Hullám, de nem szökőár

2011.11.04. 15:57

2011. október 22. 13:00 / Tünde

 

Elérkezett végre a nap, amikor össze tudtunk hozni a bátyámékkal egy közös ebédet és délutánt. Ők „főztek”, azaz hívtak meg minket egy barátjuk éttermébe, a Duna-parton lévő Hullám vendéglőbe. Nem egy topkategóriás étterem, de a maga nemében megállja a helyét – az ételek tekintetében legalábbis biztosan.

 

1.     Megközelíthetőség

Budapest III. kerület, Királyok útja 307. www.hullam-vendeglo.hu

A tesómék az invitáláskor mondták, hogy a Duna-parton van valahol a hely, Budán. Laktunk a Római-parton, ezért az ottani éttermek között próbáltuk a memóriánkból előhozni a képet, de sehogyan sem sikerült. Megnéztem hát a neten, hogy hol lehet ez a Hullám vendéglő. Egészen fönt, északon, már Békásmegyeren van, ezért nem ismertük. Mikor megláttam, tudtam, hogy nem lesz nehéz Ferimnek elmagyaráznom a helyszínt.

Történt ugyanis egyszer, hogy békésen bringázgattam a Királyok útján, tekertem Szentendre felé, amikor arra lettem figyelmes, hogy Békásmegyer végén, ahol az autós út elkanyarodik a Szentendrei út felé, a fák közül púpos tevék és zsiráfok (!) figyelnek felém. Azt hittem, megőrültem, már majdnem elkezdtem dörzsölgetni a szemem, Tom&Jerry-sen oda-vissza fordulgattam, de az állatok csak nem tűntek el. Akkor értettem meg, hogy hogy kerültek oda, amikor észrevettem a nagy sátrat, aminek a tetején ott díszelgett a nagy CIRKUSZ felirat. Minden egy csapásra kivilágosodott, értelmet nyert, én meg megnyugodtam és hangosan fölröhögtem, hogy mennyire idióta vagyok. Majd felhívtam Ferit, hogy elmeséljem neki a történteket. Persze neki is úgy kezdtem, hogy képzeld, miközben bringázom, egyszer csak egzotikus állatok jönnek velem szembe – amúgy a fák között legelésztek, pihengettek a kellemes délutánon, de ez a Tünde féle túlzás bőven belefért. Igaz, ez már régen történt, de ezt az útszakaszt azóta is ezzel a sztorival aposztrofáljuk, így számunkra garantáltan összekeverhetetlen bármely más duna-parti környékkel.

A Királyok útjának végén kell tehát nem a Szentendrei út, hanem a Duna felé orientálódni és lent a parton található a Hullám Vendéglő.


 

2.     Ételek

Bőséges a választék az étlapon, több mint 50 féle étel van. Előételek (pl. házi, meleg libatöpörtyű), levesek (pl. csülkös bableves tejföllel), illetve szárnyas, sertés, marha és borjú ételek. Vannak különböző halak és egész sok magyaros vegetáriánus ennivaló is.


Kínálnak családi lakomát és gyermek menüt is. Természetesen a saláták, tészták és desszertek sem maradhatnak el – mi sem hagytuk ki őket (sem).

A bátyám a szokásostól eltérően egy kávéval kezdte az ebédjét.


Valami gond volt a kávégéppel, ezért kicsit nehezen készült el, de végül csak megkapta a jó erős feketéjét.

A fiúk egy közösen fogyasztott tatár beefsteak-kel kezdték az étkezést.


Sok-sok zöldséggel tálalták, de nem csak ezért nem volt kis adag. Ízlett a fiúknak (bár nagyon éhesek is voltak már), mert mind elfogyott.

Feri: Nem volt rossz összességében, bár a húst fűszerezhették volna egy kicsit erősebben. Így egy jó iparosmunkának értékelném, teljesen rendben volt, de semmi különöset nem találtam benne. Ettem már jobbat.

A tesóm menyasszonya tárkonyos csiberagu levest kért.


Nála ő testesíti meg a kihagyhatatlan leves kategóriát – imádja ugyanis. Most is elégedett lehetett vele, mert mindet elfogyasztotta.

Mi a bátyámmal halászlében utaztunk.


