2011. augusztus 03. / Seprű Oszkár

A kóstolás szeretete már oly szinten beépült életembe, hogy képes vagyok egy-egy érdekesebbnek tűnő étterem miatt a nyaralást úgy szervezni, hogy könnyedén útba ejthető legyen az intézmény. Így történt, hogy idén Sopronban terítettük le a plédet pár napra, ahonnan csupán egy huszárköpésnyi távolság Fertőrákos és a Ráspi étterem.

Fertőrákos Fő utcájában tobzódnak az éttermek. Az, hogy egy kb. 3000 főt számláló községben 8 éttermet találunk 1.5 kilométeren belül, finom utalást tesz a hely turisztikai adottságairól. Ezen gasztrokavalkád mértani közepén helyezkedik el a Ráspi étterem, mint a falu „celebje”.

Parkolóból nincs eleresztve a porta, de azért meg lehet állni vagy közvetlen a bejárat előtt vagy az út túloldalán. Nekünk az első opció jutott, mert szerencsések voltunk. Jöttünkre kedves, halk szavú pincér sietett elénk. 2 és fél főre kértem asztalt, mivel velünk tartott majd’ 4 éves lányom is, de pincérünk felajánlotta, hogy - forgalom nem lévén - bárhova ülhetünk. Szeretünk lezseren öltözni, ezért elfoglaltunk egy 10 személyes asztalt, amelynek 2 átellenes sarkába ültünk feleségemmel (6 év együttlét nem múlik el nyomtalanul), így „jól nevelt” gyermekünk kedvére oszcillálhatott a két végpont között.

A Ráspiban az ember biztonságban érzi magát, masszivitás és falusi hangulat jellemzi a helyet. A legtöbb kerti asztal lapja fejtett kőből készült, így nem kell félni, hogy egy rosszul sikerült könyöklés után az emberre billen az asztal, mivel mázsa felett van az önsúlyuk. A padok tömör fából vannak kialakítva, és szőlőlugas kúszik az ember feje fölé. Ez az a hely, ahová leülünk és béke van é bódottág (sic!).

Gyorsan leadtuk az italrendelést és - kánikula révén - örültünk, hogy olyan gyorsan meg is kaptuk az italokat, ahogy rendeltük őket. Asszony ringlópezsgőt, gyerek szörpöt, én meg ásványvizet. Az italokkal egy időben roston zöldség pástétom és tepertőkrém érkezett üdvözlőfalatként és természetesen finom, friss, magos kenyér. Nem tudom eldönteni, hogy melyik volt finomabb, mert teljesen eltérő karakter volt mindkettő, de ugyanannyira ízlettek. Feleségemnek a tepertőkrém jött be jobban, de Ő nő, ezért a véleményét, csak tört értékkel vesszük figyelembe.

A Ráspiban egy kicsit máshogy mérik az adagokat, mint a legtöbb divatos pesti étteremben. Itt az üdvözlőfalat felér egy előétellel, az előétel pedig főételi méreteket ölt pesti mércével mérve. 7 fogásos gourmet menüt kértem, borok nélkül. Igaziból az üdvözlőfalat után már tudtam, hogy itt nehéz dolgom lesz, ha tisztességesen helyt akarok állni és üres tányérokat szeretnék visszavitetni. Úgy alakult, hogy a 7 fogásból, csak 5-öt tudtam tesztelni, mert valamiért az aperitif balzsameszenciát nem kaptam meg (fel sem tűnt), a bonbont meg lenyúlta szerelmünk gyümölcse (a nyoma még mindig látszik a ruháján). Feleségem libamáj terrine-t kért előételnek, ami egyben a menüm 2. fogása is volt. A terrine tartalmazott bőséggel libamáj darabkákat, ahogy kell, és kísérőnek kapott még a tányér ugyanabból a zöldség pástétomból, mint ami üdvözlőfalatnak is szervírozva volt. Faltunk melléjük egy kis kenyeret és elégedettek voltunk az előétellel.

Következett a leves. Felnőtteknek vargányakrém, gyereknek gyümölcsleves. Úgy döntöttem, hogy a gyümölcslevesről nem teszek fel képet, mert nem tudtam olyan gyorsan lefényképezni, ahogy a gyerek a felismerhetetlenségig keverte a kanállal, és azon állapotában nem nevezném étvágygerjesztőnek.

