Párizs, 2013. augusztus 16. / Tünde

Feri 30. szülinapját Párizsban ünnepeltük. Január vége volt, farkasordító hideg és csípős szél. Ennek ellenére mi gyalogszerrel jártuk be Párizs legfőbb nevezetességeit. 4-5 napon keresztül reggeltől éjszakáig úton voltunk és szívtuk magunkba Párizs hangulatát. Imádtuk az egészet, úgy ahogy van. El is határoztuk, hogy egyszer jobb időben is ellátogatunk a franciák fővárosába. Feri öregedett még jó sok évet, mire újra eljutottunk Párizsba, a *** városába – óriási repertoárra bukkantam Párizst illetően, ahol (egyelőre nem Michelin-csillag, de lesz később az is bőven!) *** = Európa egyik legnépesebb, a világ leglátogatottabb európai (bár idén London megelőzte) és az egyik legszebb (o.k.), a szerelem fő (o.k.), a fény (2013-tól már ez sem teljesen igaz, ugyanis hajnal 1 és reggel 7 között törvényileg „spóroltatják” a kirakatok kivilágítását – kivétel néhány kiemelt turisztikai terület), nyüzsgés (o.k.). Még folytathatnánk a sort, de zárásképpen, stílusosan maradjon a végére, desszertnek: Párizs, az ízek városa (ezzel is egyet bírunk érteni). Erről az oldaláról mutatjuk be mi is Nektek, saját élményeink megosztásával.

Tavasszal, Thaiföldről hazaérve (amiről még azóta sem sikerült beszámolót írnunk, pedig ott is gyűjtöttünk bőven anyagot) annyira belejöttünk a nem itthon létbe, hogy szinte azonnal elkezdtük tervezgetni, hogy hová menjünk legközelebb. Illetve először azt, hogy mikor van olyan többnapos ünnep, amikor kimozdulhatnánk kis országunkból. Augusztus 20. környéke tökéletes időzítésnek tűnt, mivel az külföldön nem ünnep, biztosan kellemesebb lesz, mint itthon.

Gyorsan le is foglaltuk a repülőjegyeket. Az EasyJetnél találtuk erre az időszakra a legolcsóbbat – 106 ezer forint volt kettőnknek. Meg is lepődtünk, hogy ilyen drága, régen az európai fővárosokba fapadossal fillérekért lehetett eljutni... Akkor még talán olcsóbb is volt, minél későbbi időpontra foglalsz. Ma már valószínűleg ezzel ellentétes árazási stratégiát alkalmaznak, mert ahogy nézem, most kerülnek fillérekbe a repjegyek Párizsba... Na mindegy is, a lényeg, hogy mi már akkor elhatároztuk, augusztus 20-át Párizsban fogjuk tölteni.

Szállást most is a Tripadvisorról kerestünk. Megnéztük, hogy kb. mik maradtak ki az előző utazásból, miket lenne érdemes (akár újra) megnéznünk – a legszebb parkokat és még néhány látványosságot bejelöltük térképen, amiből az körvonalazódott, hogy a Champs-Élysées környéke megint jó választásnak tűnik.

Télen a Elysees Ceramic Hotelben szálltunk meg, most pedig a Hotel Galileót választottuk.

Még 2 dolgot foglaltunk le előre, egy esti és egy ebéd időpontot.

Esti programnak télen (talán a közelsége miatt is) a Lidót választottuk,

most pedig a Moulin Rouge egyik show-jára váltottunk jegyet. Lehetett választani az este 9 és a 11 órai előadások közül. Mi az utóbbit választottuk, ismervén magunkat, úgyis minden nap későn fogunk lefeküdni, így ezzel se korlátozzuk a napi programjainkat. Azt is el kellett döntenünk, hogy fogyasztunk-e ott majd valamit. Ha igen, csak egy üveg pezsgőt ketten vagy kérünk vacsorát is. Több okból is úgy döntöttünk, hogy kihagyjuk a kaját, de a pezsgőt megszavaztuk, így 218 EUR-ba került a kettőnk jegye.

És ha már Párizs, muszáj kipróbálnunk egy újabb Michelin-csillagos helyet. Egy csillagosban voltunk már itthon, Prágában, illetve a Garda-tónál, kettesben Barcelonában és Ausztriában is. Három Michelin-csillagos helyet pedig hol máshol próbálnánk ki, mint az ízek városában, Párizsban?! A döntés tehát megszületett: eljött az idő, egy 3 Michelin-csillagos étterem megismerésére. Ezekből 10 db van Párizsban, amelyekből – a webes infóik alapján – kb. a fele volt ebben az időszakban zárva. A fennmaradtak közül 4-hez találtunk emailt: Guy Savoy, Le Pré Catelan, Epicure és az Arpege. Az utóbbi válaszolt szinte azonnal – ebédre tudtak volna időpontot adni, de mi akkor még inkább vacsizni szerettünk volna. Később írták, hogy van vacsira is, de végül elvetettük őket, mert – meglepő módon – nagyon lehúzták őket a Tripadvisoron, a kiszolgálásra panaszkodtak leginkább. A Guy Savoy írt aztán, hogy van egy ebéd időpontjuk, de az pont nem volt jó nekünk. Igaz, hogy ajánlottak egy vacsoraidőpontot is, de mi akkor már úgy gondoltuk, hogy az Epicure ajánlatát fogadjuk el, mert ők a Tripadvisoron nagyságrendekkel jobb helyen szerepeltek (4 vs 48). A Le Pré Catelan nem is válaszolt, csak mikor már kint voltunk, de mint a levelükből kiderült, ebben az időszakban ők be is voltak zárva. Így jutottunk el tehát az Epicure-ig, ahol végül egy hétfői ebéd időpontot foglaltak le a nevünkre.

Hezitáltunk egy darabig, hogy tényleg kiadjunk-e ennyi pénzt egyetlen étkezésre, de aztán meggyőztük magunkat. Mikor máskor, ha nem most?! Mindketten dolgozunk (ki tudja még, meddig), épp a lakáshitelünket is bírjuk még fizetni (szintén ki tudja még meddig), egyelőre gyerekünk sincs, akire költhetnénk (szintén...!!!) – ez utóbbi miatt reméljük, nemsokára nem futja majd ilyesmire!!! :)

Elérkezett végre – a tavasz óta várva várt – augusztus 16. Igaz, hogy csak délután indultunk, de a vacsora előtt még több, említésre méltó témát szeretnék megosztani Veletek.

Újra taxival mentünk ki a (Liszt Ferenc) reptérre (ami nekünk továbbra is Ferihegy), most a török utunk élményeinek szöges ellentéte rajzolódott ki: androidos alkalmazással, a TaxiMosttal rendeltünk autót. Az alkalmazás küld automatikusan egy sms-t, majd szintén sms-ben értesítenek arról, hogy a kérésünket regisztrálták, illetve, hogy hány perc múlva érkezik az autó. Nem sűrűn járunk taxival, így még csak most próbáltuk, de nagyon ajánljuk, kényelmes, egyszerű és gyors szolgáltatás. Igaz, hogy antiszociális, mert még a rendelésfelvevővel sem kell csevegni, de nem kizárt, hogy szűri is a taxisokat (legalábbis a hazafelé utunk során mintha kb. 20-30 év különbség lett volna a két taxis között – pedig ugyanaz a taxitársaság, taxi2000 – és sajnos nem csak a korukat illetően... – azt telón rendeltük, na de erről majd később). Szóval érkezett az ígért időre az autó. Persze mi eljátszottuk, szokásunkhoz híven, az utazáskor kötelezően előadandó darabunkat, mely „hová a p***ába raktuk már megint a bőrönd kulcsát” címre hallgat, így még nem értünk le, mikor hívott a taxiközpont, hogy megérkezett az autónk, jó lenne ha lefáradnánk... Kormányunk által előírt, sárga taxi érkezett értünk, fiatal srác vezette. Az anyósülés fejtámlájában samsung tablet díszelgett. Először nem akartam vele foglalkozni – épp eleget „kütyüzünk” otthon, nyaraláskor amennyire lehet, hanyagolom az ilyesmit... Na, de végül is „mi a franc ez, nem is repcsin vagyunk (még)... Csak megérintem...” – gondolatok futottak le az agyamban.

Kér egy gyors űrlap kitöltésére – kor, nem –, majd följönnek a lehetőségek: hírek, nőknek, férfiaknak stb. Hirdetnek rajta üzletek, éttermek, de még láthatóan nem túl kihasznált a dolog. Pedig nagyon jó ötlet mind az utas, mind pedig a hirdető számára – az ember amíg taxizik, a telefonjához képest jóval kényelmesebben tud informálódni akár hírekről, akár egyéb szórakozási vagy akár étkezési lehetőségekről. VISIIIO névre hallgat és rengeteg reklámfelületet hordoz. „A VISIIIO tabletek GPS koordináták alapján alkalmasak arra, hogy partnereink lokáció alapú kampányokat futtassanak rajtuk. A helymeghatározáson alapuló promóciók célozhatósága nagyon hatékonnyá teszi a kommunikációt, a hirdetések és tartalmak relevanciája jelentős mértékben növelhető.” - http://visiiio.com/. Dugóban kifejezetten előnyös! A taxis srác mondta, hogy szinte mindenki nyomkodja, érdeklődőek az emberek. Neki ez most ingyen volt, de szívesen fizetett is volna érte, mert tudja, hogy ezzel is emelheti a szolgáltatása színvonalát. Bírtuk a srácot, főleg, hogy még azt a folyton pittyegő, zakatoló, duruzsoló vagy éppen ordibáló taxis rádiót is kikapcsolta és már csak akkor adott rá újra hangot, mikor közelítettünk a reptér felé, hisz akkor már hasznos infókat szerezhetett róla. Mondta is, hogy nem is érti, hogy hogyhogy még mindig ilyen kütyüt kell használniuk, mikor már 2013-at írunk... Bízott benne, hogy hamarosan lecserélheti majd. Természetesen kártyával is tudtunk fizetni – ennek is nagyon örülünk, hogy ma már ez a lehetőség is elterjedt, sőt, most már talán kötelező is a taxikban. Sajnos a Mastercard Mobile fizetési opció még nem került bevezetésre a Taxi2000-nél, de reméljük, ez az igen kényelmes fizetési mód is nemsokára elterjed. Összességében nagyon pozitív volt az utazásunk a reptérig.

Az EasyJetnél már nem voltunk ilyen elégedettek. Jó sokáig kellett sorba állnunk, 1-2 check-in pult üzemelt mindössze, de végül csak beértünk a kapukhoz.

Felszállás előtt még meglátogattuk a „food court”-ot

és ettünk egy-egy szelet pizzát – fapadoson nem adnak ingyen enni ugyebár...

Egész jó volt, bár 3.245,- forintot nyilván nem ért, a két fél literes vízzel együtt sem...

Aztán jött az igazi meglepetés: a reptér épületéből gyalog kellett, jó néhány száz métert sétálni egy brutál nagy hangárig, amin keresztültereltek minket, majd kordonokkal támogatva elirányítottak minket a repcsiig. Már a kisbusz költségei sem férnek bele a több, mint 50k-s repülőjegybe?! Ja és még egy lakókocsi „bisztó”(sic!) is kiszolgálhatott volna minket, ha igényét érezzük...

Szerintünk ez már több, mint vicc! Nem is kommentálom tovább...