Óriási örömömre nem csak az étlapon szerepelt úgy, hogy belsőségeket is tartalmaz (mint nagyon sok étteremben – bár ebben gyakorlott vagyok, és mindig előre rákérdezek, hogy ténylegesen van-e benne, amire sok helyen az a válasz, hogy „most sajnos elfogyott”, tőlem pedig, hogy „akkor köszönöm, nem kérem”), hanem örömmel fedeztem fel a lében a haltejet, amit imádok! Szeretem az ikrát is, de a hím halak által termelt termékenyítő nedvet annál jobban. Elég gusztustalanul hangzik így leírva, de akkor is, annyira finom! Nem meglepő amúgy, hogy szeretem, hisz a kakas heréjét is előszeretettel fogyasztom… De hagyjuk inkább ezt a témát, mielőtt túlzottan belegabalyodom. Na szóval… a leves állagra és ízre olyan volt, amilyennek szeretem, enyhén csípett is.

A főételek előtt fogyasztottunk egy helyi specialitást, a zöldkagylót, Bretagne módra.


A tesómék nem szeretik az ilyesmit, így ez az ínyencség ránk maradt. Bár a bratyó – nem hétköznapi bátorságát bizonyítva – megkóstolt egyet és csodák csodájára nem halt bele, sőt, azt állította, hogy ízlik neki. Nekem mindenképpen. Melegen szeretem az ilyesmit és ez az volt. A kagyló finom volt önmagában is, de a zöldségekkel és a rajtuk lévő szósszal még inkább ízlett. A Breton mártás fehérboros-tejszínes, párolt póréhagymával, vöröshagymával, zellerrel és asztali gombákkal. Nekem nagyon bejött, csak a kenyereket belemártogatva is.

Ezt követték a főételek.

Én vega étket választottam, fokhagymás tócsni lángosban sült zöldségek formájában.


Nagyon ízlett, mert különösen szeretem a lapcsánkát (nálunk ugye így hívják a tócsnit – drága Nagymamám készítette istenien, bár az Anyukámét is imádom), főleg ha jó fűszeres, mint ez volt itt. Finomak voltak a grillezett zöldségek és jól illet az egészre a tejfölös sajtos borítás. Számomra ez egy nagyon jó, bár igencsak laktató (zsíros) összeállítás volt. Ezért szinte csak megkóstoltam (később vacsira jól esett), hogy jusson hely a desszertemnek is.

A sógornő jelöltem is hasonlót evett, csak húsos formájában.


Cukkinis illatos pulyka csíkok, burgonya tócsniban. Neki is bejött.

Feri borjúpaprikást evett, juhtúrós sztrapacskával.


Feri: Én sem bírtam megenni az egészet, így elcsomagoltattam a nagy részét. Ott helyben már nagyon tele voltam, így nem is tudtam figyelni az ízekre. Így otthon egy picit jobban koncentráltam. Igaz, hogy már elhűlt az étel, de azért így is rendben volt. Ekkor vettem észre, hogy van benne valami olyan fűszer, amit nem annyira szeretek, de sajnos nem tudom pontosan, hogy mi volt az (nekem valamilyen indiai ízesítőnek tűnt, de nem tudom elképzelni milyen indiai fűszer kerülhetne egy borjúpaprikásba). Ugyanazt mondanám rá, mint a tatár beefsteak-re, jól elkészített tál, mindenféle extra nélkül.

A bátyám két előételét a várva várt desszertje követte. Nálunk ez családi vonás, hogy a desszertünk a főételünk – legalábbis ha az élvezetek szempontjából vizsgálódunk. Pont a menyasszonyság vette észre, hogy mikor megnézzük az étlapot, mindketten a desszerteknél kezdjük (nem ez az egyetlen közös bennünk, a közel 7 év korkülönbség ellenére, de a többit egyelőre hagyjuk). Számomra ez természetes, hisz elsőbbséget élveznek az édességek, ezért mindig először azt választom ki és annak vélelmezett méretétől teszem függővé, hogy pl. csak egy levest eszek mellé vagy bevállalok akár főételt is (jelen esetben tudtam, hogy nem gáz, ha mindkettőt kérek, mert elcsomiztathatom és jó lesz vacsira).


Egy barackos, krémtúróval töltött és egy házi készítésű sárgabarack lekvárral töltött óriás palacsinta vaníliaöntettel. Porcukorral csak azért nem voltak megszórva, mert a tesóm anélkül kérte. Így is nagyon-nagyon finom volt mindkettő – azért van róluk nekem is véleményem, mert én is megkóstolhattam őket természetesen.

Kértünk még egy túró fánkot édes tejföllel.


Na ez mindent vitt! Isteni volt!!! Maga az ötlet is nagyon tetszett – túrógombóc feeling, de puha, könnyed, ízletes fánk formájában. Rengeteg édes tejföllel, ahogy mi szeretjük és fagyasztott gurulós málnaszemekkel, ami kellemes kontrasztot nyújtott a meleg fánk mellé. A többi étel is finom volt, de ez nyerte a fődíjunkat. Már csak miatta is érdemes egy duna-parti sétát megszakítani a Hullám vendéglő kipróbálásával.


3.     Kiszolgálás

A kiszolgálásról sajnos nem tudunk objektív véleményt alkotni, mert a bratyómat itt barátként fogadják, így kiemelten kedves, haverkodós, illetve segítőkész volt a pincérünk. Az látszott, hogy profi a szakmájában, nem használt segédeszközöket a négyünk étkeinek és italainak feljegyzéséhez – és meg is kaptuk mindannyian, amiket kértünk. Bár ezt mi minden pincértől alapból elvárnánk, de sajnos nem ez az általános tapasztalatunk.


4.     Feeling

Ebben az őszi napsütésben hangulatos lehetett volna a hely kerthelyisége, de az nem volt felkészítve a vendégek várására, ezért bent foglaltunk helyet. A belépéskor nem túl bizalomgerjesztő dohányfüstös és kajaszagú előtérbe érkeztünk, ahol személyesen üdvözölt minket a pincér és a „vendéglős” (ez a titulusa a weblapjukon), aki egyébként a szakácsot is játszotta a mai előadáson.


Rövid ismerkedés után bementünk a nem dohányzó étkezős részre, ahová kellemesen besütött a nap, ezért az ablak mellett foglaltunk helyet.


A teríték tiszta volt, de a székek elhasználtak. A berendezésen látszott, hogy nem költenek a felújításukra.

És sajnos a mellékhelyiség tisztán tartására sem. Volt ugyan wc-papír, papírtörlő és folyékony szappan is bőségesen, de a hely takarítása nem csak némi kívánni valót hagyott maga után, hanem annál jóval többet.


Még szerencse, hogy csak a távozáskor használtam, különben biztosan elment volna a kedvem az étkezéstől, ami ha kimaradt volna, így utólag már sajnálnám.


5.     Árak

Abszolút jó árakkal dolgoznak, négyünk fullos ebédje (és az elcsomagolt ételek miatt gyakorlatilag vacsija is) 16.600,- forintba került mindösszesen. Ez most a bátyám pénztárcáját terhelte, köszönet érte ezúton is! Az áraik egyébként fent vannak a weblapjukon.


6.     A Gasztrotúrák összegzése

A vendéglő kategóriában futó Hullám az étkeivel tudja érvényesíteni a jó kategóriát, de az összkép alapján sajnos csak egy közepes értékelést kaphat. Annak ellenére, hogy a magyaros ételekből bőséges a kínálat, jól főznek, a hely is kellemes adottságokkal rendelkezik, sajnos a helyiség szagállománya és a tisztaság fogalmának kvázi mellőzése miatt csak 4 ponttal tudjuk illetni. A lehetőség bőven ott van a helyben. Egy felújítás vagy nagytakarítás után megkaphatja akár a 6 pontot is! Sajnos nálunk ez a dolog jóval nagyobb hangsúlyt kap, mint az átlagnál talán. Egyébként, akit ez annyira nem zavar és szereti a hangulatos helyeket, ahol bőségesen ellátják finom ételekkel és még egy vagyont sem kérnek érte, bátran próbálja ki a helyet.


Étkezés után kellemes sétát lehet tenni a Duna-parton. Dél felé a Római-part található, észak felé pedig rövid sétával el lehet jutni a Megyeri híd lábához, nagyobb sétával akár a Luppa-szigetig is.

Mi is elsétáltunk a hídig, ami alatt rendeztünk egy kisebb, házi kacsázó bajnokságot – jó volt látni a fiúkat, ahogy izgatottan dobálják a köveiket. A bátyám nyert, de Feri mentségére szóljon, hogy a tesóm nagy előnyből indult, mivel egy Bánya-tó partján nőttünk fel, ahol sokat edzhetett a témára. A kertünk végében lévő tónál rengeteget lógtunk kicsi korunkban. Játszottunk, pecáztunk, csónakáztunk és koszoltuk össze magunkat felismerhetetlenségig iszappal, hínárral és minden egyéb „finomsággal”, amit a környéken találtunk – Anyu óriási örömére… Ez már nagyon rég volt, de a vízpart iránti szeretetünk mostanáig megmaradt – ideje lenne néhány újabb, közös vízparti emléket összehoznunk nekünk, tesóknak. Ezt a Hullámos ebédet tekintsük a kezdeteknek!


Pont:

4/10

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroturak.blog.hu/api/trackback/id/tr373353673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása