2011. december 15. 19:30 / Tünde

 

„Szeretnélek meghívni Lucu 8. szülinapjára” – hangzott Turóczi Gábor üzenete, amelynek már akkor megörültem, amikor még azt sem tudtam, hová, illetve hogy ki a fene lehet az a Lucu. Mivel Gábort már jó néhány éve ismertem, tudtam, hogy rossz dologra nem számíthatok, ezért boldogan fogadtam el a meghívását, de a biztonság kedvéért rákérdeztem, hogy „a Lucu a gyerkőcöd?”… Aztán égett a fejem, mikor jött a válasz: „Lucu = Lucullus”. Tudhattam volna, hisz Gábort is innen ismerem, egy céges főzős rendezvényünket ők bonyolítottak le. Bizonyos értelemben azért ráéreztem, merthogy Gábor „első szülött gyermeke” a Lucullus Baráti Társaság (és csak aztán érkezett az igazi, hús-vér nagyfia, akit minden bizonnyal nem Lucunak becéznek…). Hát igen, nem lehettem aznap a topon, ma már nem tűnik túl bonyolultnak a kettő közötti párhuzam megtalálása…

Úgy látszik, ma sokkal jobb formámban vagyok, mert sikerült egy másikat is felfedeznem, ami a Lucut és a Gasztrotúrák blogot illeti. Mindannyian szeretünk jókat enni, éttermeket tesztelni jó társaságban és ezeknek hangot is adni egy blog formájában.

8 éve történt, hogy egy nagyétkű baráti társaság a Wang mester elődjében, a China Lanzhou étteremben megalapította a gasztronómia népszerűsítését megcélzó Lucullust, amely egyéb hasznos tevékenységei mellett felkutatja az étkezési kultúrák leghitelesebb képviselőit, éttermeit és megosztja tapasztalatait az érdeklődőkkel.

A mi történetünk is hasonlóan indult, ugyanis Feri és munkatársai kitalálták, hogy a gasztronómia iránt érdeklődő társaikkal látogassunk meg közösen néhány helyet – ezt nevezték gasztrotúráknak. A kezdeményezés jól is indult, meglátogattunk közösen néhány helyet, jókat ettünk, beszélgettünk. Ekkor még nem jött a blog ötlete, ezért ezekről még nem készültek bejegyzések. Aztán nem találtuk meg a mindenki számára megfelelő utat, közös irányt és végül leszűkült a dolog 4-6 fős gasztrotúrákra, amely azóta is rendben működik. Saját élményeink révén végül nekünk jutott eszünkbe, hogy írjunk is róla, de ez már egy másik történet (ld. első bejegyzésünk)…

Pont 7 és fél év van a Lucu és a Gasztrotúrák blog között, mert mi épp akkor ünnepeltük a féléves szülinapunkat. Pont eme jeles nap alkalmából gyártottam egy facebook jegyzetet számvetésképpen, hogy mi is történt ez alatt a rövid idő alatt, mikor észrevettem, hogy iszonyúan elment az idő, ideje lenne készülődnöm. Hamarosan indulnunk kell a Lucullus BT 8. születésnapi partijára, amit hagyományosan Wang mester éppen aktuális (merthogy volt már neki több) éttermében ünnepelnek - jelen esetben a Wang Étteremben, a Gizella utcában. Belőle is van kettő, de ez az újabb. Voltam már náluk ebédidőben, de csak a gyorséttermi részt próbáltam, ahol azt tapasztaltam, hogy húsmentes ételekből nem sokat kínálnak, így benéztem még néhányszor (a környéken dolgoztam), de sokszor nem tértem már vissza. Most viszont örömmel konstatáltam, hogy bőven akad húsmentes étel is a 23 (!) fogásból álló menüsoron.

Csúnya, esős idő volt, de közel tudtunk parkolni, így csak néhány lépés és a fotó erejéig áztattam magam – micsoda önfeláldozás…

Érkezésünkkor a magyar (2 hazai személyzet, a többiek autentikus kínaiak voltak) pincér srácok türelmet kértek, míg a szervező, a Lucullus BT elnöke, Turóczi Gábor megérkezik és elkalauzol minket a helyünkre. Nem volt nehéz a feladata, mert rögtön az első, 10 fős asztalhoz tessékelt minket, ahol már öten várták a finom étkeket. Nem ismertük őket, de azért egy small-talk-kal indítottunk, aminek végül a pincér tett pontot a végére, akivel örömmel csacsogtunk tovább az italaink témájában. Feri kínai Tsingtao világos sört kért, én pedig már majdnem licsi bort választottam (szeretem ezt a gyümölcsöt), mikor megláttam, hogy van rózsa pálinka!!! A Törökország óta sem csillapodó rózsaimádatom újra beteljesedni látszott.

A pohár tartalmát rózsaszirmokkal szórták meg. Látványra is magával ragadott, de az illata is fantasztikus volt és az íze sem hagyott cserben! Egész erős volt (bár nem egy szatmári szilva), de ennek ellenére édeskés ízű és csodálatos aromájú.

Alig ocsúdtam föl a rózsaízből, mikor elindult az ételek áradata. Úgy özönlöttek, hogy alig bírtuk követni. Versenyfotózás alakult ki, ugyanis a hosszú asztalra pakolták sorban az ételeket, ahová fért és mindenki próbálta megörökíteni őket, majd mindegyikből szedni egy kis kóstolót a tányérjára. Kaptunk néhány kést és villát a kiszedéshez, egyébként pedig pálcikákkal ettünk. Nem a szokásos fapálcikák voltak, hanem műanyagból készültek és hosszabbak voltak az általunk ismerteknél. Nem volt könnyű velük zsonglőrködni, mert mindig lecsúsztak róluk az ételek, de azért mi kitartóan próbálkozgattunk és csak néha csaltunk a normál evőeszközök bevetésével.

A 22+1 fogásos menüt Kína több tartományának (Gábor beszédekor csak a pekingit és a szecsuánit értettem) jellegzetességeiből állították össze.

Voltak köztük a Lucullus klasszikus kedvencei és vadonatúj ételek is.

Először egy tofu metélt fűszeres szószban került az asztalunkra.

Ránézésre semmi extrát nem nyújt, de ízre kiváló volt. Izgalmas kérdés, hogy akkor most ez fehérje, mert tofuból van vagy szénhidrát, mert tészta? :)

Aztán egy Wan Nian Qin (kínai zöldség) érkezett.

A brokkoli és a spenót egyvelegeként tudnám jellemezni, többször is szedtem belőle, ő is nagyon ízlett.

Majd ízletes sertésfül falatokat tettek le elénk.

Erről nem tudok nyilatkozni, nem mertem megkóstolni, de ismertek már, tudjátok, hogy ez nem a Wang Mester hibája volt! :) Nyilatkozzon róla tehát Feri:

Feri: Autentikus sertésfül került elénk. Mivel ezt még az első hullámban szervírozták, így kicsit jobban megmaradt, mint a többi étel. Finom volt, főleg, ha valaki nem csak a hagyományos testrészeket szereti – én ilyen vagyok, imádom a belsőségeket is például.

Aztán az étvágygerjesztő zeller is megérkezett.

Nem volt rossz, de a többiek könnyedén feledtették.

Császárszalonnát is kaptunk fokhagyma szószban.

Ezt sem kóstoltam, úgyhogy újra Ferié a pálya.

Feri: Ez szintén egy jól sikerült fogás volt, az egyik kedvencem. Csípős volt, de nem zavaróan.

Majd megérkezett a Kou Shui Feipian, azaz ökörszív, nyelv, pacal, marha, zeller.

Na ez nagyon keményen hangzott és ránézésre is izgalmas volt. Valamelyik „parázsnak” látszó részét meg is kóstoltam és nem volt rossz, bár iszonyúan csípett. Feri erről is kompetensebben tud nyilatkozni.

Feri: Sajnos nem tudok. Itt már kezdtem elveszteni a fonalat és már kezdtem elérni a hasi kapacitásom végét. Illetve a nagy kavalkádban nem tudtam, hogy pontosan mit is kaptunk, így nem is fordítottam rá kellő figyelmet. Pedig akartam, hiszen a belsőségekből készült ételeket mindig különös gondossággal fogyasztom. Itt nem ez történt, így csak annyit tudtam, hogy marhahús és csípős. Tényleg nagyon csípett, egy darabka „tűz” beragadt a nyelvem alá, izzadt a fejem teteje rendesen. Pedig annyira, de annyira vártam a Wang mester féle pacalt és ökörszívet…

Ízletes fafül (siitake) gombát is kaptunk.

Na ő volt igazán az én asztalom! Ettem már többször fafül gombát, de sosem rajongtam érte. Pedig nagyon egészséges, állítólag mindent gyógyít – legalábbis a kínaiak szerint… Tavaly(előtt - most már) karácsonykor volt a japán menüsorunkban is, de a saját elkészítés sem segített rajta – oda is adtunk egy nagy csomaggal Properéknek (akiket a Fujis bejegyzésünkből már ismerhettek), mert nem akartam kidobni, mi csak 1-2 darabot használtunk föl belőle a vegyes zöldséges rizsünkhöz. Ebben a formájában viszont abszolút visszaállította a szememben a fafül gomba renoméját. Ez valami csúcs volt! Nem volt gumis jellegű, hanem finom, puha állagú. A szójaszósz, a fokhagyma és a savanykás ízek domináltak benne. Egyszerűen imádtam! Számomra ez volt az egész este legjobb fogása! Pedig étlapról biztosan soha nem választottam volna, ennek köszönhetően újabb előnyét fedeztem fel a menüs étkezésnek.

Valentin napos csirkecsíkok is kerültek az asztalra,

de engem a fafül gomba élménye után már nem igazán érdekelt semmi (legalábbis a levesig, ami épp most következett ;)), úgyhogy átadom a szót újra Ferinek.

Feri: Ettem ebből is. Egyebet nem tudok mondani, kérem, kapcsojja ki! Itt már annyira tele voltam, hogy tényleg nem emlékszem rá.

Meglepetésünkre itt érkezett a leves.

Turóczi Gábor tájékoztatásából kiderült, hogy a kínaiak ilyenkor eszik a levest, kb. az ételsor felénél-háromnegyedénél, felüdülésképpen. Lefotóztam a tányérban is, hogy látsszon benne a „körte”.

Teljesen olyan volt, mintha körtebefőtt lenne a levesben – engem annyira meg sem lepett volna, mert kicsi koromban, amikor meguntam a húslevest, előszeretettel dobáltam bele a másodikhoz kirakott barackbefőttből, hogy feldobja az ízeket. Ja és nem csak mocskoltam ám, tényleg meg is ettem vele! Úgy ízlett és nem volt uncsi – fúziós volt na. Jelen esetben viszont nem körte volt, hanem retek, úgyhogy nem kell nekiállnom kutatni az esetleges kínai gyökereimet – bár Wang „bácsi” nagyon szimpatikus volt, szívesen bevállalnám … a rokonaim közé. ;) Egyébként ő pont akkor érkezett az asztalunkhoz, amikor Feri kiment egy kicsit levegőzni – mondván, muszáj egy kis friss levegőt szívnia ennyi finomság közben, hogy picit leülepedjenek az ételek, legyen még ereje a folytatáshoz.

Wang Mester nagyon cuki volt, haverkodott az asztaloknál és megállás nélkül mosolygott.

A fotón szereplőt pont nekem címezte, nagyon bírtam! :)

Na hozzá később még visszatérünk, most inkább levesezzünk tovább. A körte tehát nem az volt, hanem ecetes retek, amely tovább erősítette a kacsaleves egyébként is savanykás ízét. Volt benne goji-bogyó (kínai farkasbogyó) is, ami egyébként egy édes kínai gyümölcs. Kinézetre nekem leginkább a csipkebogyóhoz hasonlít, csak annál kisebb, ízre pedig a mazsolához. Kínában csodabogyónak, természetes multivitaminnak tartják, koktélokban is használják.

A leves mellett húsos derelye érkezett.

Ezt sem kóstoltam, ettem inkább még egy adagot a levesből.

Feri: Éppen csak megkóstoltam, nem hagyott mély nyomot. Az asztaltársaságunkban volt, aki dicsérte. Mindegy, lépjünk tovább.

A levest és a derelyét követően mintha minden kezdődött volna elölről, újabb és újabb adag ételeket sorakoztattak föl az asztalokon. Eddig gyakorlatilag versenyevés folyt – az asztaltársaság próbálta az evőeszközeivel is lekövetni a rengeteg étel áradatát és mindegyikből elvenni egy kis kóstolót. Komoly forgalmi dugó alakult ki a kezek-tányérok keresztezéseiből az asztal fölött. A leves tényleg felüdülést nyújtott ebben, de most újraindult a forgatag az üvegtészta és rák házasságával.

Érdekes volt, hogy a rák a „héjával” együtt érkezett, de olyan puhára meg volt főve, hogy nem is kellett leszerencsétlenkedni róluk a pálcikákkal (vagy kézzel-lábbal), hanem meg lehetett enni az egészet – a farok kivételével persze. Nagyon finom volt! Ha a’la carte rendelek, valószínűleg őt választottam volna a neve alapján, és nem is tettem volna rosszul, mert látványban és ízben is elégedett voltam vele.

Ezután komoly, húsos ételek érkeztek – én legalább pihenhettem picit.

Zöldhagymás kacsa babcsírával, enyhén savanykás ízben.

Feri: Ekkor már arra használtam a fogások közötti rövid szünetet, hogy váltogatva a mély levegővételt és apró pihegéseket valahogy helyrerázzam magam és felkészüljek a további zabálásra. Kicsit gyors volt nekem ez a tempó. De ez még így is ízlett. Kacsában nagyon jó Wang mester. Egyszer már rendeltem tőlük és akkor is a kacsa nyerte nálam az aranyérmet. Ha most nem is ő lett az est nyertese, a dobogóra mindenképpen felfért.

Olajjal forrázott, hagymás-gyömbéres bárányhús.

Magyarországon nem igazán kedvelt a bárányhús, illetve általában vagy nagyon szeretik vagy utálják. Én leginkább olyanokat ismerek, akik utálják, de pl. az Apukám és Feri nagyon szeretik. Én is bírom a jellegzetes illatát (mások szerint szag), bár jelen esetben nem volt olyan durva, mint már néhányszor tapasztaltam.

Feri: Igen, én szeretem a bárányt, és itt is szerettem. A gyömbért nem annyira kedvelem, de itt jól állt a báránynak.

Lanzhou pirított zöldséges tészta.

Na ez lehet az egyik tartomány, amit nem jegyeztem meg az elején. Wang Mester valószínűleg innen származik, mert az első étterme Magyarországon Lanzhou névre hallgatott. A Lucullus megalapításának helyszínéül is az szolgált, még 8 évvel ezelőtt.

Nagyon finom volt a fűszerezése és a zöldségek is kiválóan voltak elkészítve, de én bevallom őszintén, nem szeretem az ilyen vastag tésztát, szívesebben ettem volna vékonyabbal. Pedig a Wang éttermek egyik titka pont a mindig frissen készített tésztáikban rejlik. Kaptunk is egy kis élményt a kínai tésztahajtogatási bemutató során – mert hogy az is volt!

Bemutatták, hogy a készre gyúrt tésztát milyen technikával szaggatják közvetlenül bele a forró vízbe. Belisztezik, majd egy iszonyúan éles bárddal vékony szeleteket szabdalnak le a tömbről. Olyan volt, mintha egy fatönkről aprítana le apró háncsokat – ehhez képest egy puha tésztát tartott a hölgy a kezében, míg a másikkal iszonyú gyorsan szeletelgetett. Látszik is a fotón, hogy jár a keze, mint a motolla. Készítettem róla videót is, ott talán jobban látható a módszer.

 

 

Sok féle tésztát készítenek így, nekünk két módot mutattak be, amelyeket ki is lehetett próbálni.

A második video felvétele rögzítette azt, amelyik eredményeképpen az előző ételünk is előállt.

Sajnos itt már nem álltam túl jó helyen, de még így is látható, milyen bravúrosan készült a számomra túl vastag tészta. :)

 

A tésztával együtt érkezett még néhány újabb fogás.

Az egyik ez a nagyon csípős, fűszeres, padlizsános csirkecomb volt.

A színes paprikák nem csak vizuálisan határozták meg a képet – olyan csípős volt, hogy Ferinek a kopasz feje teteje újra gyöngyözött. Ez volt egyébként az a fogás, ami után kiment picit levegőzni és ekkor jelent meg az asztalunknál Wang (ezt az élményt írtam le följebb).

Feri: Tetszett a csirkecomb is, olyan kínai volt. Jobb, mint amit itt a sarkon szoktam enni, de azért nem ő nyerte a ma estét.

A marha sem maradhatott ki a menüből. „Pickle” marha, azaz savanyú marhahúst kaptunk.

Feri: Ő már azért ott volt az élcsoportban, nagyon pikáns volt. Sajnos a gyomorkapacitásom nem engedte, hogy teljesen kiélvezzem az ízeket, néhányszor már robotmódba kapcsoltam és csak pálcikáztam a fejembe az ételeket.

Halat is tartalmazott a menüsor, bár ekkor már mindenki csak nézegette, nem igazán akaródzott senkinek a megkóstolása.

Aztán persze csak megkóstoltuk és igazán nem bántuk meg! Nagyon finom volt a Cujiao ponty! (Cujiao is egy újabb kínai tartomány egyébként, ennek köszönhetően mind a 4-et sikerült beazonosítanunk – bár a Lucu sajtóanyaga nem ezt támasztja alá...) Sajnos sok szálkát tartalmazott, de a ponty húsa nagyon ízletes volt! Örülök, hogy előtte az a sok hús volt, amiket kihagytam, így már pont(y) :) jól esett egy kis újabb kóstolás.

Na ő volt Mao Ce-tung kedvenc étke.

Császárszalonna, amit fahéjjal ízesített Wang mester, így a ponty kíséretében egész karácsonyi ízvilággá transzformálódott a kínai menüsor.

Feri: A pontyhoz csak annyit, hogy én féltem tőle. Nem mindennap tesznek elém egy ekkora állatot. :) De amiért megszólaltam, az a Mao Ce-tung kedvence, ami az én kedvencem is volt. Kár, hogy az est második részében – és annak is a végén – érkezett, mert ebből szívesen fogyasztottam volna többet is. Így is nagyon szemeztem a maradékkal, de egyszerűen a testem feladta a küzdelmet. Nálam nagyon telitalálat volt a fahéjas császárszalonna.

Volt még természetesen jázminrizs is, de arra nem szántam fotót.

Levezető fogásnak kaptunk még egy fokhagymás bokcsojt, azaz kínai káposztát.

Finom volt, de ekkora ízkavalkád után már nem tudtam igazán értékelni. Lehet, a desszerteknél is ez volt már a gond. Kifulladtam, kész, végem volt… A legnagyobb gond viszont az volt, hogy a desszertként funkcionáló kínai kenyerek és gombócok (lásd később) után érkezett csak, így az édes ízekkel a szánkban nem igazán vágytunk már rá.

A desszerttál édes kínai kenyereket tartalmazott.

A fehér puha volt és nem túl édes, a barna pedig olyasmi, mint nálunk a fánk – a fehér sült verziója lehetett. A középen lévő szósz pedig a sűrített tejhez hasonlított. Nagyon sokat dobott a kenyereken!

Érkezett még kókuszos rizstészta-gombóc, a nyúlós, meleg és nem túl édes desszert.

A kókusz sokat segített rajta, de az előző desszert mártogatósa még többet.

Kaptunk még gyümölcsöket is, amik nagyon jól néztek ki, de én már rájuk sem bírtam nézni.

Pedig én nagyon sok fogást kihagytam, és amiket kóstoltam, azokból is csak épp csipegettem, mégis úgy tele voltam már, hogy nem is értem, hogy nem pukkant ki az, aki végigevett mindent – pl. Feri. :)

A végére így nézett ki az asztalunk:

Kb. már így is éreztük magunkat… pedig ez a csatatér már csak az utolsó felvonás maradványait prezentálja.

Másoknál, akik a klasszikus, középen forgós, kerek asztalnál étkeztek, ez így nézett ki.

Na és akinek ez sem lett volna elég, megkóstolhatta a 8. szülinapi tortát – én természetesen azt nem tudtam kihagyni.

Egy szelet erejéig muszáj volt megkóstolnom.

Kókuszos, sárgabarack lekváros, vaníliás krémes volt, ízlett.