Párizsban is voltak egyébként meglepik. Egyrészt már nem emlékeztünk, hogy ennyire lepukkant a Charles de Gaulle reptér. Lehet, mert télen az Orlyra mentünk? ;)

Bár annak ellenére, hogy nem a legmodernebb, volt olyan dolog, ami megtetszett: bringához hasonlóan, tekeréssel lehet telefont tölteni. Biztos nem új találmány, de szerintem jobban is elterjeszthetnék vagy akár át is állhatnánk csak ilyen töltési módra – kevesebb telefonhasználat vagy több mozgás, mindkettő jól hangzik, szerintem. :)

Az infrastruktúrával is baj volt. Vonattal terveztük megközelíteni a várost. Elhurcoltuk a csomagjainkat egy másik terminálra, ahol kiderült, hogy nem működnek a vonatok, csak a reptéren kívülről, odáig pedig buszok visznek majd el, amik persze még azon is túlról indulnak, ahová eredetileg érkeztünk. Még jó, hogy nem siettünk sehová. Igaz, egyébként sem lett volna könnyű kihozni minket a sodrunkból, így az utazásunk elején.

Még egy (ja, végül két) érdekesség Párizsból: télen iszonyú sokat tököltünk a Diadalív alatti metrórengeteg ki-, illetve megfelelő feljáratának keresésével – persze, ha már akkor tudtuk volna azt, amit most, hogy a „SORTIE” jelenti a kijáratot, nem kevés fagyoskodást és cipekedést megspórolhattunk volna! SEHOL nincs egyetlen exit felirat sem, csak a Sortie – köszi, most már tudjuk! :) Ja, de érdekességként nem a bénázásunkat akartam említeni (az csak úgy kibuggyant most belőlem), hanem, hogy egyes (feltételezem forgalmasabb) metrómegállóknál a peron szélén van egy üvegfal, ami mellé pont úgy áll be a metró, hogy ahol nyílik az ajtaja, ott nyílik szét az üvegfal is – a balesetek, (ön)gyilkosságok megelőzésének céljából – feltételezem.

A George V. metrómegállóhoz közel volt a hotel. Becsekkoltunk. Kellemes környezet, kedves, angolul jól beszélő személyzet fogadott minket.

A szobánk is aranyos volt. Hangulatos, tiszta és Párizs normájának megfelelően, pici helyiségekkel fogadott minket.

Ami leginkább tetszett benne: a méretei ellenére is jól elfért egy vasalódeszka és egy vasaló – ebből is látszik, hogy Párizsban adnak a megjelenésre. Igaz, cipőkanál nem volt, aminek örültünk volna, de az már inkább kényelmi funkció, kívülről úgysem látszik, hogy bújtál abba a rohadt cipőbe.

Az is bejött, hogy volt egy olyan kis dobozka, amiben különböző csatlakozókkal rendelkező telókat vagy egyéb eszközöket tudsz tölteni.

És ami még inkább tetszett, a hálótól elszeparáltan, zárható ajtó mögött volt a mosdó, az előtér és a minibár hűtője is. A hűtőt én vagy ki szoktam húzni a konnektorból, ha olyan a hely, hogy nem érdekel, hogy leereszt és vizes lesz minden (igen, előfordul néha velem, hogy gonoszkodom, de annak garantáltan mindig oka van ám! ;)). Vagy ha ennél empatikusabb vagyok, akkor le szoktam csak venni a legalacsonyabb fokozatra, hogy ne zúgjon folyton. Most viszont nem volt ilyenre szükség, mert az előtérben volt a hűtő, amit egyébként nem használtunk, mert iszonyú drága volt a tartalma– pl. 5 euro egy 0,33l-es dobozos kóla.

Szóval nem a minibárból étkeztünk, hanem inkább kimentünk a Champs-Élysées-re

és ott vagy a környékén próbáltunk valami streetfood jellegűt keresni.

Közben megláttuk, hogy itt is lehet Ferrarit vagy akár Lambót tesztelni. Meglepetésünkre olcsóbb volt, mint Maranellóban, a Ferrari gyárnál – még a felébe se került!!

Itt 20 perc „csak” 89 EUR, ráadásul szerintem nagyobb flash a Champs-Élysées-n cruise-olni, mint Maranello utcáin... De ennek ellenére is kihagytuk.

Egy Bugatti Veyront is láttuk esténként, bár rá nem volt írva ár – sanszos, hogy nem lehetett tesztvezetni. ;) Élőben és nem egy autókiállításon...! Párizs ide vagy oda, azért itt is fotózgatták rendesen!

Jah, hogy jó lenne már végre valami kajáról is írni? Bocs az off-topicokért, de úgy döntöttünk, hogy az ételek mellett az érdekességeket és a leglátványosabb dolgokat is megmutatjuk – szerintünk ezek azok voltak. :)

Télen a Quickbe mentünk, most inkább egy pékség lánc egyikében próbálkoztunk.

A sok-sok divatmárka kreatív kirakata mellett

találtunk Starbucks Cafét egy árkádos, galériás részen – tetszett a kialakítása.

Az udvar közepén volt a kávézó, körülötte pedig az üzletek. Nem igazán akartunk amerikai junkfoodot tolni, így tovább nézelődtünk, franciásabb után keresgélve.

Egymás mellett volt kettő is, a Paul és a Brioche Dorée.

Most az utóbbit választottuk, mert a másiknak nem volt kiülős része (később láttuk, hogy van nekik is, így aztán ki is próbáltuk máskor, mert szimpibb volt, de ekkor már épp zártak – este fél10 körül járt az idő).

A Brioche Dorée egyébként 30 éve egy egyszerű kis pékségként nyitott Párizsban. Mára sok-sok üzletük van a városban és számos országban (pl. Kanada, Kína, Argentína, Dánia, Románia) is jelen vannak, több, mint 450 üzlettel rendelkeznek. Nálunk még nincsenek egyelőre, ha jól tudom...

Két meleg szendvicset vagy ha úgy jobban hangzik, francia pirítóst ettünk. Természetesen „muszáj” volt a sok-sok finom édességből is kipróbálnunk egyet-egyet.

A szendvicsek melegek, puhák és fincsik voltak. Az enyém Vesuvio pirítós volt, ami kecskesajtos, mozzarellás, szárított paradicsomos tartalommal bírt, a Ferié pedig vegyes pirítós, ami sonkával, Raclette sajttal, light vajjal volt felszerelve. Desszertnek ettünk egy mangós, joghurtos poharat, ami finom volt, de igazán inkább a banán-csoki tarttól ájultunk el. Iszonyú finom volt, a krémes, intenzív csokoládé, és a belsejében is jelen lévő banán szósz-szerű cucc csúcs egyveleget alkotott. Tele voltam a szendviccsel, de ebből még párat be bírtam volna simán burkolni... Éjszaka lévén visszafogtam magam.

Vettünk még egy fél literes vizet és egy dobozos sört. Összesen 23,70 EUR-t fizettünk, ami kicsivel több, mint 7 ezer forint. Nekünk megérte, mert gyorsan jól laktunk, finomakat ettünk és még a Champs-Élysées forgatagát is szemügyre vehettük.

Sétálgattunk még és csodáltuk a Champs-Élysées fényeit, elsétáltunk a Diadalívtől

a Louvre felé, alig 1 km-t,

kb. fél útig (a Kodály-köröndig az Andrássy metaforájaként, egyébként Roosevelt), aztán beültünk koktélozni az Unisex nevezetű helyre.

Feri valami maracujás, licsis vodkásat ivott, én meg mangós bourbonöst (fém pohárban).

A koktélok drágák (16 eur/pohár) és kicsik voltak, tele jéggel, de legalább finomak.

A hely egyébként hangulatos volt – a kiülős rész és a fedett terasz is vörös színben úszott. A kiszolgálás flegma volt, de összességében nekünk jól esett kicsit tovább nézelődni egy-egy ital társaságában, így nem nagyon vettünk tudomást a negatív részletekről.

Mikor kinézelődtük magunkat, elsétáltunk megkeresni a Ceramic Hotelt, illetve azt a helyet, ahol télen ettük azt az óriási, hideg, tenger gyümölcsei tálat, amit azóta is emlegetünk...

A hotel, ahol télen megszálltunk, most így néz ki:

Belülről meg így nézett ki 2006-ban:

Szerettük egyébként, bár a mostani újabb berendezésű volt.

A Brasserie La Lorraine étterem pedig ilyen volt most kívülről:

És akkor:

Túl sokat nem változott.

Az ő specialitásuk volt a Royal Platter, ami 2 személyre tartalmazott mindenféle tengeri herkentyűt. Látványosan szaladgáltak fel-alá vele a pincérek, így megtetszett nekünk is, gondoltuk, együk a ház specialitását, hiszen ezért tértünk be hozzájuk.

Előételnek valami kolbászos, kagylós izét kaptunk – én max. a kagylókat ettem meg belőle.

Főételnek érkezett tehát a fent emlegetett csoda:

Egyébként nekem ránézésre még mindig tetszik, de gyakorlatilag a rákon kívül semmit nem tudtunk belőle megenni – a csigát megkóstoltuk, de nem jött be és a tengervíz ízű osztrigát sem bírtuk lenyelni. Ráadásul mindegyik hideg volt! Melegen még csak-csak megkóstolgattuk (sőt akár szerettük) volna őket, de így... Pedig kaptunk hozzájuk segítségül rendesen eszközöket – hátha az majd közelebb terel minket a helyes úthoz.

Persze sok fogalmunk nem volt róla, hogy melyiket mihez kellene használnunk... Próbáltunk is inkább személyesen segítséget kérni – egy színes bőrű pincér próbált szót érteni velünk, de gyakorlatilag az activity-be torkollt a kommunikációnk, mert ő nem beszélt angolul, mi meg franciául nem tudtunk megnyekkenni sem. Az lett a vége, hogy kihozott még egy óriási adag rákot, mert látta, hogy az legalább fogyott. Mi meg hangosan röhögtünk, hogy ilyen nincs! Nem elég, hogy itt van előttünk egy ilyen iszonyú nagy adag (és nyilván brutál drága) cucc, amire rá se bírunk nézni, kapunk a nyakunkba még egy dózist. Amikor jeleztük, hogy végeztünk, szinte könyörgött, hogy legalább az osztrigákat együk meg! Mi persze csak mosolyogtunk és mutogattuk neki, hogy vigye el bátran... és közben gondoltuk, hogy de mihamarabb, különben nagyon rossz vége lesz... Nem hiszem, hogy sokszor találkoztak ekkora mennyiségű maradékkal...
Ezúttal nem is nagyon mertük őket túlzottan megközelíteni, mert tuti rajta van egy céltáblán a fejünk a konyhában!

Azért volt, amit én is elfogyasztottam ott! Nagyon fincsi desszerteket kaptunk, amiket bezzeg az utolsó morzsáig felcsipegettünk a tányérról.

Feri előtt valami mangós cucc látszik, én pedig ezt a csodajó vaníliafelfújtat kaptam.

Ittunk egyébként bort is, ami tuti jót tett, hogy kissé feloldódjunk és túltegyük magunkat a főételhez kötődő traumánkon.

Miután kinosztalgiáztuk magunkat e különös vacsora emlékeit felidézve, hazasétáltunk és eltettük magunkat holnapra. De erről bővebben később, hamarosan folytatjuk a 2. nap reggelijével, piacolással, biobárral, sok-sok látványossággal és egy izgalmas fondüsztorival.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.