Visz, Chateau Visz, 2013. január 27. / Feri

A toplistánkat jelenleg vezető éttermet utoljára szűk 1 éve látogattuk meg. Akkor felróttuk az étteremnek, hogy túl sűrűn változik a séf személye, és tisztáztuk, hogy a konyhát Klaus Deutschmann vezeti. Ez sajnos azóta újból megváltozott.

„Még időnk sem volt megtanulni a Chateau Visz új séfjének, Klaus Deutschmannak a nevét, máris újabb váltás történt a kastélyszálló éttermének az élén. Július eleje óta ugyanis Huszák Zoltán viszi tovább a szálloda konyháját, aki korábban a Boscolo New York Palace és a Symbol Budapest séfjeként dolgozott. Nem igazán értjük, mi történik a Gasztrotúrák kedvenc éttermében. A 4 éves fennállása alatt Huszák Zoltán már az ötödik séf, ami egyáltalán nem tesz jót a balatoni gourmet rezidencia hírnevének. Reméljük, Zoltánnal – aki egyébként az első magyar séf a Chateau Viszben – végre sikerül egy hosszú távú együttműködést összehoznia a sajnos egyre lejjebb „csúszó”, egykor talán még Michelin-csillagra is esélyes étteremnek. Drukkolunk nekik, hogy újra a régi fényükben tündököljenek.” – tettük közzé a hírt a facebook oldalunkon 2012 júliusában. Ezután már csak az maradt hátra, hogy meg is látogassuk őket, reménykedve abban, hogy megerősíthetjük a vezető pozíciójukat. Jelentem a látogatás megtörtént, ami sajnos egyben trónfosztást is eredményezett.

Úgy döntöttünk, hogy a születésnapom ünneplését kicsit elnyújtjuk és eltöltünk egy hétvégét a Balaton környékén. Találtunk egy tökéletes szállodát – Mala Garden, de erről majd bővebben írunk –, meglátogattuk a Kistücsök éttermet is (erről is készül bejegyzés), és természetesen nem maradhatott ki kedvenc éttermünk a Chateau Visz sem. Mivel szinte törzsvendégek vagyunk náluk – már 4 alkalommal megszálltunk a hotelben és kb. 6 alkalommal ebédeltünk/vacsoráztunk az éttermükben –, így nem igazán izgultunk a színvonal miatt. Magasak voltak az elvárásainkat, de tudtuk, hogy teljesítik is azokat. Egyedül az új séf személye tartott minket bizonytalanságban, hiszen nem ismertük őt. De a Boscolóban tapasztaltak alapján (igen, erről is fogunk írni :)) nem számítottunk minőségromlásra. Sajnos csalódnunk kellett, bár ez nem feltétlenül a séf hibája.

Megérkezésünkkor (vasárnap ebédidőben) kedvesen köszöntöttek és az asztalunkhoz kísértek minket. Az étterem teljesen üres volt, egy asztalnál folyt egyedül „munka” – éppen egy fotózás közepébe csöppentünk, aminek az eredményét a februári GoodFood magazinban lehetett látni. Elnézést is kértek tőlünk emiatt, de minket nem zavartak a munkálatok. Főleg, hogy megkaptuk a kedvenc helyünket, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt az apró tavacskára

illetve a gyönyörű havas tájra.

Miután kigyönyörködtük magunkat a pincérünk felvette a rendelést. Informált minket, hogy a fotózás miatt nem készültek étlappal és ha nem gond, bízzuk magunkra a séf úrra. Elég a fogások számát lefixálni, a többit megoldják a konyhán. Boldogan tettük, szeretjük, ha meglepnek minket. Mivel ez „csak” egy ebéd volt, így kiegyeztünk 5 fogásban.

Elsőként sózott vajat és finom, meleg magvas kenyeret kaptunk, majd megérkezett az amuse bouche is, ami marharilette, lencsesaláta és karottapüré volt.

A rillette egy jó meleg hájastésztából készült pogácsába volt beletöltve – alulról. Nagyon jó ötlet és nagyon finom is volt. Mellé édes karottapüré, finom lencsesaláta és az egész megbolondítva kaporral. Tökéletesen sikerült az üdvözlet.

Következett az előétel: házilag füstölt és marinált halak, savanyított zöldségekkel, polentával.

Akár egy festmény. Volt benne saláta, retek, karfiol, grillezett paradicsom stb. Enyhén ecetes zöldségek és erősen füstölt halak: lazac és valamilyen tengeri hal (szardínia?). Az i-re a pontot pedig egy szelet sütőtökkel tették fel. Ez egy igen kiváló hideg előétel volt.

Eddig minden az elvártak szerint haladt.

A leves méltó folytatása volt az eddigieknek: kéksajtleves petrezselyempürével, kaporolajjal és serrano sonkával.

Igazi ízorgia volt. A kéksajt íze megfelelően enyhe volt, nem nyomta el a többi összetevőt, a sós serranót az erőteljes petrezselymet és kaprot. Utólag egyébként ezt szavaztuk meg a nap fogásának.

Eddig tökéletesen sikerült minden, az összes kételyünk elszállt.

Aztán jöttek a főételek, amik kezdték lerombolni az eddig felépített bizalmat. Először jött sertéspofa kelkáposztahabbal, mézes tökpürével és marinált répával.

Nem sokkal korábban voltunk a La Plazában (újabb elmaradás, igyekszünk pótolni), ahol szintén sertéspofa volt Tünde egyik főétele (amit imádott), így friss összehasonlítási alapunk volt. Sajnos ez messze elmaradt a La Plaza sertéspofájától. Már ránézésre is kicsit száraznak tűnt a hús, ami kóstoláskor be is igazolódott. Enyhén kiszáradt volt és néhol rágós is.  Alig tudtuk keresztben kettévágni, így furfangosnak kellett lenni és hosszában a rostok mentén kellett felszelnünk. Ezt inkább az alapanyagnak rónám fel és nem a konyha személyzetének. Kicsit meglepődtünk, de bíztunk abban, hogy ez csak egy kisiklás volt. A kelkáposztahab és a tökpürés répa viszont sokat javított a tányéron, így nem panaszkodtunk.

A második főétel sajnos tovább rontott a helyzeten, pedig amikor megkaptuk, még nem számítottunk rá. Hiszen tök jól hangzott: vadas szarvasmarhafilé zsemlegombóccal és szarvasgombás burgonyafőzelékkel.

Kezdjük a pozitívummal: a szarvasgombás burgonyafőzelék isteni volt. Én alapból nem szeretem a szarvasgombát, nekem nagyon tömény az íze. De ebben csak enyhén lehetett érezni, tényleg csak megfűszerezte a nagyon finom burgonyafőzit. Tündének is ízlett, pedig neki sosem elég a szarvasgombából, jöhet bármekkora mennyiség. A vadas és a zsemlegombóc nem ütött igazán – ennek is volt versenytársa, hiszen a Kistücsökben szintén vadas volt az egyik fogás. Sajnos nem mondhatjuk, hogy egyértelműen a Chateau Visz győzött. Pedig elvártuk volna.

A negatívum ismét a hús volt, hiszen nagyon meg kellett vele küzdeni. Itt már kijelenthetjük, hogy rágós volt. Szintén nem az elkészítésével volt baj, hiszen színre nem tűnt nyersnek vagy túlsütöttnek. Itt is az alapanyaggal volt probléma. Rendesen elfáradtunk, mire sikerül kettévágnunk. Szintén figyelni kellett, hogy szálirányban szeleteljük. Becsületére legyen mondva, hogy ízre viszont finom volt.

Itt már nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzek rá az okra. Azt a tájékoztatást kaptam, hogy ez egy magyar szarvasmarhából készült bélszín, amit a közelben tenyésztenek egy biofarmon. És ennek a húsa inkább a wagyu marháéra emlékeztet, kicsit inasabb, zsiradékkal jobban átszőtt. Valahogy nekem ez nem jött át. Nem emlékszem, hogy a wagyu rágós lett volna...

Ezután már csak az ebéd záróakkordja, a desszert maradt, mákmousse, karamellizát szilva és házi gyömülcskenyér, gines szilvafagylalt.

Ahelyett, hogy megkoronázta volna az ebédet, még tovább rontotta a helyzetet. A fagyi nagyon finom volt, a szilva és a gyömülcskenyér is az elvárt szinten teljesített. Viszont a mákmousse tönkretette az egészet. Egyrészt magában túl tömény volt – mondjuk ezt lehetett orvosolni, hogy a gyümölcskenyérrel együtt fogyasztottuk. Viszont komolyabb probléma volt, hogy Tünde avasnak érezte a mákot. A legrosszabb pedig az volt, hogy „nejlondarabokat” találtunk benne. Valószínűleg a zselésítéshez felhasznált anyag megcsomósodott. Elég undorítóan nézett ki, mintha kukac került volna a szánkba. Ezt hatalmas hiba volt kihozni!

Szintén zavaró volt, hogy az egész étkezés során éreztem egyfajta sürgetést. Nagyon gyorsan jöttek egymás után a fogások. Ez az érzésem a végén még jobban felerősödött, hiszen a desszert maradványai leszedése után a „Hozhatok még Önöknek valamit?” kérdéssel zárták le az étkezésünket. OK, ez egy szokványos kérdés, de a hangsúlyban volt valami, ami miatt nekem kicsit sürgetésnek tűnt a dolog. 1 óra 15 perc volt az egész látogatásunk (rendelés, sokfogásos menü, fogyasztás, fizetés) belépéstől kilépésig. Rohamtempó! És még a petit fours is elmaradt...

Így más választást nem érezvén – meg egyébként sem kértünk volna már semmit –, kértük a számlát és fizettünk.

Átgondolva az étkezést, ennyit nem ért. 22 500 Ft ezért az 5 fogásos menüért nagyon sok volt. Főleg, hogy a La Plazában 11 500 Ft-ot fizettünk a sokkal jobb 5 fogásos tasting menüért. Egyszerűen nem éri meg!

Mint az előző Chateau Viszes bejegyzésemben írtam, van néhány zavaró tényező a kastélyszálló éttermével kapcsolatban. A legfontosabb, hogy a séfek túl sűrűn váltják egymást. Ez most már sajnos a teljesítményükön is meglátszik. Ez az utolsó tapasztalat végleg betette a kaput és fél ponttal lepontoztuk őket. Így a jelenlegi 8,5 pontjuk csak az 5. helyre elég. Elveszítettük kedvencünket, őszintén sajnáljuk... :(

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.