A vargányakrém leves nekem egy kicsit túl borsos volt és lehet, hogy szintén a kicsit nagyobb szeműre őrölt bors serceget néha a fogam alatt, de annyira nem örültem neki (feleségem ilyesmit nem tapasztalt, de hát Ő nő…). Itt tűnt fel először, hogy a Ráspiban a szarvasgombát úgy használják, mint máshol a petrezselymet. A csokoládéfelfújtat leszámítva mindenre jár pár szelet szarvasgomba.

Menüm főétele bárányfilé volt és legnagyobb meglepetésemre szarvasgomba volt hozzá. Feleségem inkább egy hátszínt próbált ki a pincér javaslatára.

A kissé szívós bárány egyben sült burgonyával, rösztivel, grillezett paradicsommal és kelkáposztával volt körítve, valamint rókagombás szósz volt mellé ízesítésnek. A köret kissé súlytalanra sikerült, de a hús finom volt és –bár nem kérdezték meg előre- közepes alatt volt kissé sütve (medium rare), pont, ahogy szeretem. A levessel ellentétben erre a tálra egy kissé erősebb fűszerezés talán elfért volna, elsősorban a köretnek.

Érdekes volt, hogy feleségem hátszínjéhez nem volt köret ha, csak azt a fél paprikát és a gombákat a mártásban annak nem vesszük…annak vettük. A hús pont medium lett és feleségem pont úgy szereti. Lehet, hogy pincérünk elvégzett valami alapszintű gondolatolvasó tréninget, mert mindkettőnknek kérdés nélkül találták el az ízlését. Ezt nem tudom, hogy pozitív vagy negatív tulajdonságként értékeljem, mert ugyan célszerű lett volna megkérdezni, de kérdés nélkül is eltalálták. A rókagombás mártás jól ment a húshoz, de a köret azért egy kicsit hiányzott.

Lányunk eközben a nyári menüjének második fogásával küzdött messziről (értsd: felfedezte az éttermet, az étterem kutyáját, a környezetünkben ülő vendégeket és így tovább), amíg apai szigorral asztalhoz nem parancsoltam és közösen el nem fogyasztottunk pár falatot az alábbi csirkecsíkos tálról.

Egyszerű, de kellemesen, fűszeresen elkészített csirke volt, ami egyáltalán nem volt kiszárítva, bár ránézésre azt gondolta volna az ember a vékony, lepirított csíkokat elnézve. Itt valami hiba csúszhatott a gépezetbe, mert nem volt a tálon szarvasgomba. Miközben segítettem lányomnak eltüntetni legalább egy töredékét a tányéron lévő fehérje és keményítő halomnak, már tudtam, hogy ha most kell megennem a csoki felfújtat, akkor lefordulok a székről kínomban, annyira tele voltam, de valahogy ezt is megérezte a személyzet és szép ráhagyással érkezett a desszert, így volt időm felkészülni gyomorsavval. Sajnos elfelejtettünk képet készíteni a felfújtról és bár megpróbáltam lerajzolni, hogy mindenki megcsodálhassa, az oldal gazdái nem járultak hozzá a bemutatásához. Szóval nem volt csúnya a felfújt és finom is volt, bár az én ízlésemnek a hardcore keserű csokik jönnek be, ez meg inkább tejes irányba hajlott, de azért hamar elfogyott a tányéromról. Egy villányi darabot megkóstoltam a lányom barackos réteséből is, ami színültig volt töltve szaftos barackkal és forrón tálalták, de azon kívül, hogy jó volt, részletekre nem emlékszem belőle.

Már csak a sajttál maradt hátra, amiből 50%-al többet is kaptam feleségem révén, mert Ő „bizonyos” sajtokat nem szeret. A „bizonyos” sajtok általában a tányér csúcspontját jelentik számomra, mint például a lágy kékpenészes és a már enyhe ”szaggal” rendelkező, érett, félkemény sajtok.

A sajtok finomak voltak és mint mindent, ezt sem sajnálták a vendégtől, de mivel gyakran eszem sajttálat és sajtokat, nem fedeztem fel rajta kiugró vagy kivételes ízű darabot.

Hála Istennek a bonbon a gyerek szájában landolt, így azzal már nem kellett a túlterhelt gyomromat frusztrálni és legalább össze tudta valamivel kenni a ruháját is.

Sajnos sem üdülési csekkel nem tudtunk fizetni (meglepő!), sem pedig kártyával (elromlott a terminál), ezért készpénzben kellett kiegyenlíteni a 27 ezer forintos számlát, ami 3 főre nem kevés, de figyelembe véve az ételek mennyiségét és minőségét, nem is mondható kiemelkedően magas összegnek.

A kiszolgálás nagyon kedves és kompetens volt, de az alacsony vendégszám ellenére kissé figyelmetlen (pl. ki nem hozott aperitif, elfelejtett ásványvíz). Ami még feltűnt az – nyilván - a tulaj családtagjainak túlzott jelenléte, ami akár zavaró is lehet olyasvalakiknek, akik a kizárólag étteremként funkcionáló kerthelyiségeken szocializálódtak. Mindent összevetve jó étteremnek gondolom a Ráspit, szuper hangulata van a helynek és a környéknek is. Aki szereti a minőségi, jó értelembe vett falusi éttermeket, nem csalódhat benne. Látogatásom időpontjában 6.5 pontra értékelném az ott töltött délutánt.

A Gasztrotúrák összegzése

Egy megjegyzéssel kezdenénk. Mint gondolom kiderült, ismét vendégbejegyzés készült. A mi hőn szeretett Seprű Oszkárunk vette a fáradtságot – ezúttal is köszönjük neki – és leírta élményeit. Mi pedig szívesen vesszük tőle az ilyen hőstetteket.

Mivel nekünk is volt szerencsénk kipróbálni a Ráspit, így egy-két szót hozzáfűznénk. Igaz, nagyon régen történt az eset, de megpróbáljuk feleleveníteni az emlékeinket.

A több éve történt élményünkből számomra a legjobban az Oszkárék által kihagyott (ami persze nem az ő hibájuk volt) balzsameszencia maradt meg. Nem tudom, hogy ittam-e már bármit, ami finomabb volt. Na jó, biztos finomabb tőle néhány „jófajta” bor, de arra tisztán emlékszem, hogy mennyei volt. Azóta is vágyom rá és úgy gondolom, hogy már csak emiatt is érdemes a Ráspit kipróbálni. Sajnos, amikor Ráspi Budapesten megnyílt éttermét kipróbáltuk (igaz, akkor már nem tartozott Ráspi fennhatósága alá és Márgál néven futott), nem volt alkalmunk újra megízlelni a „mannát”. Sajnálom nagyon Oszkárékat, hogy náluk ez kimaradt. Én visszamennék reklamálni. :)

A másik, ami eszembe jut, ha a Ráspira gondolok, az az Oszkár által is említett szarvasgombadömping. Már akkor is mindent szarvasgombával tálaltak. Tünde nem nagyon bánkódott emiatt – imádja a szarvasgombát –, én viszont annyira nem rajongok érte. Azért nem szedtem ki a tányér szélére. :) Talán ideje lenne váltani és újítani egy kicsit.

Ez igaz az egész étterem koncepciójára. Sajnos nem igazán látom a fejlődés iránti igényt a Ráspiban. Igaz nem teszteljük folyamatosan, de ami a hírekből, illetve a barátaink tesztje alapján átjön, abból azt tudom csak leszűrni, hogy megragadt a Ráspi. Annak idején nagyon erősen kezdtek, sikerült egy nagyon jó koncepcióval és megvalósítással indulniuk, de mintha a „mezőny” elhúzna mellettük. Talán túlságosan a borokra koncentrál a Ráspi tulajdonosa és kicsit elhanyagolja az éttermet. Pedig tényleg jó az „alapanyag”, reméljük még idejében észbe kapnak.

Más konkrétumra nem igazán emlékszem már, de az biztos, hogy nagyon elégedetten hagytuk el az éttermet annak idején. Így a pontozásba is beleszólunk kicsit: mivel nálunk nincs fél pont (mert akkor lehetne inkább 20-as a skála), így a 6 pont és a 7 pont közül kell választanunk. Ha csak a saját tapasztalatainkra hagyatkoznánk, akkor egy magabiztos 7 pontot adnánk neki. Oszkár viszont inkább a 6 pont felé hajlik, illetve ezt erősítik a végén leírtak is. Nehéz döntés!

Pont:

7/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.