Mór, Öreg Prés, 2014. augusztus 25. / Tünde

Az előző bejegyzést azzal fejeztem be, hogy teljesen átnevel engem (borra), a szabolcsi pálinkás lányt a hely szelleme. A most következő bejegyzéssel is ez kerül alátámasztásra, ugyanis a Cathrine’s Cottagesben töltött napjaink során fogyasztottunk bort rendesen. Ibi néni szorgos közreműködésével eljutottunk egy móri borkóstolással egybekötött bormúzeumba, illetve egy hamisítatlan sváb-magyar étteremben pont hamburgert sikerült kipróbálnunk (az volt a ház specialitása), amit szintén helyi borral kísértünk. Kissé zavaros kép, de majd kitisztul, mint azon a napon az addig felhős égbolt...

Egyik délidőben, mikor a nap sugarai által kényeztettük a budapesti irodákhoz szokott hóka bőrünket,

érkezett Ibi néni hívása, hogy van-e kedvünk csatlakozni egy angol párhoz, akik borkóstolót és vacsit terveztek Móron. Karcsi gondoskodik a fuvarozásunkról. Nem hezitáltunk és pár órán belül már ott is voltunk a Bozóky Bormúzeum bejáratánál.

Megismerkedtünk Mónikával, a Bozóky család női tagjával. Ő vezetett minket körbe és kóstoltatta meg velünk a ház borait. Először a család hobbijává vált muzeális jellegű borászati eszközöket, kellékeket mutatta be – magyarul.

Mivel a túravezetőnk nem beszélt angolul, így Feri fordított az angol útitársainknak. Majd mikor kiderült, hogy a Londonban élő, srí lankai felmenőkkel bíró srác németül is beszél, magyarul és németül folytatódott a társalgás. Móron ugyanis szinte minden második ember beszél németül, merthogy a város sok sváb nemzetiségű lakhelye – így egy angol és egy magyar németül kommunikált mellettünk – mi viszont nem beszélünk németül (csak hogy még zavarosabb legyen a történet).

Nem is keveset, Mónika ugyanis tiszta szívéből boros gazda. Mindent tud a bortermelés múltjáról, jelenéről, még a borbiznisz világába is nyújtott betekintést – nem is gondolná az ember, hogy ott is milyen dolgok folynak... Többször voltunk már borkóstolón, de bizton állíthatom, hogy ennyire izgalmas részleteket még sosem tudtam meg. Lenyűgözőek voltak a többszáz éves szőlőtaposó és –préselő eszközök, a sokszáz éves szőlőtőkék fejlesztési módszerei és persze az eredetileg 4 különálló borospince alagútrendszere, a sok-sok friss és az igazán régi borok is.

Feri születési évében palackozott borral is tudott fotózkodni,

az én évjáratomat viszont nem találtam. Ez csak azért lehetett, mert az annyira jó, hogy a borok az utolsó cseppig elfogyasztásra kerültek – vagy azért, mert nem volt érdemes egyetlen palackkal sem elrakni belőle az utókor számára, annyira csapnivaló volt? ... Én az előbbiben hiszek, természetesen, hisz mi sem bizonyítja jobban, mint én magam. ;)

A pincékről még annyit, hogy a penész egy pincében a tökéletes hőmérsékletet és a páratartalmat bizonyítja. Persze csak ha a pince falán van és nem boroshordón... esetleg a csilláron...

9 féle bort kóstoltunk.

Az első egy Savignon Blanc volt, majd egy cuvée, amit egy rajnai rizling követett. Az utóbbiról megmaradt, hogy könnyed húsokhoz, halakhoz, salihoz ajánlják – azt kaptam ugyanis ajándékba, amikor másnap visszamentünk és vettünk nem kevés üveggel – mondom én, hogy teljesen átnevelődöm. Őket követően megismerkedhettünk a hely specialitásával és legjellemzőbb borával, az Ezerjóval. „Alkoholban gazdag, kemény, kissé fanyarkás ízű, markánsan savas, zöldesfehér színű, száraz, nem illatgazdag bor” – írja róla a wikipédia. Nekem pedig egyszerűen csak jobban ízlett, mint az összes többi. Pedig nem árasztották el csodás jelzőkkel, de nekem mégis nagyon bejött, főleg az utána a számban maradó buké. Lehet, azért, mert tudat alatt már akkor tisztában voltam vele, hogy ez a „fiúcsináló” boruk?!?? ;) Vettünk is belőle mindenesetre és teszteljük – ha pozitív az eredménye, jelezni fogjuk ország-világ felé! Volt belőle  egyébként félszáraz is, Ferinek meg az ízlett jobban.

Az ezerjók után az édesebb borok irányába kalauzolt minket Mónika. Először a késői szüretelésű Chardonnayt kóstoltuk, majd az ezerjóból készült jégborukat. A sort a – Tokajiak miatt aszúnak már nem hívható – töppedt ezerjóval zártuk. Egyre édesebbek voltak, de nem ám a hozzáadott cukor miatt. Mónika mesélte, hogy úgy szüretelik a töppedt borhoz való szőlőt, hogy fenthagyják a tőkén a fürtöt és csak a töppedt szemeket csipkedik le róla, egyesével. Azokból lesz ez a finom töppedt bor. Nekem speciel jobban ízlett, mint a tokaji aszú, az nekem túl édes... bár ennek is elvileg szinte ugyanolyannak kellett volna lennie, de én mégis jobbnak találtam. Biztosan a házigazda, a hely szelleme stb. ;)

A borkóstolás után átsétáltunk a móri Öreg Prés nevezetű fogadóba, bejegyzésünk főszereplőnek szánt éttermébe.

Az udvaron foglaltunk helyet. Kellemes környezetben ücsörögtünk, a lemenő nap fényében.

Kedves, segítőkész, mind az ételek, mind pedig az italok, borok tekintetében kompetens pincér szolgált ki minket. Amíg választottunk, kaptunk egy fűszeres sertészsírt és paprikakrémet, friss, házi kenyér kíséretében.

Italként alma- és szőlőszörpöt kértünk. Nagy csalódás volt mindkettő. Az almaszörp egyenesen úgy nézett ki, mint akit ételszinezékkel adagoltak túl, a szőlőszörp is csak egy cukros lötty volt. Kezdtünk aggódni... az ízelítő falatok viszont bejöttek.

Előételként hízott kacsamájat rendeltünk, amit zsírjában szolgáltak fel.

Elvileg szarvasgombával kellett volna érkeznie, de erre a jellemzőjére nem lettem figyelmes. Volt mellé lilahagymás almapüré és szilva chutney. Nekem bejött.

Feri szász pityókalevest kért. Ez egy tipikus sváb étel, ami húsleves alapú és barna rántással van behabarva.

Feri: Finom volt nagyon, jól indult a vacsora.

Én a húsmentes ételek közül választottam, a kukoricapuliszkát pirított vargányával és kecskesajttal.

Nagyon jól tettem, mert isteni finom volt minden alkotóeleme! A puliszka és a vargánya is finom krémes volt, a kecskesajt kellemes pikáns ízt kölcsönzött az ételnek. Bazsalikomolajjal volt körbelocsolva, ami szintén vitt bele némi izgalmat. Határozottan elégedett voltam az ételemmel.

Feri Galloway Prés Burgert választotta, amit hagyma chipsszel és házi, fűszeres burgonyával tálaltak.

Azért választotta ezt az ételt, mert a Galloway marhahús a ház specialitásaként volt feltüntetve az étlapon. Azt lehet tudni róla, hogy a skót Galloway hegységről elnevezett bölény húsáról van szó, amelynek tisztaságáról és eredetiségéről az éttermet több, mint 20 éve üzemeltető, Möllmann család saját kezűleg gondoskodik. Weblapjukon írják, hogy „közel 60 hektáros Galloway farmunkon, ahol jelenleg körül-belül 50 galloway marha éli békés hétköznapjait, semmitől és senkitől sem zavartatva.” Kissé furcsa skót származású marhahúsból készült, amerikai nemzeti ételt enni egy sváb étteremben Magyaroszágon, de Feri bevállalós típus, ráadásul a burgereket is szereti, úgyhogy nem volt kérdés a választása.

A dupla hússal felszerelt burger jól nézett ki, a köretei is ízletesek voltak. A husi tényleg különleges ízzel bírt, de erről hallgassuk meg inkább Feri beszámolóját.

Feri: Összességében egy jó hamburgert ettem, de a hús olyan volt, mintha fagyasztva tárolták volna. Nekem elsőre az a hamburgerhús jutott eszembe, amiből annak idején (20 éve) az egyik falusi strandon lévő büfénkben a hamburgert készítettük. Fagyasztott, jó lapos, kemény hús. Természetesen itt nem volt annyira durva a hús. Igazából az íze nagyon jó volt, érezni lehetett, hogy különleges húsról van szó. Viszont az elkészítése már nem jött be annyira, túl volt sütve és túl tömörnek találtam. Az viszont mindenképpen pozitívum volt, hogy dupla hús került a burgerbe.

Természetesen hiába voltunk már teljesen telítve, ki kellett próbálnunk a ház desszertjeit is.

Feri mascarponés sajttortát kért, amelyet fűszeres szilvával tálaltak.

Mindkettőnknek ízlett. Könnyed volt,  az alapja is kellemesre sikerült és az arányok is nagyon rendben voltak.

Én pedig csokiszuflét rendeltem, amihez barackos szószt szolgáltak fel.

Szintén mindkettőnknek bejött a folyós csokival megáldott, meleg csokisüti is.

Aztán még üldögéltünk – ekkor már bent, mert a kerthelyiségben hűvös volt – és amíg feldolgoztuk a vacsora során kapott információkat, leöblítettük a gyomrunkat egy finom coca-colával és egy-egy kávéval, ki hogyan szereti.

Miután végigettük az étlapot (ittunk is ugye a finom helyi borokból), már csak a fizetés volt hátra. 15.200,- forintról szólt a számlánk. Szerintem ez vidéki színvonalon magas ár, de számunkra ár-érték arányban éppen a rendben kategóriába esett. Fizetéskor jeleztük a pincérnek, hogy igénybe vennénk a neten olvasott taxiszolgáltatásukat, mire azt a választ kaptuk, hogy valami Karcsi bácsi fog értünk jönni. Igen, képben voltunk, bár akkor még nem tudtuk, hogy nekik és/vagy nekünk fogja jobban megéri, ha nem az étterem fuvaroz minket haza. Ezt továbbra sem tudjuk, ugyanis az étterem árait nem tudtuk meg, de azt már tudjuk, hogy Cathrine 3000 forintos árat szabott a fuvarra oda (a bormúzeumhoz) és vissza (az étteremtől) is.

Karcsi bácsi érkezett is hamar, még gyorsan visszahordta a szombati esküvőhöz szükséges kellékeket, majd sötét kis utcákon átgázolva – 2 rókát is látva út közben – hazafuvarozott minket, illetve az angol párt. Ők egyébként kissé furi angolok voltak, ahogy Karcsi bácsi is mondta, hogy az angolok mindig nagyon lazák, nyitottak, nekik igazából csak a borkóstoló után eredt meg a nyelvük. De ez minket csöppet sem zavart. Sétáltunk még az Orond szőlőhegyen, majd Feri megrakta a kandallót és nyugovóra tértünk.

 1. Megközelíthetőség

Mór, Arany János u. 4. www.oregpres.hu

Karcsi bácsival – letudhatnám ennyivel is, de a teljesség kedvéért adom az infót. Íme, erre vannak ők.

Móron (Bp-től kb. 85 km-re), az Arany János utcában. Van nagy parkolója is, bár nem gondolom, hogy Móron bárhol komoly gondot okozna a parkolás...

 2. Ételek

Sváb-magyar házias ételekkel szolgálnak, illetve a burgerként kipróbált speciális marhahúst tartjuk még fontosnak megemlíteni. „Magyarországon először, éttermünkben találkozhatnak hazánkban eddig ismeretlen szarvasmarha-fajta húsából készült ételekkel. Ezt az ősi fajtát félvad tartással tenyésztik, a belőle készült ételek egyedi ízekkel rendelkeznek.” – írják a weboldalukon. Tényleg érdemes kipróbálni, de a többi ételükkel is elégedettek voltunk!

 3. Kiszolgálás

Abszolút kompetens pincér srác szolgált ki minket. Láthatóan képben volt mind az étlap, mind pedig az ételekhez illő borok tekintetében. Készséges volt mindenben, tisztelettudóan, némi távolságot tartva, de mosolygósan szolgált ki minket.

 4. Feeling

Igazi falusi turizmus feeling – a tornácos ház kerthelyisége kellemes atmoszférájú, amíg nem volt hűvös, szívesen üldögéltünk kint.

Bent már kevésbé az általunk kedvelt hangulat uralkodik, de számunkra ott sem volt kellemetlen.

Sok német szót hallottunk, szinte csak német ajkú vendégek voltak rajtunk kívül – na és az angol társaink, egy másik asztalnál...

Persze a mellékhelyiségük sem maradhat ki - rendben volt, tiszta volt.

 5. Árak

Az árak is a német pénztárcákhoz vannak mérve. Igaz, a budapesti árakhoz szokott érzékenységünket nem viselte meg különösképpen a számla végösszege, de el tudom képzelni, hogy a vidéki emberek – vagy akik pont a vidéki alacsonyabb árszínvonalra vágynak – messzire kerülik a helyet.

Nem olcsó, bár drágának sem neveznénk. Ár-érték arányban Budapesten szuper lenne, itt talán egy kicsit drágának véljük.

 6. A Gasztrotúrák összegzése

Nem is számítottunk arra, hogy egy Budapestiek által nem igazán a gasztronómiájáról ismert kisvárosban, Móron ilyen jó kis sváb-magyar konyhát üzemeltetnek, ilyen színvonalú kiszolgálással és infrastruktúrával. Ajánljuk a környéken járóknak, akik finom, házias ételekre vágynak és nem feltétlenül az árakra a legérzékenyebbek.

Pont:  6,5/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.