A vacsora végeztével Feri megkímélvén a csöppet sem unatkozó pincéreket, a pultnál fizetett. Én az asztalnál vártam rá, mikor egyszer csak jött a pincér és lerakott elém mosolyogva egy pálinkát azzal a szöveggel, hogy az úr küldte. Nagyon romantikus volt, hogy az uram a pultnál kért nekem még egy rózsapálinkát meglepiből, mert tudta, hogy mennyire ízlett – hát nem kis édes? Én teljesen elérzékenyültem a figyelmességétől. Köszönöm ezúton is! :)

Feri: Csak le akartalak itatni, hogy még jobb legyen az este. :)

 

 1. Megközelíthetőség

Budapest XIV. kerület, Gizella út 46/A. www.kinaikonyha.hu

A Hungária körúttal párhuzamos Gizella utca Thököly úti részén található az étterem. Metróval viszonylag bonyolult, ugyanis nem igazán jár arra olyan, de villamossal (1-es), illetve busszal (pl. 7-es), illetve biztosan trolival is könnyen megközelíthető a Thököly felől. Autóval sem nehéz, bár a parkolás nap közben kissé nehézkes a környékbeli irodaházak miatt. Egyébként ugyanaz vonatkozik rá, mint amit már leírtunk párszor az Almáriumnál, ugyanis egymás szomszédságában helyezkednek el.

„A környéken elég nehéz parkolni. Bár ingyenesen meg lehet állni az egy irányú utca mindkét oldalán, elég sok helyen van várakozást tiltó tábla. Ahol nincs, ott a környező irodaházak és iskolák látogatói foglalják a helyeket. Néhány Gizella-Thököly-Hungária-Semsey utca kör megtétele után viszont mindkét nap ráakadtam a jól megérdemelt helyemre.”

 

 2. Ételek

A képek magukért beszélnek, de azért fölöttük, alattuk mi is kifejtettük róluk a véleményünket. Az iszonyú finom fogások fantasztikus ízáradata sodort minket az ázsiai világrészbe. Engem leginkább a fafül gomba varázsolt el (bár nem úgy, mint az Amszterdamban élvezhető rokonai ;)), de számomra a rákos üvegtészta is kiemelkedően teljesített. A többi fogás is csúcs volt, de a húsokról inkább Feri összefoglaló véleményét kérem.

Feri: Azt kaptuk, amit vártunk, csak expressz módon. Ez így nagyon gyors volt és néha kicsit zavaros volt a sorrend is. Illetve nekem – bár első Lucullus-os vacsorám volt – hiányoztak az infók a felszolgált ételekről, bár megkaptuk a menüt még kinyomtatva is, de nem volt minden esetben egyszerű az ételek azonosítása. Persze, nehéz megoldani ennyi ember esetén, hogy minden flottul menjen, de maradjon idő a „beszélgetésre” is. Nekem mégis kicsit rohanós volt az este és így jobban le is terheltek az ételek. Az én toplistám csak húsos fogásokból áll, bár a fafül gomba tényleg nagyon ízletes volt: Mao ce-tung kedvence, Pickle marha, zöldhagymás kacsa. Igazából minden finom volt, tényleg nem tudnék rosszat írni az egyes fogásokról.

 

 3. Kiszolgálás

Jó fejek voltak a pincérek, bár nyilván nem élvezték az étterem csurig zsúfolt vendégeinek a 23 fogás felszolgálását és leszedését – röpke néhány óra alatt rendesen csúcsra voltak járatva szegények, de töretlenül hordták az ételeket oda-vissza. És még az italainkról sem feledkeztek meg – ennyi étel után/közben azok is fogytak rendesen. Mindegyikükön látszott a leterheltség, de ez érthető is volt. A nagyüzem jelleg miatt a kiszolgálást nem is igazán értékelném tovább. Majd egy másik alkalommal részletesebben kifejtjük.

 

 4. Feeling

A belső terek tágasak, jó sok férőhelyes, főleg, hogy még egy pincehelyiség is fogadja a vendégeket – most persze az is dugig volt. Egész hangulatos, bár talán a nagysága miatt, de nem minden szegletében érezhető a kínai hangulat. Vannak például nem kimondottan kínai halak. :)

Egy-egy részében viszont tagadhatatlan a hely szelleme. Ilyen például a pult és környéke, ahol Wang mester újabb mosolyát sikerült lencsevégre kapnom.

És Wang a konyhájában (fotó a Lucullustól):

Hát nem egy cukorfalat? Abszolút meghatározza a hely hangulatát – már amíg el nem tüzel a helyszínről az RX8-as rizsrakétájával. ;)

A hangulathoz hozzátartozik a zene is. A háttérben autentikus kínai zene szólt, illetve árnyalnám a képet egy picikét: női hangon, kínai rock zenére vinnyogtak kínai (kiherélt?) férfiak. Fülsértő volt, de hál istennek nem volt túl hangos, meg a nagy társaság túl is zajongta. De azért a dallamok jó mélyen az emlékezetünkbe vésődtek. Csakúgy, mint a kínai jelekkel díszített kerámia mosdókagylók, amelyek viszont pozitív emlékekként maradtak meg a memóriánkban.

Akinek kedve támad, segítségével megfejtheti a horoszkópját…

én inkább a wc-t látogattam meg. Tiszta volt, de semmi extra. Hasonló, mint a férfi wc, amely természetesen kiegészült piszoárral is.

 

 5. Árak

Erről sem tudunk megfelelő információkkal szolgálni, bár a részletes, fotókkal és árakkal ellátott étlap megtalálható a weblapjukon.

A Lucullus által meghatározott részvételi díj egyébként 6 500/fő volt, ami ennyi ételért igazán jutányos ár. Bár mi most meghívott vendégként csak az italokért fizettünk. Köszönjük, Gábor, köszönjük, Lucullus!

 

 6. A Gasztrotúrák összegzése

A Lucullus Baráti Társaság jóvoltából óriási tömegű kínai étekkel bombáztuk szervezetünket és az ízletes fogások mellett újabb kellemes élményekkel gazdagodhattunk, mint pl. a vad idegenekkel egy asztalnál, sőt egy tányérból való étkezés megismerése, a 23 fogásból álló menüsor kihívásai, illetve a tésztakészítés tudománya és a rózsapálinka fantasztikuma.

Ötletes volt az egész, tetszett a szervezés és az is, hogy ilyen jól tudja magát érezni együtt egy ekkora társaság.

Igazi öröm volt számunkra, hogy ilyen körülmények között, méltóképpen ünnepelhettük a féléves évfordulónkat. ;)

Köszönjük, Lucu! :)

 

Ide kívánkozik a Lucullus hivatalos sajtóközleménye is, amit nem szeretnénk mi sem figyelmen kívül hagyni:

„23 kínai fogással lett nyolcéves a Lucullus BT

Nyolcéves lett a Lucullus BT gasztronómiai egyesület. Az ünnepi alkalmat 23 kínai fogással pecsételték meg Wang mester kínai éttermében, melyeket a pekingi, hunani, ujgur és szecsuáni régiókból válogatták össze. Az esten meg lehetett tekinteni az immár hagyományosnak mondható és egyedülálló kínai tésztahajtogató showt is. Az egyesületnek zsinórban ez volt a 112. nagyszabású vacsorája, és a Lucullus BT a jövőben is folytatja azon célkitűzését, miszerint meg szeretné ismertetni a magyar embereknek a világ kultúráit az ételeken keresztül.

“Pokolian nehéz év volt ez a Lucullus BT-nek és az egyesület által egy éve elindított Hidden Kitchen lakásétteremnek is, de túl vagyunk a nehezén, és előretekintünk” – mondta el Turóczi Gábor, az egyesület elnöke. “A gazdasági válság a gasztronómiában is kőkeményen érezteti a hatását, ennek ellenére – ha kisebb létszámban is – de folytonosságot mutattak vacsoráink és főzőkurzusaink. Emellett olyan szervezetekkel kooperált az egyesület, mint a chocoMe, a Tablefree.hu, a KonoPizza, a chococo csokoládérium, a Slimexpo kiállítás, az Asia Center, vagy az Extenda (Andalúz Kereskedelemfejlesztési Iroda).

A rendezvények mellett a Lucullus BT “Extrém Szakács” projektje is folytatódott: a magyar kultúra és konyha tiszteletére az egyesület Albániában, egy betonbunker tetején főzte meg immár legendás paprikás csirkéjét – immár tizennegyedszer.”

 

Pont: 7,5/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.