szervusz Bisztróban ettem egy eperkrémlevest friss zöld spárgadarabokkal tálalva, az is iszonyú finom volt! A spárga kellemesen elveszi a többi alapanyag erőteljes édes ízét, semlegesíti őket, homogénné teszi az összhatást + ropogósságával még érdekesebbé teszi a tányért. Izgalmas ötlet, kiváló megvalósítás!

Egyébként nem voltunk még Náluk, igazából nem is terveztük, de csak ezzel a fogással is kiérdemelték, hogy felkerüljenek a tesztelendő éttermeket tartalmazó listánkra – (egyébként is jófej volt a pult körüli személyzet).

IMAG0221

Egyre nő a lista hosszúsága, már 158 étterem van rajta – húúú, de nehéz az élet... (Itt jegyezném meg, hogy a blog miatt – vagyis inkább amiatt, hogy nincs időnk írni – egyre ritkábban járunk új helyeket kipróbálni, mert számontarthatatlanul sok étteremélményünk dokumentációjával vagyunk elmaradva, ezért inkább a már jól bevált helyekre megyünk elmélyíteni a kialakult véleményünket.)

Lassan elérkeztünk a helyszín felének végiglátogatásához. Még betértünk egy-egy kecskesajt bonbon és egy 2007-es Gneisz borocska erejéig a Ráspiba,

IMAG0227

majd a Boutiq’Bar standjánál cövekeltünk le egy kis időre.

IMAG0232

A kiemelkedően erős sales-vénával megáldott srác bravúrosan adta el koktéljait oly módon, hogy majdhogynem észre se vettük. Ha csupán a Zwack Unicumját látjuk, biztosan nem is megyünk a közelükbe (régen is inkább „Jägermeister-fan”-ok voltunk), de az a néhány, a Culinarisban kapható Fentimans palack megragadta a figyelmünket.

IMAG0229

Először rózsás limonádét és cseresznyefás kólát kóstoltunk, majd mert jó vásárlóknak tűntünk, megkóstolhattuk a normál kóla és a tonik palackok tartalmát is. Intenzív ízük volt, jófajta koncentrátumhoz hasonlítottak - sokkal jobban passzolnak a koktélokban az alkohol ízéhez. Itt az Unicum Szilvával vegyítették őket. Szégyen vagy sem, én azt sem tudtam, milyen és mitől szilvás az Unicum – most megtudhattuk. 6 hónapig aszalt szilva ágyon érlelik. Önmagában nem ízlett, de a srác által készített koktélokban kiváló alapanyagnak bizonyult.

IMAG0230

Feri „cserikókosat”, én rózsásat kértem – az utóbbit rózsaszállal díszítették. Profi volt a sales és a megvalósítás is, minden elismerésünk! A Fentimans marketingje nem igazán a mi ízlésvilágunk, de a viccesnek szánt poháralátétük ellenére is jó élményekkel távoztunk a Boutiq’Bar standjától.

IMAG0231

Ekkor jártunk kb. az étteremlista felénél (egyébként pénzügyileg is, mert ekkor költöttük el az első húszasunkat, amit rátöltöttünk a fesztiválkártyánkra), így épp idejét láttuk egy kis pihenőnek. Sétálgattunk, nézelődtünk, összefutottunk sok jó arccal – többek között Segal Viktorral és feleségével, illetve a Garda gasztrotúrán megismert házaspárral (így 6-an azóta is tartjuk a kapcsolatot és voltunk néhány helyen együtt vacsizni – pl. a Spílerben és a Rosensteinben, amiről egyszer majd remélhetőleg be is fogunk számolni). Tőlük tudtuk meg, hogy nem véletlenül „cuccolt” egy környékre a Zsidai család éttermeivel az eddig számunkra teljesen ismeretlen Baltazár, ugyanis étterembirodalmuk (21, Pierrot, Pest-Buda, Spíler és az ÉS) újabb láncszemeként nyitják meg kapuikat a Várban hamarosan.

IMAG0240

Nagyon szeretjük a Litauszki Zsolt kreativitásán nevelkedő éttermeket, így lelkesedésünkben neki is ugrottunk a Baltazár kipróbálásának. Tuna-dogot és kacsatekercset kínáltak.

IMAG0241

A vöröstonhalas hambijukat próbáltuk ki (később barátaink tányérjáról a kacsás pikáns ízeit is megcsodálhattuk).

IMAG0242

Citrusos, uborkás, nagyon pikáns, nagyon finom tunaburgert (illetve tuna-dogot, de nem értem, miért nem burgernek hívták) ettünk, iszonyú puha és finom volt, teljesen egybeolvadt az egész.

Miközben vártuk, hogy meggrillezzék a tonhalat, rájöttem, hogy én a 21 Kápiapaprika brülée-jét is ki akartam próbálni.

IMAG0243

Ezt elég hangosan jelezhettem Feri felé, mert mikor odamentem a pulthoz, kérnem sem kellett, azonnal mondták a srácok, hogy már készítik is a bazsalikom sorbet-val tálalt paprikakrémemet. Előzékenységből, figyelmességből 5-ös, ráadásul nálam elvitték a legfinomabb falat címet is! Egyébként azt sem tudtam eredetileg, hogy a paprikás cucc édesség  (neve alapján) vagy inkább valami előétel lesz (mint a Pastrami isteni Libamáj Créme Brulée-ja), így abszolút meglepi volt a créme brulée-szerűen elkészített kápiapaprika krém, amely izgalmas, finom és édes volt. Ropogós grillázscsipsz volt beleszúrva, a bazsalikom sorbet is izgalmasan ellenpontozta az édes, mégis paprika ízt. Örülök, hogy nem hagytam ki őket ott a sarokban!

Továbbhaladván újabb ismerős arc tűnt fel a következő sarokban, a Garda gasztrotúra egyik szakmai közreműködője, Benesch Antal segített a debreceni Ikon grillrácsainál. Gulyás (mi más?) hot-dogot készített és tiszai harcsasonkát grillezett spárgával.

IMAG0244

A spárga roppanós volt, ahogy kell, a vékonyra szelt harcsasonka ízletes és a tojássárgás, habos, krémes öntet is isteni volt rajta! A friss kapor még egy picit csavart az összképen – persze pozitív irányba.

IMAG0248

A zöldséges, gulyáskrémes redukcióval kibélelt, pirított hot-dog vékony grillkolbásszal volt megtöltve, ami szintén ízlett Ferinek.

Ez után a Costes mellett vezetett utunk. (Apropó, a másik Michelin csillagos éttermünk, az Onyx miért nem jelenik meg ezeken a rendezvényeken? Hiányoljuk őket! – Pontosítok, standjuk, menüjük nem volt, de a facebookon postoltak egy ilyet „45 perc múlva vetìtik le a Bocuse D'Or filmünket a lyoni döntõrõl a Gourmet Fesztivàlon! Addig fõzünk egy kis "Bocuse" gulyast!”, tehát a színpadon legalább tiszteletüket tették.)

Érdekes koncepciót választottak. A gulyásleves témájának nyomvonalán 2 kékfestős ruhás nénivel próbálták autentikussá varázsolni a feelinget.

IMAG0250

Szerintünk a Costesnek nem kellene ezt a vonalat erőltetnie, mert nem igazán illik a molekuláris gasztronómia és a Michelin-csillagos színvonal koncepciójába, de egy fesztiválon a hírnév kedvéért persze miért is ne... Egyébként ők is mutattak újat – 2 parafadugó volt az üstökben, állítólag jobban megpuhul tőle a hús...

Feri: Ennek kapcsán szeretnék néhány szót szólni. Sok helyen hallani/olvasni arról, hogy jó irányba halad-e a magyarországi gasztronómia vagy sem? Kell-e erőltetni ezt a bizonyos „újragondolást” vagy maradni kellene a hagyományos, jól bevált ételeknél – lásd töltött káposzta vagy akár gulyásleves, ahogy a nagyi főzte. Én azt gondolom, igenis szükség van arra, hogy a konyhában is haladjanak a korral és igenis bújtassák új köntösbe a jól megszokott ételeket. Ezzel sokkal jobban eladhatóvá válnak a mai modern világban is. Hiszen ma már mindenki diétázik, paleózik vagy „ki tudja mi”-zik, ami miatt megvethetik az ilyen zsíros, nehéz fogásokat. Tenni kell valamit, hogy fennmaradjanak nagyszüleink kedvelt fogásai is.

Másrészről, amikor mi étterembe megyünk, azt várjuk, hogy mást kapunk, mint otthon. Ha egy igazán jó, hagyományos marhapörköltet akarok enni, akkor hazamegyek édesanyámhoz és nem étterembe megyek. Az étteremben azt várom, hogy valami más történik, mint otthon – olyan élményben lesz részem, amit otthon nem kaphatok meg, hiszen a vasárnapi ebédnél nem kísérletezünk az ízekkel. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy ezután minden étterem szuvidoljon meg molekuláris gasztronómiázzon, hiszen igazi, hagyományos magyaros fogásokra is szükség van. Én sem szeretnék mindennap újragondolt különlegességeket enni, sokszor egy jól elkészített csirkepöri az, ami kielégíti a vágyaimat. De azért ne szóljuk már meg a séfeket, mert új utakat járnak be és elengedik a fantáziájukat. Igenis örüljünk neki, hogy az igazi magyar fogásokat is elkészítik modern felfogásban.

Visszatérve a Costes fesztiválos gulyáslevesére, nem gond, ha valami mást is csinálnak és megmutatják, hogy egy igazán hagyományos gulyáslevest is jól el tudnak készíteni. – mondjuk ebben azért elég biztos voltam. :) A fő probléma az, hogy amikor egy ilyen fesztiválon valaki kipróbál egy új éttermet, akkor félrevezető lehet, ha teljesen más típusú ételt kap, mint amit valójában kapna az étteremben. Tegyük fel, hogy valaki nem ismeri a Costest – valószínűleg kevés ilyen ember volt kint – és a gulyáslevesük után azt gondolja, hogy milyen jó kis magyaros hely ez, jövő héten elviszem a szüleimet az étterembe. Tegyük fel, hogy nem néz utána az étteremnek, így akkor fog szembesülni az igazsággal, amikor megkapja az étlapot és egy jó kis töltött káposzta helyett a következőt látja: Vargánya gomba "agnolotti" kézzel készítve, zöld spárga, fávabab, érlelt parmezán. Ezért lenne például az is félrevezető, ha egy halászcsárda valami molekuláris csodával menne ki a fesztiválra, majd az étteremben „csak” jófajta halászlevet ehetnénk.

De igazából mindegy, mert a Costes nyugodtan megteheti ezt is, hiszen ők már letettek valamit az asztalra. Most ők így lepték meg a nagyérdeműt. (bocs a hosszú intermezzóért, befejeztem az okoskodást. :))

Végül nem a gulyásukat (bár azt is szerettem volna elköszönés képpen, de már nem volt türelmünk kivárni, míg elkészül a következő adag), hanem a Parmezán panna cottát kóstoltuk spárgasalátával.

IMAG0251

Na ezzel megmutatták, mit is tudnak. Sült, ropogós hagymát éreztem a tetején, ami fekete volt, valószínűleg a szarvasgomba miatt, ami állítólag volt rajta, de én azt (aki ugye köztudottan imádja és ki van rá élezve az orra, ízlelése) nem éreztem. Összességében nagyon finom volt, leginkább a krémességét bírtam, bár magamtól csak a spárgára ismertem volna rá.

Megérkezett a beharangozott eső is, így a veszprémi Villa Medici pultjához húzódtunk be egy kis elemózsiáért és egy kis védelemért. Voltunk már náluk, bár igen régen, akkor elégedettek is voltunk, most viszont nem igazán nyerte el a tetszésünket, amit kaptunk. Már az bosszantó volt, hogy az utánunk érkező és rendelő külföldiek hamarabb megkapták a kajájukat, mint mi (külön kellett szólnom, hogy „hahó, mi is ételre várunk”), bár ez bárkinél, bármikor előfordulhat, de igazából az ételeik sem ütöttek nagyot.

IMAG0252

Vargánya capuccino libamájjal töltött kucsmagombával – egyszerű vargányakrém leves volt inkább, aminek az alján egy épphogy csak felismerhető mennyiségű libamáj és 2 pici darab kucsmagomba került. Szó sem volt beletöltésről... Egyébként pont az volt, aminek nevezték, nem volt benne semmi érdekes. Ránézésre elcsábított a Trois chocolat desszertjük is, de ízre már nem nyert meg minket. Túl egyszerű volt, semmi izgalmas és egyedi nem volt benne, bármelyik közepes cukrászdában kaphatnánk ilyet – kár volt érte. Ő volt az elfecsérelt desszert szereplőnk, míg a Gousteaué az elfecsérelt leves...

A negatív sort tovább bővítettük, mert rátalálunk az abszolút citromdíjas fogásra, a Chianti mézes zsendicekrémjére, amit elvileg levendula zselével készítettek. Az Imolában ettünk már zsendicekrémet, amit imádtam és a levendula zselét is nagyon szeretem, így nem számítottam arra, hogy ez végül a kukában fog kikötni, de így történt... :(

IMAG0254

Egyrészt a zsendicekrém savanyú volt. Másrészt tudtommal a levendula nem rózsaszín, hanem lila (akkor is, ha csak nagyon halovány) és igencsak meghatározó az illata, ami itt teljes mértékben hiányzott. Így csak arra tudok gondolni, hogy ez nem levendulából készült. Nem is lenne ezzel gond, elfogyhatott, de akkor legalább tájékoztassanak róla. A mézes jelző pedig a pohár alján lévő, minden egyéb ízt szinte teljesen elnyomó (ilyenkor nem is túlzottan aktuális) mézeskalácsra utalt. A Chiantit tavaly is „megszívtuk”, de akkor nem biztos, hogy az ő hibájuk volt, most viszont rájuk merem fogni... lehet, jövőre már ki sem kellene őket próbálnunk?!??

Az esőről és a csalódottságunkról isteni finomságokkal vontuk el a figyelmünket. Harrer csokoládé krémeket (diósat, homoktöviseset, Othello szőlőset stb.) kóstoltunk – köszönet értük ezúton is, ugyanis Segal Viktorék társaságában szinte mindegyiket megízlelhettük, sőt néhány táblás csokiból is törögettünk kóstolóul. Úgy látszik, velük meg ez a karmánk – tavaly is nagyon jófejek voltak, azóta rendeltünk is tőlük sok-sok finom táblás és pasztillacsokoládét... amik miatt napi szinten rákényszerülök a mozgásra! Köszönet illeti őket ezért is! :)

Ezután érkeztek meg a barátaink, akikkel tavaly is kóstoltuk a fesztivál ízeit. 7 óra volt már, így szerencsésnek érezhettük magunkat, mert koncentrálhattunk kicsit rájuk, elkalauzolva őket a helyszínen, illetve figyelve az ő élményeiket kihagyhattunk néhány helyet. Jól esett ez a kis szusszanás, hisz már 6 órája szinte folyamatosan zabáltunk...

Ők a Rókusfalvynál (a beszámolónk is pont a velük átélt élményeinket tükrözi) kóstolták az Etyeki sonkamester tejfölös kenyerére szelt sonkaszeleteket.

IMAG0256

Nagyon ízlett nekik – a 2 és fél éves fiacskájuknak is, olyannyira, hogy fel sem tűnt neki, hogy kenyeret eszik, miközben azt otthon egyáltalán nem kultiválja... igazi gourmé a kissrác, kiforrott ízléssel bír, de erről már a tavalyi beszámolónkban is írtunk, a lényeg, hogy most is tudta, hogy mi a tuti.

Rövid pihenőnket egy-egy finom, tojáslikőrös Manuel kávé társaságában töltöttük.

IMAG0261

Továbbra is vallom, hogy a koffein segíti az emésztést! :)

Ezután meglátogattuk hétvégi barátainkat, a nU-t,

IMAG0265

ugyanis sárgabarack lekvárban sült marhapofa kolbászuk kihagyhatatlannak tűnt a srácoknak. „Kálmi” (ahogy a Nuban aposztrofálják) méltó komolysággal grillezte a falatokat,

IMAG0267

ami az eredményen is meglátszott.

IMAG0268

Feri: Ezt tényleg nem tudtam kihagyni és kár is lett volna nem megkóstolni. Tudtam, hogy a nU-ra mindig számíthatunk. Sajnos mindketten a marhapofát választottuk – én kicsit félreértettem a menüt –, így utólag talán inkább a vaddisznó kolbászt kellett volna kérnem. Ugyanis – bár tökéletesen volt elkészítve –  önmagában a hús nem okozott katarzist, viszont  a sárgabaracklekvár nagyon feldobta. Határozottan érezni lehetett rajta a gyümölcsöt, így mindenképpen dicséretet érdemel ez a különleges és fantáziadús alkotás. A brokkolipüré és különösen az almamustár kiválóan kísérték és fűszerezték a húsdarabkákat. Egyedüli kritika, hogy talán jobb lett volna, ha 2 db marhapofa helyett inkább 1 pofa és 1 vaddisznó kolbász kerül a tányérra. Így kipróbálhattam volna mindkettőt. :)

A körítését én is megkóstoltam. Tetszett nagyon a brokkolis burgonyapüré és a velencei almamustár is, de bármennyire is bízom a nU-ban és akár Kálmán kezében is, a kolbászt még mindig nem mer(t)em bevállalni...

Vacsira még egy teljes menüsort terveztem, de végül „csak” 2 fogásra futotta az erőmből: Tigris Étterem vargányás libamájlevesére + keserűcsokoládés libamáj patéjára szilvalekvárral.

IMAG0270

A libamájleves finom volt, jól esett a melege és a vargányát is bírtam benne. A molekuláris gasztronómiai fortélyokat is bevető főételük viszont még inkább lenyűgözött. A szilvalekvár kiváló volt az apró labdaként megformált roppanós keserűcsokival bevont, libamáj patéhoz. A mellette lévő, hófehér kekszszerű reszelék libamáj redukció volt, kivonták belőle a folyékonyságát. Na ezt biztosan nem ismertem volna fel, érdekes volt az állaga, tetszett, de ízét nem igazán éreztem. Nagyon szerettem az egész tálat, nálam ők nyerték a legjobb főétel címet – még akkor is, ha inkább hideg előételnek illene be a fogás. Igen, én ilyesmire vágyom, ha nem is minden étkezéskor, de egy Gourmet Fesztiválon biztosan! Figyelemfelkeltő, izgalmasnak ígérkező, ízlésesen kivitelezett, igazi finomságokra. A Tigrisnél ezt most is megkaphattuk. Igazán elmehetnénk már hozzájuk, hisz minden fesztiválon megállapítottuk, hogy jók, de most már tényleg bebizonyosodott, hogy muszáj őket meglátogatnunk!

Feriék a Fesztivál egyik legelismertebb fogását kóstolták meg – szinte mindenki ajánlotta a Konrády (KNRDY American Steakhouse & Bar) wagyu miniburgerét, akivel összefutottunk... megérdemelten, mert tényleg nagyon finom volt!

IMAG0273

Feri: Egyszerű és nagyszerű, így tudnám röviden leírni az élményt. Puha, megpirított zsemle között egy igen jól elkészített wagyu húspogácsa – kell ennél több? Az elkészítése egy laza csapatmunkát igényelt, amit precízen oldottak meg.

IMAG0271

Két fő készítette a burgereket – szükség is volt egyébként erre a létszámra, hiszen a KNRDY standja előtt folyamatosan hosszú sor állt. A grillező ember betette a húst a grillbe, rázárta a tetejét. Néhány pillanat múlva meggrillezte a zsemléket is, majd amikor kész lett elindult a futószalag: zsemle alsó része a pultra (grillező), rá a paradicsom (kisegítő), rá a hús (grillező), szósz a tetejére (kisegítő) és a végén rá a zsemle teteje (grillező). Gyors, pontos és hatékony. És nyami!

Baráti párunk férfi tagja megkóstolta az ÉS Magyar Vendéglő körmös pacalát is. Ízlett neki, de nem talált benne igazán kiemelendőt.

IMAG0274

Már csak egy kívánságom maradt: az előzőleg kinézett „vágyaim” beteljesítéséhez még el kellett látogatnunk a soproni Erhardt Étterem standjához, a soproni banános (s)öröm miatt. A banános Edelweisses specialitás iszonyúan jól hangzott, ugyanis sörben a szűretlen búzasört Edelweiss módra kedvelem leginkább, a banánt szintén bírom, a kettő együtt pedig igazán izgalmas dolognak tűnik. Itt sem voltam benne biztos, hogy mit fogok kapni, egy előételt vagy desszertet, de végül az utóbbi kategóriába soroltam.

IMAG0277

Nagyon ízlett. Alul volt a banános krémdesszert, a tetején pedig a savanykás sörhab tette pikánssá a pohár tartalmát. Örülök, hogy őt sem hagytam ki, pedig már tényleg durván fullon voltam... Egyébként bevallom őszintén, sosem hallottunk az Erhardtról, de mint láthattuk, panzióval is rendelkeznek, így örömmel konstatálhattuk, hogy Sopronban is van egy meglátogatandó célpontunk!

Barátaink még egy kis édességre vágytak, így 2 félét kóstolhattunk még. Volt egy málna-csokoládé desszert a Boscolo Salon éttermétől – már csak egy igazán picikét mertem a kiskanállal belőle, de így is erőteljesen érződött, hogy meg van bolondítva valamivel.

IMAG0284

Pár másodperc kellett, míg az egész napos ízkavalkád után összepárosítottam az ízt, illatot a fejemben a rozmaringgal. Az elismerő bólogatás jól esett a jóllakott testemnek-lelkemnek. :)

Legutoljára a Borkonyha túrógombócát kóstoltuk meg, amit bazsalikomos morzsával és tejfölhabbal tálaltak.

IMAG0283

Nem pont ilyenre számítottunk. Valahogy már elég volt az izgalmakból, egy jó nagy, puha, meleg túrógombócra vágytunk, de pici gombóckákat kaptunk helyette. Finomak voltak egyébként, nincs okunk panaszra, hisz azt kaptuk, amit egész nap vártunk – izgalmak, érdekességek, finomságok. Megvolt, köszönjük!

Felsorolásképpen mindenképpen megemlékeznék azokról a helyekről, akikre még nagyon vágytam volna, de a fizikai határaim bekorlátozták vágyakozásom tárgyiasulását:

  • Bábel: Libamájpástétom hagymával, rebarbarával + rigójancsi (Róluk egyébként megtudtuk, hogy 2-3 héten belül nyitnak újra! Izgatottan várjuk!)
  • Chateau Visz: Rákóczi túrós
  • Káli Art Inn: Orgonakrémzselé
  • La Maréda: Friss, bodzás kecskesajt marinált szilvaparadicsommal + rétegzett cikória tonkababbal, amarénával
  • Pastrami jégnyalókái: ananász-chilli-rum, gyömbér-cider, rosé-alma
  • Pataki Cukrászda: sóska-banán fagyi
  • Ronsinante: Csokis kávélikőrkrém torta kék áfonyával, pirított szezámmal
  • Salon étterem: Málna csoki rozmaring desszert + tárkonyszörp
  • Spazio halas különlegességei by Vörös Homár (szoktam náluk ebédelni a Hegyvidék Bevásárló Központban, kiemelten ajánlott kategória! :))
  • Trattoria Pomodoro: Vaslapon scamorza sajt padlizsánnal és paradicsommal töltve + citromkrémmel töltött brigne fánkocskák málna öntettel
  • Villa Bagatelle: kecskesajt málnával

Végül fél10-kor indultunk haza, tehát több, mint 8 órán át tömtük a fejünket – igazán jó kis munkanap lenne, ha ezzel foglalkoznánk. De maradjon mindenki a kaptafájánál alapon nem törjük ilyesmin a fejünket. Csupán bízunk abban, hogy továbbra is lesz időnk és energiánk írni néha az élményeinkről, hogy ne vesszenek kárba a megélt élményeink és Ti is minél több információt megtudhassatok az éttermi tapasztalatainkról.

online póker

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroturak.blog.hu/api/trackback/id/tr985349311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.