2011. szeptember 30. 20:00 / Tünde

 

Újabb szülinaphoz érkeztem, ami így 30 felett egyre frusztrálóbb tud lenni. Feri viszont mindig ügyesen intézi, hogy az évszámaim növekedésével ne a korosodásomé legyen a főszerep. Sok-sok éve már, hogy a szülinapomat mindig külföldön töltöttük (ilyenkor szeretünk nyaralni, mert mások gyerekei már az iskolapadokban ülnek és nem körülöttünk rohangálnak), most viszont úgy alakult, hogy néhány héttel csúszik a menetrend. Feri méltóképpen szeretett volna kompenzálni és a kedvenc helyemre szervezte a szülinapi vacsorát, ami persze meglepetés volt számomra.

Mikor hazajött a munkából, én már izgatottan vártam, hogy hová megyünk. Itthon próbáltam találgatni, hogy mi jöhet szóba. A budapesti kedvencek közül nálam évek óta az első helyen áll a Babel Delicate, de Feri úgy intézte, hogy az utolsó percig ne legyek biztos a dolgomban. Végül persze csak ott kötöttünk ki – nem kis örömömre!

Nagyon rég voltunk már náluk (több, mint 2 éve), de még mindig élénken él az emlékeimben a vegamenüjükben szereplő sütőtök-steak, a laza, fiatalos, farmert viselő, abszolút kompetens pincértársaság és a kellemes hangulatú helyszín. Az az élmény nálam már akkor felülmúlta a „merev”, de gasztronómiailag csúcs Costest, ezért kitörő örömmel konstatáltam, hogy végre validálhatom a személyes toplistám élén álló éttermet. Valahol mélyen ott motoszkált bennem a kétség, hogy néhány év alatt változhatott az étterem és az ízlésem is, lehet, nem is a Babel lesz már a kedvencem, de az újabb tapasztalatok megszerzése után bátran kijelenthetem, hogy jelenleg nálam továbbra is ők a nyerők!

 

1.     Megközelíthetőség

Budapest V. kerület, Szarka utca 1. www.babeldelicate.hu

A facebookon közzétett infók szerint „október 8-án bezár(t) az étterem, hogy a tél végén a megújult Március 15. téren, a Belváros szívében egy még izgalmasabb Babel nyissa meg kapuit.”

Nekünk még sikerült elcsípnünk az eredeti helyet (bár izgatottan várjuk az új megnyitását is), a lentiekben erről számolunk be.

Mivel tömegközlekedéssel jól megközelíthetők és a végcél meglepetés jellegét sem kellett a taxisnak történő cím bemondásával már az elején lelőnie Ferinek, a metrózást választottuk. Én ezt mindig nagy örömmel veszem, mert nagyon ritkán ülök tömegközlekedési eszközön – egyszer emlékszem Szilveszterkor már attól jó kedvem volt, hogy metrózhatok, majd egy szintén jó kedvvel ünneplő társasággal sikerült bővítenünk a bulicsapatot. (Nem csak Szilveszterkor) élvezem nézni az embereket, figyelni az arckifejezésüket, elképzelni, hogy mire gondolhatnak, hogyan élhetnek, és persze imádom megfigyelni az öltözékeiket és elgondolkodni azon, hogy vajon mi alapján kombinálják össze az aktuális outfit-jüket. Na de térjünk le a fashion-blog-ok útjáról és nézzük meg, hogyan közelítettük meg a Babelt. A metróról a Ferenciek terén szálltunk le és mivel volt még egy kis időnk 8-ig, és Feri amúgy is próbált megzavarni a végcélt illetően, kellemesen sétálgattunk a Váci utcában. Az étterem nem a Vörösmarty, hanem a Fővám téri részén, a Szarka utca sarkán található.

Parkolni a környéken nehézkes és napközben nem is olcsó, ráadásul vezetés előtt alkoholt sem ildomos fogyasztani, úgyhogy senkinek sem ajánljuk, hogy autóval érkezzen a helyre!

Mikor elkerülhetetlen volt Feri számára, hogy bevallja, tényleg a Babelbe megyünk, nagyon boldog voltam! Alig vártam, hogy belépjünk végre az étterembe. Annyira viháncoltam, hogy már az érkezésünkkor sikerült kivívni a pincérek figyelmét a fülig érő mosolyommal és a fantasztikus élményekre vágyó, óriásira nyitott szemeimmel.

 

2.     Ételek

Három féle menüből választhattunk: nemzetközi, magyar és best of babel. A best of babel azonnal egyértelmű volt a Szent Jakab kagyló és a sertéspofa miatt. A magyar menüben kacsa és csirke szerepeltek, a nemzetköziben pedig galamb és bárány, így a kettő közül sem esett nehezünkre a választás. Természetesen a nagyobb izgalmakkal kecsegtető nemzetközi menü mellett tettük le a voksunkat.

A menü megrendelését követően megkaptuk kis méretben (árak nélkül) az étellistát. Ezt nagyon jó ötletnek tartjuk, már első alkalommal is kivívta az elismerésünket – nem is értem, miért nem másolja le minden étterem, apróság, de egész komoly hozzáadott értéket képvisel egy vacsora során. Nem csupán gesztusként üdvözölhető, hanem funkcionalitása is van. Az étkezés közben segíti a tájékozódást – ma már olyan nevek és összetevők szerepelnek egy-egy fogásnál, hogy ember legyen a talpán, aki egy 7-12 fogásos menü részleteit képes megjegyezni. Nagyon kényelmes, hogy bármikor rátekinthetünk, ott van az asztalon az étel mellett, leshetünk, hogy mi is az a szép színes cucc a tányéron vagy, hogy éppen mi lesz a következő fogás. Haza is vihető, a nosztalgikusabbak emlékként, a blogírók információforrásként használhatják. Egyszóval praktikus, like-oljuk!

A szülinapi koccintást a Gedeon pincészet, kékfrankos szőlőjéből készült gyöngyöző borával hajtottuk végre.

A vacsoránkat a szokásos kenyér-vaj kombóval kezdtük.

Kevés időnk volt megkóstolni, mivel szinte azonnal kaptuk az amuse bouche-t. Az enyém félbarna, mogyorós-áfonyás kenyér volt. Meglepett, hogy nem volt meleg és sajnos a vaj sem volt túlzottan kenhető, de nagyon nem kellett küzdenünk sem vele. Feri kenyere fehér volt és paprikás.

Feri: A paprika csak enyhén volt érezhető, de nem is kellett volna belőle több. A vaj kicsit hidegnek/ridegnek tűnt.

Amuse bouche: Narancsos édeskömény leves papadammal, borjúbríz, padlizsánkrém, borjúpástétom lencsepürével.

Az üdvözlő falatok gyorsan érkeztek, még alig kóstoltuk meg a kenyereinket, amiket mi szeretünk külön is megízlelgetni, nem csak az ételek mellé.

A lencse izgalmas volt, zellerrel tuningolták, ami különösen pikánssá tette. A padlizsánkrém kellemesen volt füstös, nagyon ízlett. A leves meleg volt és nagyon izgalmas – önmagában az édeskömény leves sem lehet egy uncsi dolog, de naranccsal megbolondítva még érdekesebbé vált. A papadam nem olyan volt, mint ahogyan azt az autentikus indiai konyháktól ismerjük, inkább chips-szerű, de az is bejött. A húsos falatokat örömmel adtam át Ferinek.

Feri: A pástétom nagyon ízlett, a lencsével kiegészítve még jobban. A borjúbrízre már nem igazán emlékszem, biztos finom volt. A leves tetszett a legjobban, a papadam sem okozott csalódást.

Itt említem meg, hogy a Babel ír blogot is, ahol sok-sok érdekességet, „kulisszatitkot” megosztanak az érdeklődőkkel. A blog tartalmaz gasztroszótárt is, amelyben rátaláltam a brízre is – ha esetleg valaki nem tudná pontosan, hogy mi is az: „Borjúfodor vagy borjúmirigy, azaz a borjú „csecsemőmirigye”, amely a növekedést és csontképzést szabályozza, és a felnőtt marhánál elcsontosodik. A legkedveltebb belsőségek egyike, könnyen emészthető, vitaminokban gazdag, ráadásul nagyon ízletes (állagra, ízre hasonlít a velőre). A francia konyha kedvelt alapanyaga.”

Első fogásnak Malacláb carpacciot kértem, folyami rákkal és paprika vinegrette-tel.

Ennél a fogásnál kezdődött a vizuális orgia. A fotó sajnos túl árnyékosra sikeredett, de azt gondolom, így is jól látszik, milyen gyönyörű fogás. Ki merem jelenteni, hogy a Babelben vannak a legszebb tányérok. Nem csak szépek, hanem finomak is (eszembe jutott a chocoMe :)). Az az igazság, hogy a gyönyörűsége lenyűgözött és nem igazán tudtam ezen továbblépni. Megkóstoltam a paprikavinegrettet, ettem egy kis rákot és pár virágszirmot, a többit – a látványos húselemek miatt – átadtam Ferinek.

Feri: Mivel Tünde a carpaccio miatt csak megturkálta, így rám maradt a „neheze”. Elcseréltük, ami fel is tűnt a pincérnek, de erről majd később lesz szó. Nem tudok kiemelni belőle semmit külön, egyben volt tökéletes.

Feri friss kerti zöldségekkel kezdett: retek, spárga, paradicsom, répa, uborka, csírák, virágok és bricktésztába töltött kecskesajt.

Ez is gyönyörű kompozíció! Én teljesen le voltam nyűgözve tőle! És nem csak vizuálisan tetszett, tökéletesen voltak elkészítve a zöldségek – pont úgy roppant, ahogyan én szeretem, és a kecskesajtos brick is jól kiegészítette a maga sós, krémes izgalmaival.

Feri: Számomra nem olyan szép, mint az előző kép, de ez is nagyon ott van. Volt rajta retek, spárga, paradicsom, répa, uborka, csírák, virágok és a legjobb rész, bricktésztába töltött kecskesajt. Nem kellett sokáig Tündének győzködnie, hogy cseréljük el – az övén ugyebár volt hús is. A vegetáriánus volta miatt ez inkább volt a Tünde asztala. Nekem jobban tetszett a malac carpaccio. Finomak voltak egyébként a zöldségek, de kiemelkedett – és nem csak szó szerint – a bricktésztába töltött kecskesajt.

Már az első fogások mellé is érkezett borkíséret. Itt említem meg, hogy mennyire tetszett a sommelier lelkesedése és hozzáértése. Látszott rajta, hogy mennyire szereti a borokat és az külön jó volt, hogy az irántuk érzett szeretetét át is tudta adni abban a néhány percben, amíg az asztalunknál élvezhettük a társaságát. Lelkesen beszélt róluk és a lelkesedése ránk is átragadt. Minden borról mondott néhány kedves mondatot, így felkészülten vártuk a kóstolásukat.

A malacláb mellé egy, az ételhez nagyon jól illő, 2009-es furmint érkezett a Patricius borháztól (Tokaj).

A kerti zöldségekhez egy – a nemzetközi menü miatt – külföldi (francia) bort szolgáltak fel, pontosabban egy 2007-es (bár az étlapon 2009/2010-es évjárat szerepelt) tourine sauvignon blanc-t.

Ezután érkeztek a levesek.

Feri nemzetközi menüjéhez cékla-consommé galambmellel, rókagombával és céklával. Így készült:

A vizuális orgia a csúcsára hágott! És ami a szemnek ennyi gyönyört okozott, az ízlelést sem hagyta kielégítetlenül. Nagyon ízlett, de mivel én csak belekóstoltam, átadom Ferinek a szót.

Feri: Szép! Nem is, gyönyörű! Az egész menüre igaz, hogy nagyon szép és élénk színeket kaptunk a fenséges ízek mellé. A fogás – amint az a képekből is kiderül – a „lé” nélkül érkezett. A tányérban csupán galambmell, rókagomba és cékla volt az elején és erre került rá a consommé. Miután magunkhoz tértünk a látvány okozta pozitív sokkból, megkóstoltuk. Ízre hozta azt, amit a látvány alapján vártunk. Nem vagyok céklarajongó, de ez nagyon ízlett. Különösen a cékla.

A best of babel menüm második fogása spenót capuccino volt: spenót krémleves 64 C° tojással és tejhabbal.

Ugye milyen szépek együtt is? A tányérban a spenóton belül egy tökéletes tojás bujkált, úszkált. Tökéletes, mivel 50 percen keresztül főzték 64 C°-on, így érte el a tökéletes állapotot – a fehérje és a sárgája is ugyanolyan állagú lett. Ilyen tojást kóstoltunk már az U26-ban és a Baldaszti’s-ban is – az utóbbira a nagy poharas tálalásból is asszociálhatunk. A leves egyébként enyhe, habos és könnyed volt.

Ezután érkeztek a meleg előételek – jelen esetben tengeri élőlények (persze már holtan).

Nálam ez Szent Jakab kagylót jelentett karfiol pürével, házi tésztát szarvasgombás jus-vel töltve.

A Szent Jakab kagylót nagyon szeretem, a szarvasgombát nem különben, ezért ez a fogás nagy szerepet játszott abban, hogy a best of babel menüt választottam. Be is jött a számításom, nagyon ízlett minden. Sőt! A Szent Jakab kagyló finom volt, a karfiolpüré is ízlett, de a szarvasgombát valahogy sehol sem éreztem. Már épp kezdtem csalódottá válni, amikor a tésztát kettévágtam és kirobbant belőle a szarvasgomba jus, aztán meg Ferinek okoztam nehéz perceket az erőteljes illatával. Tényleg nagyon meghatározó volt! Még jó, hogy előtte megkóstoltam mindent külön-külön, így szarvasgomba nélkül is megízlelhettem őket, mert aztán ez az illatos csoda bearanyozta mindegyiket. Számomra tökéletes volt, Feri meg csak húzogatta az orrát.

Mellé egy Kovács Nimród pincészetéből való, 2007-es pinot noir érkezett. Igen, vörös bort tálaltak fel a Szt. Jakab kagylóhoz! Hogy miért? Azért, mert ennél a fogásnál a szarvasgomba dominált és nyitott kaput a kagyló és a vörösbor között. Nagyon jó választás volt ez is.

Feri lazacot kapott paradicsomvíz zselével, langusztinoval és sóska pürével.

Virágokkal és kaviárral díszítették a tányért. Jól tették! A sóskapüré megjelenítése a tányéron újra a Babel vizuális zsenialitásáról tett tanúbizonyságot!

Feri: Már mondanom sem kell, de ránézésre is kellemes a fogás, ízre pedig még jobb volt. Különösen a langusztino ízlett.

Ehhez a fogáshoz érkezett kíséretként a következő „adag” bor. Nekem 2 bor emelkedett ki ezen az estén, ez egyik a lazac/langusztino mellé ajánlott estate chardonnay 2008 volt. A felszolgálásakor kapott alapos információkból megtudtuk, hogy egy nagyon különleges chilei borról van szó, az Errazuriz pincészetből. A termőföld komplexitása miatt maga a bor is komplex ízekkel rendelkezik. A vulkanikus kesernyés, az édes gyümölcsös íz is fellelhető volt benne – a sommelier a tenger szellőjét is megemlítette, nekem azt nem sikerült beazonosítanom. ;) Kiváló bor, otthonra is veszünk egy palackkal. Természetesen az ételhez is nagyon jól passzolt.

A „halas” fogások után pihenhettünk egy kicsit, mivel sorbet érkezett, mégpedig Radler sorbet.

Itt már „megrágtuk” kicsit, mivel az első kanál elfogyasztása után jutott eszünkbe, hogy nem fényképeztük le. Hát igen, néha még mi is kiesünk a szerepünkből… :) Kellemes, frissítő pihenésnek bizonyult a sorbet, de közben különleges is volt. Radler sör szolgált a sorbet alapjául, amely limonádéval volt megbolondítva. Nekem először a sör íze dominált, majd később utóízként jelent meg a citrom. Furcsamód Ferinél ez éppen fordítva volt. :)

Feri örömére végre elérkeztünk a húsokhoz is, ami az ő esetében bárány volt, friss házi tésztával.

Pontosítva: Bárány fartő polentával, friss túróval töltött házi tésztával és boudin noir-ral töltött kelkáposzta. Mellé pedig érkezett az est attrakciója: petrezselyem, az asztalnál nyakon öntve folyékony nitrogénnel.

Nagyon látványos volt, de sokat nem adott az ételhez. A végére ugyanis kaptunk egy tál fagyott petrezselymet, aminek a fogyasztása nem okozott túl nagy örömöt. Erős petrezselyem íze volt és túl sok is. Hamar el is vitték az asztalról, még az adott fogás fogyasztása közben – az okra nem sikerült rájönnöm, de valószínűleg a látványelem funkcióját betöltve értelmét vesztette az asztalon történő helyfoglalása.

Mintha egy bűvész előadásán lettünk volna. Tetszett a performance, de nem csak nekünk! A járókelők is megálltak az utcán és kintről bámulták a történéseket! Ja igen, megint az ablak mellé kaptunk helyet – úgy látszik, „ablak mellé ülős” fejünk lehet. :D

De térjünk vissza az ételhez. Mivel nagyon „parázsnak” tűnt (kicsi koromban így hívtuk a színtiszta húst, „parázshusi”) a bari, én a sajátom helyett inkább őt választottam. Nagyon finom volt – szegénykeeee…

Feri: A tálalást ismét dicsérnem kell, nagyon tetszett. A hús tökéletesen volt elkészítve. Ami még nagyon megfogott, az a kelbimbó volt. Boudin noir-ral, azaz véres hurkával volt megtöltve.

Miután a véres hurkát és a hús felét megettem, kicseréltük a tányérjainkat. Mivel Tünde nem tudott megbirkózni a sajátjával és jobban tetszett neki ez én főételem.

Így végül Feri ette a „rakott kel” sertés pofa mignon, gersli ragu, sertés fül, párolt kelkáposzta, paprika mártással című költemény nagy részét.

Látványra szép volt, de a husi nem igazán győzött meg, úgyhogy inkább kihagytam.

Feri: Ami Tündének nem tetszett, az volt a fogás legkiemelkedőbb része. Ez pedig a sertéspofa-mignon volt. Nyami.

A borok ismét telitalálatok voltak. A bárányhoz egy Szászi Endre féle 2009-es Cabernet Sauvignon társult. A bor egy kicsit könnyedebb, lazább volt, mint egy hagyományos Cabernet Sauvignon, de így is nagyon finom volt.

A sertéspofához St. Andrea 2008-as Áldás bora érkezett. Szintén jó választásnak bizonyult.

A végéhez értünk és érkeztek a desszertek. Az étlapon még nem annyira tetszettek, a nevük alapján nekem túl magyaros, klasszikus vonalnak tűntek, nem igazán keltették fel az innovációkra éhes érdeklődésemet. Aztán persze nem kellett csalódnom. Amik érkeztek:

Rákóczi túrós barackos túró fagylalttal, a best of menüben.

Ezt nevezem étel újraértelmezésnek! Megint nem csak látványra alkottak a fiúk, ízre is nagyon bejött! A körbetekert lekvár és túrókrém együttesét finom, lágy hab koronázta, a hasonló összetevőkből álló fagylalttal igazán jó kis párost alkottak.

Feri: Ezt csak éppen megkóstoltam, de nagyon ízlett. Elsőre, az elnevezésük alapján nekem sem igazán tetszettek a desszertek, de így utólag csak dicsérni tudom őket. Maradinak tűntek az étlapon, de annyira jól újragondolták ezeket a hagyományos fogásokat, hogy lenyűgöztek. Szeretem, ha valami modern és fantáziadús. És itt meg is kaptam.

Dobogó Mylitta cuvée 2007, ez volt az a bor, ami a Rákóczi túrós mellé érkezett. Egyenesen Tokajból. A barack íze nagyon jól kötötte össze a desszertet a borral.

Kapros krémes a nemzetközi menühöz.

Kapros is volt, krémes is volt, de hogy a neve alapján ilyen szépségre és finomságra nem számítottam, az biztos. Az a visszafogott elegancia, ami a megjelenését jellemezte az ízeiben is fellelhető volt. Igazán kreatív és meglepően finom összeállítás volt ő is.

Feri: Az én menümben a desszert helye ki volt pontozva, így szabadon választhattam. Nem volt nehéz, mivel a Rákóczi túrós már foglalt volt és mellette csak a kapros valami szerepelt a listában. Nem igazán izgatott fel az étlapon való olvasás után, de gondoltam addigra már úgyis annyira tele leszek, hogy mindegy mi a desszert. Pozitívan csalódtam, mert finom volt. A kapor pikánssá tette a krémest.

Természetes édes bor kísérte a krémest, Demeter Zoltán édes birtok bora. Itt a kapor kötötte össze a desszertet a borral, ami a borban szintén megjelent – természetesen csak a háttérben, finoman.

Feri sajttal fejezte be a vacsoráját, ennek kapcsán újabb látványos és vendégkényeztető ötlettel találkozhattunk, a sajtkocsival.

Egy üvegfalú, gurulós kocsiról választhattuk ki a sajtkínáló tál kóstolófalatkáit. 7 féle sajtot kínáltak, volt köztük olasz, francia és angol is. Magyar sajthoz most nem volt szerencsénk.

Ők tetszettek meg Ferinek.

A fotón lentről fölfelé haladva így következtek:

Pecorino: ömlesztett, színezett kérgű, olasz juhsajt, amely jelen esetben pisztáciával volt megbolondítva. Nagyon durva, iszonyat erős illatú és ízű sajt volt. Már-már lemászott a tányérról.

Comté: francia, tehéntejből készült sajt. Illatos, gyümölcsös ízű, erőteljes a bukéja, nem csíp.

A következő két sajtot sajnos nem tudjuk így utólag beazonosítani. Megjegyeztük a nevüket, de úgy tűnik rosszul. Szerintünk Prezon és Abbey volt a tányéron, az örök segítőnk, a Larousse, illetve az internet viszont nem tud róluk. Fejlődnünk kell még ebben a témában! Valaki esetleg kép alapján felismeri őket?

Époisse: tehéntejből készülő, lágy, burgundiai sajt.

Áfonya-feketebors, illetve zöldparadicsom lekvárral tehettük még pikánsabbá az ízeket.

Feri: Nagyon jó kis sajttál volt. A sajtkocsin lévő sajtok közül még nem sokat ismertem, így nem volt nehéz számomra „új” sajtokat választanom. Így maradt le a stilton a tányérról – bár szeretem, de inkább ugrottam egy fejest az ismeretlenbe. Rábíztam a pincérünkre a sajttál összeállítását, csak azokat jelöltem meg, amiket kihagynék. Szegénnyel kétszer is elmondattuk a sajtok nevét (sőt néhol betűzte is őket), de úgy látszik így sem sikerült mindet jól megjegyeznünk. Összességében egy nagyon jól összerakott sajttál volt, különösen kiemelkedett a két szélső sajt, a pecorino és az époisse. Mindkettő nagyon jellegzetes sajt volt, dominálták a tányért. Az époisse pedig tényleg már szinte mozgott, amikor megcsapott az illata, kerestem a döglött macskát. Ezeket a sajtokat még „szoknom” kell, de azt kell mondanom, hogy elsőre is ízlett (nem annyira, mint a stilton – mentségére legyen mondva, sokkal erősebb illattal és ízzel is rendelkezett). A köztük lévő sajtok inkább csak átvezetésként funkcionáltak a 2 meghatározó elem között. Finomak voltak, de csak nagyon a háttérben „dolgoztak”, meghúzódtak.

A különleges sajtokhoz egy igen különleges bor dukált: Starry nigh old vine zinfandel (2005). Az újvilágból érkezett az asztalunkra. A sommelier nem igazán kedveli az újvilági borokat – legalábbis ezt mondta –, de ezt nagyon dicsérte. Én kedvelem őket (bár sajnos a magyar borok mellett kevés „időm” jut a külföldi társaikra) és ez is megerősítette, hogy igenis versenyképesek. Csoki, dohány, vanília és érett gyümölcsök domináltak ebben az amerikai származású borban, és ez a sokszínűség nagyon jól működött a sajtok mellett. Ismét egy olyan bor, amit otthonra muszáj beszereznem.

A vacsora levezetéseként ittunk egy Gere kopár törköly és egy Agárdi kökény pálinkát.

Ennek következtében a meglepetésként érkező, záró desszertet alkotó elemeket elfelejtettem felírni. Így nézett ki.

Biztosan volt rajta panna cotta (az a fehér, tejszínes négyszög alakú), fehércsokiból készült golyó, a másik gömb pedig valami wasabis dolog volt. Nagyon ízlett mind – pedig már nem volt számukra túl sok hely a pocakunkban.

 

3.     Kiszolgálás

Csak dicsérni tudjuk őket! Nem elég, hogy fiatalos, szimpatikus, kedves csapat, hanem abszolút hozzáértők és kiemelkedően figyelmesek is. Több apró részletet érdemes megemlítenünk.

Egyik a „tányércserés” sztori: az első fogásnál kicseréltük a tányérokat, mert én ugye nem vágytam a carpaccio-ra, ezért megkaptam Feri kerti zöldségeit. Amikor a pincérek ezt észrevették, odajöttek és megkérdezték, hogy rosszul rakták-e elénk az ételeket, mert akkor a továbbiakban már a megfelelő párosításban szervíroznák a fogásainkat. Szemfülesek.

A másik, hogy én is kaptam evőeszközt a Feri sajttálához – nem jelentett gondot, hogy én nem kértem a választható sajtos fogásból, így is megadták a lehetőségét, hogy fogyasszak belőle (igaz, úgyis megkóstoltam volna akár kézzel-lábbal is, de az más téma). Apró figyelmességek, de mi nagyra értékeltük őket.

Picit meghagytam a főételemből, amiből arra következtethettek, hogy telítődtem. Amikor elvitték a tányéromat, megkérdezték, hogy a desszert előtt szeretnénk-e egy pici pihenőt tartani – szerettünk.

Amikor elhagytuk az asztalt (pl. a mellékhelyiség meglátogatása céljából), itt is utánunk hajtogatták az asztalon hagyott textilszalvétát. Ha pedig a mosdóba mentünk, mindig szóltak a lépcsőnél, hogy vigyázzunk, mert elég meredek – vagy ezt csak azért mondták, mert úgy látták, már be vagyunk annyira csiccsentve, hogy ránkfér egy kis támogatás?

Az étkezés mellé járó menükártyáról a bejegyzés elején már írtam. Azon kívül nyomtatott névkártyával foglalják az asztalt, amivel otthonosabbá vagy legalábbis személyesebbé teszik az asztalodat, picit olyan, mintha tényleg a tiéd lenne – hisz szerepel rajta a neved.

Őszintének tűnt az érdeklődésük, mikor megkérdezték, hogy ízlik-e az ételünk. Tényleg várták a visszajelzéseinket. Vagy legalábbis el tudták velünk hitetni és már ez is dicséretes!

Összességében nagyon elégedettek voltunk a felszolgálással. Ez az igazi VENDÉGlátás! Úgy éreztük a pincérek minden igyekezetéből, mintha a sajátjuk lenne az étterem, minden cselekedetükkel azt támasztották alá, hogy őszintén akarják, hogy visszamenjünk. Nem csak a vágyaik között szerepel, hanem tényleg meg is tesznek érte mindent. Mi visszatértünk és biztosan fogunk még menni hozzájuk, sőt erre bíztatunk másokat is!

Megnéztem a weblapjukat és megdöbbentem, hogy ők pont ezzel a hitvallással hozták létre az éttermet, tehát a fenti élményeim abszolút tudatos viselkedésre vallanak. Dicséretes!

A vendéglátás ma Magyarországon ritkaság, annak ellenére, hogy gombaként szaporodnak az éttermek. A Babel ötvözi mindazokat az alap elvárásokat, amit a vendégek már el sem mernek várni egy étteremtől, pedig ez sokat segítene a magyar gasztronómia fejlődésében. Számunkra az első a vendég, ezért mindent az ő szemszögéből közelítünk meg, mindent alárendelünk ennek érdekében. Az étterem Budapest egyik legszebb, legfrekventáltabb utcájában helyezkedik el, ahol rengeteg különböző náció keveredik. A névválasztás törekszik arra, hogy minden nemzetnek ugyanazt jelentse: törekvés a tökéletesség felé, valamint a különböző nyelvek kialakulásának mítosza, azaz a nemzetköziség. A nyelvünk különbözik, de mindannyian egyformán szeretjük a kitűnő ételeket és borokat.

 

4.     Feeling

Kívülről

Belülről

Abszolút cosmopolita a hely atmoszférája. A trendi beltérben az időtálló, klasszikus fekete és arany színek dominálnak. Izgalmasak a fényforrások, különböző síkokban helyezkednek el. Nincs túl világos, amitől meghitté válik a hely, viszont túl sötét sem, mert az asztal ételeit külön fénynyalábokkal világítják meg – ez nagyban könnyítette a fotózást, köszönjük ezúton is. Az étterem hátsó részében található a konyha. A tér egyik falán borhűtőt alakítottak ki, itt helyezkedik el az kínálatról informáló tábla is.

A másikon oldalon pedig egyéb italokat és poharakat tárolnak.

A mellékhelyiségek is a kreativitásról árulkodnak. Már a bejárati ajtajuk is izgalmas,

de a mosdók és a wc-k is méltó társai a helyiségnek.

Ja és persze minden szükséges eszköz rendelkezésre állt és a tisztaság is kifogásolhatatlan volt.

 

5.     Árak

Mindig nehéz egy topétteremben az árakról írni. Nyilván iszonyat sok egy vacsoráért otthagyni 60ezer forintot. Természetesen ez is relatív. Vannak olyan helyek, ahol szintén elkérnek ennyit és az ár nagyságrendjének a közelébe sem ér a nyújtott szolgáltatás. Mi ezeket az éttermi élményeket úgy éljük meg, mint egy wellness-hétvégét vagy egy kirándulást. Számunkra a Babel ár-érték arányban megfelelő. Egy 6 fogásos menü 15.500,-ért is megkapható. Amit nyújtottak, az ért ennyit – legalábbis a mi értékrendünk szerint és a mi pénztárcánkhoz mérten.

 

6.     A Gasztrotúrák összegzése

Nekem marad továbbra is a Babel a kedvenc éttermem Budapesten.

Itt akár be is fejezhetném az összegzést, de nem teszem. Szeretném még egyszer kiemelni, hogy miért is van ez. Fiatalos, lendületes és felettébb figyelmes a kiszolgálás, az ételeket pedig a jó ízük mellett a kreativitás és a vidám színkavalkád jellemzi. A lelkes sommelier a fogások mellé kitűnő érzékkel kiválasztott különleges borokat kínál. A vendéglátást művészi színvonalon végzik, a Babelben tényleg a vendég a lényeg! Ők maguk is csak második helyre sorolják az ételeket. Pedig abban is brillíroznak rendesen. Vizuálisan szerintem jelenleg verhetetlenek és az ízekkel sem állnak hadilábon, ahogy ezt a nemzetközi elismerésük is mutatja.

A világ második legrangosabb étteremkalauzába, a Gault Millau Guide-ba először 2010-ben kerültek be kelet-európai éttermek. Akkor 15 ponttal debütált a Babel Delicate, 2011-ben pedig megtartotta a helyét és a nemzetközi zsűri újra 2 séfsapkával illette az éttermet. A Gault Millau rendszerben a 15 pont, azaz a 2 séfsapka azt jelenti, hogy a konyhaművészet terén magas szintű minőséget, kreativitást nyújtó konyha. Ez a minősítés megfelel egy Michelin-csillagnak!

De hogy ne hagyjuk őket se negatív kritika nélkül (különben kaphatnának akár 10 pontot is), bevallom, számomra a kínálat volt a gyenge láncszem. Egyrészt, mert már nagyon vágytam az izgalmas vega menüjükre, amiről jelen esetben lemaradtam, mert a 3. szülinapjuk alkalmából épp a "Best of Babel" menüt kínálták helyette az előző évek kedvenc fogásaiból válogatva. (Szerencsére az új helyen visszatér a vega menü – még egy indok arra, hogy ott is meglátogassuk őket!) Másrészt a választék sem volt túlzottan széles körű (3 féle menü, amiből pl. a desszert csupán 2 féle), amely egyébként első olvasásra nem is keltette föl igazán az érdeklődésünket.

Úgy érezzük, ételben néhány étterem (a Gasztrotúrák blog születését követően tesztelt helyek közül egyedül a Costes) jobb szolgáltatást nyújt – nagyobb kínálat, jobban elkészített, kreatívabb ételek –, de csak egy hajszálnyival. Egy nagyon vékony hajszálról beszélünk. Viszont minden más területen eddig ők a legjobbak. Nem 10 pontosak, de jelenleg ők állnak a toplistánk élén.

Mindent egybe véve méltó helyszínt nyújtottak a szülinapom ünneplésére. Úgy mentünk el a helyről, hogy holnap jönnénk megint!

 

Pont:

9/10

online póker

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroturak.blog.hu/api/trackback/id/tr803296015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása