2011. augusztus 27. 14:00 / Tünde

 

Idén harmadszor került megrendezésre az újlipótvárosi „falunap”, amelyen mi is tiszteletünket tettük. Persze, mint mindig, most is nagyon éhesen érkeztünk, ezért először csak gyorsan végigrohantunk a kirakodóvásáron, bekukkantottunk a színpadon folyó kutya-gazdi hasonmásversenyre, majd beültünk a Dunapark étterembe. Ebéd után alaposabban szemügyre vettük a kiállítókat, a szimultán sakkozókat és sétáltunk egy nagyot a közeli Margit-szigeten. Az estebédünket a piknik Pozsonyi Csillagával jutalmazott Sarki Fűszeresnél költöttük el.


Vegyük őket időrendben, kezdjük tehát a Dunapark étterem és kávézóval.

 

1.     Megközelíthetőség

Budapest XIII. kerület, Pozsonyi út 38. dunaparkkavehaz.hu


A Dunapark étterem a Pozsonyi úton, a Szent István park északi részénél található. Kis túlzással állíthatjuk, hogy parkolni akár a kerthelyiségében is lehet, ugyanis az étterem és a terasza között van a nem túl forgalmas Szent István park utca. A parkolás a környéken természetesen fizetős.


 

2.     Ételek

A meleg időre való tekintettel nagy limonádét kértem jó sok jéggel és cukor nélkül természetesen.  Feri pedig csapolt sört rendelt, mert ő is jó hidegre vágyott.


A legnagyobb meglepetésünkre azt tapasztaltuk, hogy a csapolt sör nem hideg! Ez meg hogy lehet? Én úgy tudtam, az emberek azért isznak általában csapolt sört, mert az természeténél fogva hideg. Hát ez nem volt az. Érdekes…

Az étlapot megvizsgálva az jut az ember eszébe, hogy itt igazán nem kockáztatnak a konyhán. Az ételek 90%-a hagyományosnak mondható. Ezzel talán kerülni szeretnék a kockázatot és maradni a már jól bevált fogásoknál. Így bárki tud választani az étlapról, mindenki ismeri a fogásokat és nem adnak lehetőséget a csalódásra. Ez így rendben is van, de hol marad a kreativitás és a kísérletező kedv? Mi jobban szeretjük, ha a séf belead mindent és elengedi a fantáziáját. Ennek megfelelően nehéz volt a választás. Tetszettek az ételek, de nem volt egy sem, amibe első olvasásra „beleszerettünk” volna. Azért végül csak sikerült választanunk.

Én nyári hűsítő gyümölcslevest kértem:


Igaz, hogy én sosem szoktam gyümölcslevest enni előételként, azt legfeljebb desszertként fogyasztanám, de mindig akad nála jobb választás is. Most azért döntöttem mégis mellette, mert marha- vagy tyúkhúsleves lett volna még az étlapon, de csöppet sem vágytam rájuk a kánikulában. A hideg és meleg előételek pedig nem igazán nyerték el a tetszésemet, vagy ha mégis, akkor inkább főételként tudtam volna elképzelni őket. Tehát gyümileves. Krémleves volt, azaz nem volt benne egyetlen gyümölcs sem, bár nekem nem is igazán hiányzott. Nem volt túl édes, az is tetszett. Nyári volt, hűsítő és gyümölcsleves – rendben, mehetünk tovább.

Feri: Engem nagyon meglepett a gyümölcslevesük. Pozitív csalódást okozott. Az első benyomások alapján azt vártam volna, hogy egy meggylevest kapunk néhány gyümölccsel feldobva (általában a gyümölcsleves inkább meggyleves). De nem, ez egy erdei gyümölcsökből készült krémleves volt. A legjobb pedig az volt, hogy nem volt édes, így egy nagyon jó indítása lett a menünknek. Igazi nyári frissítő. Itt már kezdtem felülbírálni az első benyomásaimat.

Feri paprika krémlevest kért, tökmagolajos tésztabatyukkal:


Tejszínes, pritaminpaprikából készült, forró krémleves, amelyben diós gorgonzolával töltött tésztabatyuk voltak. Gusztusos és finom volt!

Feri: Egyre jobban kedvelem a krémleveseket és ezek közül is az egyik kedvencem a paprika krémleves. Így nagyon örültem, amikor megtaláltam az étlapon. Bár a nagy meleg miatt jobban esett volna egy hideg leves, de Tündével közösen megoldottuk a problémát (ti. feleztük a leveseket J). Maga a leves nagyon finom volt. A hozzávalók jól funkcionáltak a levesben és az étterem egyre feljebb lépdelt a képzeletbeli „létrámon”.

Főételnek grillezett lazacsteaket kértem, tejszínes karottával:


Számomra mindig nehézséget okoz egy terjedelmes étlapról választani. Sokkal jobban kedvelem, amikor csak 4-5 féléből kell szűkíteni a kört. Most viszonylag könnyen vettem az akadályt, ugyanis néhány napja már lazacra vágytam. Kaptam is egy nagy adagot. Jól is volt elkészítve. A tejszínes bébirépa is finom volt, a burgonyapüré is illett hozzá. A legfinomabb viszont a tányéromon a rostonsült koktélparadicsom volt! Engem is meglepett, mert nyilvánvalóan nem őt szánták főszereplőnek, de a füstös, lédús paradicsom nálam mégis elvitte a pálmát.

Feri a heti ajánlatról választott:


Borjúcsülök vajtökös raviolival

Feri: Ebben az ételben megkaptuk azt, amit az étlap alapján hiányoltunk: a fantáziát. OK, nem életem legkreatívabb étele, de azért mégsem egy rántott hús sült krumplival kategória. A vajtökös ravioli egészen finom volt, főleg a tökfőzelékszerű mártással. A hús néhol egy picit rágósra sikeredett, de csak egy picit, így finomnak titulálnám a borjút is. Jól kitalált és összerakott étel volt, elkelne még néhány hasonló az étlapjukon.

Muszáj volt desszertet is választanunk. Vannak finom fagyijaik és óriási a sütipult is, de mi az étlapról választottunk.

Én diósat kértem:


„Dióval rakott palacsinták rumpunccsal: Dióval töltött palacsinta rudacskák vaníliáskrémben sütve, lángoló rumpunccsal tálalva” – állt az étlapon. Én rögtön beleszerettem már a neve alapján is, mert minden összetevőjét szívesen fogyasztom. Gondoltam, majd milyen jól fog kinézni a fotón, ahogy lángol a rumpuncs… hát amint látjátok, ez nem jött be. Vicces volt egy odavetett kockacukor látványa a tányéron, de közelebbről megvizsgálva rájöttem, hogy rumos. Nyilván ő lett volna a „gyújtós”, de nem gyújtotta be senki – mínusz pont a pincéreknek. Mivel egyikünk sem dohányzik, így nem volt gyufánk. Egyikünk sem Sherlock Holmes, így nagyító sem állt rendelkezésünkre. Önmagában a kánikula még talán McGiver-nek sem lett volna elegendő a láng létrehozásához. A pincért meg nem volt kedvünk ilyesmivel zargatni, így tehát maradt a legkézenfekvőbb megoldás: a kockacukrot egy finom mozdulattal belepöccintettem a puncsba és elkevertem. Csak semmi performance. Az előadás elmaradt, a látvány viszont nekem így is tetszett. Ízre is nagyon rendben volt és még a kreativitás skáláján is sikerült a Dunaparknak feljebb csúsznia a szemünkben. Like!

Feri csokis klasszikust kért:


Forró csokoládé souflé vanília fagylalttal. Ő az örök kedvenc, de nyilatkozzon róla, aki eltűntette a Föld felszínéről, Feri.

Feri: Nagyon rákaptam a csoki szufléra mostanában, de ez nem ízlett. Valahogy olyan semmilyen volt a csoki. Túl kakaós volt és nem igazán jött át a csoki. Az is lehet, hogy maga a csoki minőségével volt a probléma.  Rontott a helyzeten, hogy langyosan érkezett a desszert. A fagyi korrekt volt, elvitte a tányért. Itt is megmutatkozott a kreativitás hiánya (vagy visszafogása), mivel a tálak díszítése teljesen ugyanolyan volt. Nincs különbség dió és csoki között? Szerintem van…

Elüldögéltünk még egy darabig, beszélgettünk, rápihentünk a fogásokra, majd úgy döntöttünk, még belefér egy kávé is – jellemző rám, hogy a végletek embere vagyok, azaz vagy csinálok valamit, de akkor keményen vagy egyáltalán nem csinálok semmit. Most az előbbi túlzásába sikerült esnem a fenti, „nem csóró” menü kávéval való kiegészítésében. Ferinek könnyű, mert ő letol egy kis rövid eszpresszót, ami még segíti is az emésztését. Én meg küzdhetek egy óriási latte macchiatoval vagy egy jeges kávéval, ha inni akarok, ugyanis a rövid, feketekávét nem szeretem. Most annyival könnyítettem az összhatást, hogy nem kértem rá tejszínhabot.


 

3.     Kiszolgálás

Készséges és figyelmes pincér srácok vettek minket körül. Kedvességükkel kompenzálták a profizmusuk hiányát. Két kisebb momentum miatt állítom az előzőeket. Érdeklődtünk a levesben lévő tésztabatyu töltelékéről, amely kérdésünk megválaszolásakor a pincérünk a séf segítségét vette igénybe. Mondjuk jobb, mintha blöffölt volna valamit… A Feri főételéhez történő borválasztáskor pedig ott elakadt a kérdezésben, hogy fehéret vagy vöröset, majd hozta inkább a borlapot. Már a kérdés is furcsa volt, hisz a pincérnek illene tudnia, hogy adott főételhez fehér vagy vörös bor illik-e, még akkor is, ha nem egy képzett sommelier. (Feri: Ezen közjáték sokat rontott az étterem megítélésén. Nagyon nem tetszik, amikor egy pincér nem tud ajánlani, hanem felsorolja az étlapon szereplő lehetőségeket. Itt nem csak a borokra gondolok, hanem amikor például megkérdezem, hogy egy adott főételhez milyen köretet ajánlana. Teszem ezt sokszor csupán a pincérek „letesztelése” céljából. Sok helyen ilyenkor elkezdik sorolni, hogy milyen köretek találhatóak az étlapon. Azt én is el tudom olvasni! Könyörgöm, egy pincér vegye már a fáradságot és ha neki nem is megy, legalább a séfet kérdezze meg a műszak kezdése előtt, hogy melyik főételhez milyen köretet ajánlana. A kérdésemre, hogy milyen bort ajánlana, jött ugye a kérdés: „Vöröset vagy fehéret?” Ez most komoly? OK, döntsön a vendég, de akkor inkább kérek egy borlapot és választok. Mikor mondtam, hogy vöröset választanék, akkor felajánlotta, hogy hozza a borlapot. Kösz, sokat segítettél. Egyébként a borlapon is észrevehető volt a biztonsági játék, mivel csak jól ismert, már befutott borászok „bevált” borai szerepeltek a kínálatukban – Bock, Gere, Szeremley stb.) Végül egy etyeki pinot noir-ra esett Feri választása.

 

 

 

„Borra sör, meggyötör, sörre bor, mindenkor” :D

 

 

 

 

 

4.     Feeling

A hely 1938. óta üzemel, jelenlegi formájában 2006-ban nyílt meg, a 30-as évek hangulatát idézi a XXI. század színvonalán.


Tágas terek, rengeteg férőhely, több szint. A fenti részt a szeparáltsága teszi intimmé, a lentit az óriási bőrfotelek és -kanapék kényelmessé, a zongora hangulatossá, a kinti részt pedig a sok zöld növény és a ventillátorokból áramló páradús levegő varázsolja abszolút kellemessé.

 

Készítettem fotót a mellékhelyiségről is, ami a pincehelyiségben található.


Teljesen rendben van, abszolút illeszkedik a hely kialakításához. Tiszta, rendezett, igényes.


5.     Árak

A számlára várnunk kellett egy darabig, mert valami gond volt a számítógépes rendszerrel, de egy ilyen ebéd után csöppet sem esett nehezünkre elterülni a benti kanapékon.

Összesen 17.120,- forintról kaptunk számlát. A levesek 1.200,-, a főételek 3.500-3.600,-, a desszertek 1.200,- forintba kerültek. A (nem hideg) sör 780,-, a limonádé 850,-, a bor 1.380,-, a 2dl-es kóla 480,-, a jegeskávé 850,-, az eszpresszó 400,- forint volt.

Ezeket árakat túlzónak tartom a szolgáltatás és az ételek színvonalához képest. Ettől jóval olcsóbban is hozzá lehet jutni jobb ételekhez néhány már általunk is tesztelt helyen. Talán egy kicsit túl magasra pozícionálta magát az étterem – az árak színvonalát tekintve biztosan.

 

6.     A Gasztrotúrák összegzése

Összességében elégedetten távoztunk a helyről. Klasszikus ételeket kínálnak színvonalas kivitelben. A Dunapark étterem kellemes környezetet biztosít teljes étkezésekhez, de akár csak sütizéshez vagy kávézásra is tökéletesen alkalmas. Van wifi, a kényelmes bőrkanapékon el lehet tölteni az időt, - talán a szabad helyek bő választéka miatt - a pincérek sem siettetik a számlázást. Kifejezetten ajánljuk romantikus alkalmakra, első randikra a helyszín és a környezet romantikája miatt.

Nekem az árakkal van a legnagyobb problémám. Nyilván ki kell fizetni ennek az óriási területnek a rezsijét és az alkalmazottakat is (köztük a sok pincért, akikből tényleg nincs itt hiány). De ha picit lejjebb vinnék az árakat – akár az adagok méretének párhuzamos csökkentésével –, lehet, magasabb kihasználtságra tehetnének szert (az a tapasztalatom, hogy bőven szokott lenni náluk férőhely). Én legalábbis biztosan szívesebben látogatnék vissza hozzájuk újra.

 

Pont:

6/10

online póker

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroturak.blog.hu/api/trackback/id/tr393195944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása