2011. szeptember 16. 19:00 / Feri

Vagyis inkább csak becsiccsentettünk. De kezdjük az elején. Az történt ugyanis, hogy 5 éve ezen a napon kötöttük össze az életünket az én kis feleségemmel. Mivel ez egy szép kerek szám, így gondoltuk, megadjuk a módját és elköltjük az összes pénzünket. Ezzel a tervvel a zsebünkben kezdtünk neki megfelelő helyet keresni. Mivel az alkalom is megfelelő és a Costesben is régen voltunk már, elhatároztuk, hogy Magyarország első michelin csillagos éttermében „üljük meg” lakodalmunk 5. évfordulóját.

Az elhatározást tett követte és lefoglaltuk az asztalt, majd természetesen meg is látogattuk az éttermet, fejünkben a képpel, hogy Tünde vega menüt eszik, én pedig a híres Grand menüt kóstolom végig. Na ez sajnos nem teljesen így sikerült.

1.     Megközelíthetőség

Budapest IX. kerület, Ráday utca 4. www.costes.hu

Az étterem a közkedvelt Ráday utca Kálvin tér felőli oldalán található. Kicsit nagy most – illetve már pár éve – a környéken a kavalkád a 4-es metró építési munkálatai miatt. Autóval nehézkes a parkolás, mivel az étterem előtt nem lehet megállni. A környékbeli kis utcákban kisebb-nagyobb nehézségek árán lehet helyet találni, de valószínű, hogy egy kicsit többet kell sétálni. Ezt elkerülendő – és persze a későbbi borfogyasztás reményében – kivételesen tömegközlekedéssel közelítettük meg az objektumot. A metróról a Kálvin térnél kellett leszállni, onnan már csak egy rövid gyalogút és már ott is voltunk.

2.     Ételek

A kedves fogadtatás után az asztalunkhoz vezettek. Legnagyobb örömünkre a „törzshelyünkre” ültettek minket, az ablak mellé. Ez azt jelenti, hogy az eddigi 2 látogatásunk alkalmával egyszer már ültünk ott – nem is akármilyen asztal(szomszéd)társaságban, épp Bajnai Gordon és barátai vacsorázgattak mellettünk. Akkor még nem ő volt a miniszterelnökünk, így már azt is be tudjuk lőni, hogy ez az esténk 2009. előtti időpontra datálható.

A „törzshelyünk” a képen a bal oldali, az ezt követő alkalommal pedig a jobb oldali asztalnál foglaltunk helyet.

Ezután jött a neheze, az étel kiválasztása. Határozott elképzelésünk volt arról, hogy mit is szeretnénk fogyasztani. Mint írtam, Tünde mindenképpen a vega menüt szerette volna megkóstolni. Már a Bábel óta vágyik rá, hogy valahol újra egy igazán színvonalas vegetáriánus ételsort próbálhasson. Ez egy remek lehetőség lett volna. Én pedig a Grand menüre pályáztam. Főleg a vörösmárna, a fürj és a galamb keltette fel az érdeklődésemet. Az étlapon, illetve a honlapjukon is megjelenik a figyelmeztetés: „Kérjük kedves Vendégeinket, hogy degusztációs menüt csak akkor rendeljenek, ha az egész asztaltársaság azt választja.” Mi úgy gondoltuk, hogy mindkét menü annak számít, a Costes viszont nem volt ugyanezen az állásponton. Miért? OK, az egyik 5, míg a másik 8 fogásból áll, ami nehézkessé teszi, hogy ne legyenek az 5 fogás esetében üres menetek, illetve gondolom, a séfnek is nehezebb összehangolnia a fogásokat. De az első legyen a mi gondunk, a második pedig a séfé! Ajánlották, hogy próbáljam ki a felfedező menüt, de abból pont azok a fogások hiányoztak, amikre igazán vágytam (erre egyébként a pincér magától is rájött). Azt gondolom, elvárható, hogy egy ilyen helyen oldják már meg ezt a felettébb bonyolult problémát! Biztos vagyok benne, hogy nem lehetetlen, ugyanis volt már olyan élményünk (pl. Chateau Visz, Phillippe a belga stb.), ahol nem volt ebből ekkora bonyodalom! De a csúcsgasztronómia az csúcsgasztronómia! Örüljünk, hogy nem jártunk úgy, mint az a vendég, aki a városi legenda szerint hiányolta a sótartót az asztalról valamelyik nagynevű étteremben, mire a séf úr személyesen küldte el melegebb éghajlatra, mondván ha nem tetszik egy Picasso kép, akkor azt sem festjük át. :) Természetesen ezzel nem azt szeretném sugallni, hogy a „csúcsgasztronómia” nem jó. Szeretjük nagyon, azokat pedig nem, akik úgy jellemzik, hogy „nagy tányéron felszolgálnak egy szinte láthatatlan fogást” vagy „persze, majd biztos csokifagyival töltött teknősfejet fogok enni”. Sajnálom őket. Szóval szeretjük a top éttermeket, de ez az apró (bár igen sok kellemetlen percet felölelő) közjáték nagyon nem tetszett. Erről ennyit.

Végül hosszas egyeztetések után – különös módon nem a saját választásunkhoz, hanem a másik fél választásához ragaszkodtunk :) – sikerült döntenünk. Tünde feláldozta magát és ő is grand menüt evett. Köszönöm utólag is és sajnálom, hogy nem tudta megkóstolni a vegetáriánus menüt.

Tünde: Nem volt ez akkora áldozat, főleg, hogy nyilvánvaló volt, hogy a számomra nem tetsző falatokat valaki úgyis el fogja tüntetni a tányéromról. ;) Egészségünkre!

A vega menü gyászához kapcsolódó nagy bánatunkat egy pohár Chateau Vincent (pinot noir) pezsgőbe öltük, amivel el is indult a címben beharangozott lerészegedésünk.

Az ételeinkre történő várakozás alatt megérkeztek a házi sütésű kenyerek és a nagyon finom vaj is.

Ha jól emlékszem, 5 féle kenyér közül lehetett választani. A fotón egy fekete olívás kenyér látható. Ez a Tündéé volt (sajnos az enyémről készült fotó valahogy eltűnt). Én bazsalikomos-paradicsomos kenyeret kóstoltam. A kenyerek és a vaj házilag készültek, ahogy az étteremben szinte minden. Nagyon finomak, puhák és tálaláskor még melegek voltak.  A bazsalikom – és néhol a paradicsom – erőteljes volt az én kenyeremben. Az olíva viszont egy kicsit visszafogottnak tűnt a Tündéében. A vaj enyhén sós volt, néhol egy kicsit elnyomta a kenyér ízét, ezért a felét vaj nélkül fogyasztottam, mivel önmagában is nagyon ízletes volt.

Tünde: Az én kenyerem is nagyon puha, meleg és finom volt, viszont tartalmazott egy nem várt meglepetést is. Amatőr dolognak tűnik (ezért is fényképeztem le, mert nem akartam hinni a fogamnak/szememnek), de már tudjuk, hogy akár egy Costesben is előfordulhat, hogy benne marad az olívabogyó magjából egy pici darabka. Sikerült ráharapnom. A nehézkes kezdést tehát egy kellemetlenség követte, de szerencsére még élt az elmúlt két látogatásunk pozitív emlékképe a fejünkben, így nem kellett hozzá különösebb jóstehetség, hogy tudjuk, innen már csak felfelé ívelhet az esténk.

Majd érkezett az Amuse bouche, azaz a „száj szórakoztatója”. Vagy, ahogy a pincérük felvilágosított róla, a séf üdvözlő ajándéka. Nem csodálkoztam egyébként azon, hogy külön elmagyarázta, mivel „a galambot hogyan készítsük el” kérdésére kérdéssel válaszoltam, melyben az iránt érdeklődtem, hogy ha a steak-et medium szeretjük, akkor az milyen hatással van a galamb készültségi fokára? :)

Ami pedig érkezett, az Aperol spitz volt.

Mivel a kenyerek megérkezése után szinte rögtön megjelent az aperol spritz is, sajnos Tünde pont kezet mosott, amikor ezt a jeges-habos költeményt felszolgálták. A pincért viccesen meg is jegyezte, ez Murphy törvénye, ha hoznak valamit, pont nincs a helyén valaki. Mondjuk én ezt egy picit az ő figyelmetlenségüknek is betudnám. Ez azért is volt kellemetlen, mivel a pincér figyelmeztet, hogy lássak neki minél hamarabb, mert a hab gyorsan összeesik. Szerencse, hogy Tündének nem jutott eszébe az egyéb vizes dolgait is elintézni, így a kézmosása után gyorsan vissza is ért, úgyhogy lépjünk is túl ezen az újabb bakin és lássuk, mi is volt a pohárban.

Alul aperolból és proseccoból készült, jeges frappe, felül meleg tojáshab volt található. A jeges rész enyhén fanyar, de nagyon finom volt. A felső, meleg rész nekem egy kicsit háttérbe szorult, de valószínűleg ez is volt a cél.

Tünde: Izgalmas összeállítás volt, nagyon tetszett!

Ezután újabb üdvözlő falatkák érkeztek.

Tetszetős és több minden is található, több tányéron. Kezdjük fentről az ajánlott fogyasztási sorrendben és nézzük mik is voltak pontosan ezek.

Fent a nagyobb tálkában karfiolhab tokhal royal kaviárral (az Aranykaviárból): A kaviár illata dominálja az egész tányért. Nagyon jól kiegészíti egymást a karfiol hab édeskés, lágy és a kaviár sós íze.

Látogatásunk előtt 2 nappal volt a Costesben az Aranykaviárral közösen szervezett rendezvény, a Champagne & Kaviár est, amelyen Miguel Rocha Vieira különlegesen összeállított menüje a Costes étterem legjobb fogásait ötvözte az Arany Kaviár Gourmet Selection kitűnő kaviárjaival. Hogy az élmény teljes legyen, az étterem sommelier-je által gondosan válogatott champagne-ok sora egészítette ki az ételkülönlegességeket. Ennek a hangulatából kaptunk egy kis „utóízelítőt”. Örömmel fogyasztottuk őket és nosztalgikusan idéztük fel az Aranykaviárban történt látogatásunkat, amelyen nem csupán a több féle vodka kóstolása miatt éreztük igazán jól magunkat, hanem elégedettek voltunk az étteremmel minden szinten – érdemes őket is kipróbálni!

A kisebb pohárkában Kukoricakrém leves popcorn habbal: Enyhén érezhető popcorn illat. Ízre inkább a kukoricakrém leves dominál. A tányér többi részéhez képest kicsit háttérbe húzódik.

A szürke „izé” a kanálkában kecskesajtos-tintahalas macaron: Mi is az a macaron? A Larousse megadja a hosszú, alapos választ:

„Kerek, kívül ropogós,, belül puha aprósütemény, amelyet őrölt mandulából, cukorból és tojásfehérjéből készítenek; gyakran ízesítik kávéval, csokoládéval, eperrel, mogyoróval, pisztáciával, dióval, kókusszal stb. A macaront szokás kettesével összeragasztani is, vagyis egymással szembefordítani, ilyen a párizsi gerbet is.

Régóta ismert aprósütemény. Receptje talán Olaszországból, pontosabban Velencéből indult útjára a reneszánsz idején, de vannak, akik a Cormery-apátság macaronját 791-ig vezetik vissza. A későbbiekben számtalan francia város készítette saját receptje szerint. Nancyben, ahol a 17. században különösen nagy népszerűségnek örvendett, a karmelita apácák készítették, tartva magukat Aváliai Szent Teréz figyelmeztetéséhez: „A mandula jót tesz azoknak a lányoknak, akik nem fogyasztanak húst.”

Párizsban a legkedveltebb fajta macaron az ún. „gerbet”: kerek, kívül sima, és krémmel, lekvárral vagy csokoládékrémmel van töltve. Az ún. „holland” macaron tetején vágás van, amelyet a gőzben való szárítás után, de a sütőben történő sütés előtt a kés hegyével ejtenek rajta.”

Most már mindenki tudja, hogy mi is az a macaron. A Costesben kecskesajttal töltötték meg és a süti részét tintahalban „áztatták”. Számomra a tányér – sőt, talán az egész este – legkiemelkedőbb fogása volt. A kecskesajt sóssága és a macaron édessége felejthetetlen egyveleget hozott létre. Egyébként a Gasztrotúrák blog fejlécében megjelenő tányér középső eleme pont egy ilyet ábrázol – szintén by Costes, csak néhány évvel ezelőtt.

Legutoljára a kockacukorra hasonlító mogyoróba forgatott pillecukor maradt: A pillecukor „pihepuha”, mondhatnánk folyós volt, de a mogyoró íze elnyomta őt.

Összegében nagyon finom tál volt. A frissítő aperol spritz után ízelítőt kaptunk, hogy mire képes a konyha.

Miután kellőképpen üdvözöltek minket és jól megágyaztunk a többi fogásnak elindult az „étellavina”. Első fogás: Tarisznyarák saláta, savanyított retek, wasabi joghurt, zöldalma zselé

Kicsit zsúfolt lett a tányér, a fogásba sűrített ízek kavalkádja miatt csak kapkodtuk a fejünket. Talán picit el is lett méretezve az adag, nekünk legalábbis bőven elég lett volna a fele is.

Figyelmetekbe ajánlanám a fotó két oldalán elhelyezkedő „alakzatokat”.   Vajon nektek is „az” jut róluk eszetekbe, mint nekünk? :)

Tünde: Lehet, már az alkohol segítette a fantáziánkat, de elindult, az biztos. Az asszociációs sorban nem volt túl hosszú az út eljutnunk a pont öt évvel ezelőttre datálható nászéjszakánkig. ;) Egyébként nagyon finom volt az összeállítás. Kiemelném a nagyon ötletes wasabi joghurtot, amely krémes és csípős volt, illetve az almaszeleteket, amelyek még pikánsabbá tették az összeállítást.

Ehhez a fogáshoz 2009-es évjáratú napbor érkezett a St. Andrea pincészetből. Kiváló bor, itatta magát. Ezután már nem is tudtunk megállni a lejtőn. :)

Második fogás: ”Ajo Blanco” – hűtött mandulaleves, tavaszi zöldség ”escabeche”

Ahogy „készül”:

és amikor kész van:

A leves szabad fordításban fehér fokhagyma, de itt mandulás levesként készítették. A kiöntés után pipettából csepegtettek fokhagymás olívaolajat a zöldségkosárka köré. Kevés került a levesbe, mert a pincérünk tájékoztatása szerint elég koncentrált. Én nem igazán éreztem. A leves hideg mandulaleves. Középen enyhén édes tésztakosárral körbekerített, szép színes zöldségek voltak: kesernyés cékla, kapor, petrezselyem stb.

Tünde: Erről a fogásról lehetett volna még egy harmadik stádiumú fotót is készíteni, ugyanis teljesen más lett a leves vizuális hatása, miután nekiláttunk a kosárkának, mert az darabjaira esett és az őt alkotó zöldségek – főleg a cékla – gyönyörűen megszínezték a levest. A tormától egyébként kicsit kesernyés lett az íze, de ez jól állt neki, akárcsak az egész mandula, amit szívesen ropogtattam a többi, finom zöldség között. A leves egyébként hideg volt, nagyon jól kitalált kis kompozíció!

Itt jegyezném meg – és egyben bizonyítanám be, hogy a kákán is a csomót kerestem –, hogy a pincérek felszolgáló kezén lévő fehér kesztyű már nem az a ragyogó, hanem inkább szürkés, mint hófehér. Nem volt koszos, félre ne értsetek, csak látszik, hogy nem a legújabb darabok. Egy ilyen helyen én elvárnám, hogy ilyen apróságokra is odafigyeljenek.

Harmadik fogás: Serpenyőben sült fürj, bébi római saláta, burgonyapüré, serpenyőben sült kacsamáj

Első meleg étel és ami a hőmérsékleténél még fontosabb, végre hús. :) Az összetevők: Fürj comb (felső és alsó), kacsamáj, articsóka krumplipürével. Fürj nagyon jól volt elkészítve – Tündének is nagyon ízlett, a bőre a kivételével, amit én fogyasztottam el jóízűen. Hiába magyarázom neki, hogy ott található az ízek koncentrációja, nem hajlandó megenni. Újabb rejtély… Természetesen a felső combot is én ettem meg, neki az sem tetszett – nekem annál jobban. A kacsamáj fantasztikus volt, jobb, mint bármelyik eddigi libamáj. Szétomlott a számban, a fogaimra szinte nem is volt szükség ennél a fogásnál. Articsóka meglepően finom volt, talán az egyik legjobb része a tányérnak. OK, ez enyhe túlzás, de annak ellenére, hogy volt mellette hús, jól harcolt. Krumplipüré tényleg csak köret volt, tökéletesen betöltötte a szerepét.

Tünde: Ebből a fogásból ettem a legkevesebbet, de amit megkóstoltam, az nagyon ízlett. A többi sem az éttermen múlott… ;)

A fürj mellé egy 2009-es olaszrizling érkezett a Tamás pincészetből. Kicsit megijedtem elsőre, mivel a szokásos évi badacsonyi bortúránkon – ahol a badacsonyi dombra felfelé menet megkóstoljuk az adott évi termést, és természetesen a mennyiség a lényeg és nem a minőség – ez az egyik alapbor. Így, a többszöri túlzásokba esésem után, nem igazán kedvelem. Emellett még vörösbor párti is vagyok, de így is finomnak mondanám ezt a választást.

Negyedik fogás: Serpenyőben sütött vörösmárna, tinta ravioli, bébipolip, édeskömény püré, fűszeres halleves

A sügér nem színezett, hanem természeténél fogva, azaz magától vörös (kedves pincérünk külön felhívta rá a figyelmünket). A hal „elvitte” az egész tányért, nagyon finom volt. A szósz halszósz volt, sárgaságát sáfránytól kapta (mesterségesen). A ravioli édesköménypürével volt megtöltve és tintahallal volt „színezve”. A tintahal és a polip (az utólagos érdeklődésünkre kapott válasz szerint) a sütéskor chorizoban megforgatták, így egy kicsit „furi”, kesernyés ízt kapott (fura párosítása ez a chorizonak és a polipnak). Ízlett, főleg a márna. Aki nem tudná, a chorizo a spanyol/portugál kolbász.

Tünde: Nem volt rossz, de annyira nem is voltam tőle elragadtatva, azt hiszem, ezt a tányért sorolnám a mai vacsora fogásaiból összeállított toplista legvégére.

Borkíséretként Nyári Ödön pincészetéből kikerülő 2008-as szürkebarát került az asztalra. Mivel ez a másik alapbor a korábban említett bortúránk során, így ez sem tartozik a kedvenceim közé. Ez is finom volt, de nem ezt ajánlanám, ha fehérborról lenne szó – jó, én nem is vagyok mérce.

Itt egy picit többet kellett várnunk a következő fogásra, de ezt csöppet sem bántuk. Volt egy vicces jelenet közben az ablaknál – amit valószínűleg már az elfogyasztott alkoholmennyiség miatt találtunk akkor viccesnek. Egy, a Ráday utcában sétáló bácsi bekukucskált az ablakon, ami mellett közvetlenül ott volt az asztalunk. Picit meg is ijedt, mikor meglátott minket, mi meg jót nevettünk a groteszk jeleneten – még jó, hogy az orrát nem nyomta hozzá az üveghez. :)

Ötödik fogás – főétel: Örvös galamb két módon tálalva

A melle zsályával és Pancettával posírozva, majd pirítva, illetve ”Pastilla” konfitált combbal töltve, majd mindkettő krémes kelkáposztával, salmis mártással tálalva

Gyönyörű a szemnek, egy kész műalkotás. Isteni a szájnak, szintén egy műalkotás. Múzeumba, pódiumra vele!

Baloldalon található a galamb melle, amelyet zsályán posírozták (élelmiszerek több-kevesebb lében való főzése oly módon, hogy a folyadékot gyöngyöző forrásban tartjuk – azaz lassú tűzön való főzés). Mellette hússzósz, ami szívből és májból készült. Pincérünk jelezte, hogy Tünde utálni fogja (ez még vega menü vs grand menü „hisztinkből” jött), de Tünde imádta. Furcsa „vega”. A jobb oldali hús a tésztába töltött galambcomb volt, köretként pedig a karalábékrém és a zöldségágy funkcionált. Mint megtudtuk, a két húst a végén együtt konfitálták (alacsony hőfokon, hosszú ideig saját zsírjában sütve, majd edényben eltéve – az egyik legrégebbi tartósító eljárás, amely Délnyugat-Franciaország specialitása).

Isteni volt. Vagy még jobb! Még Tünde is megette – igaz, hogy leszedte a bőrét, de megette. Omlós volt a hús, a hússzósz talán még jobb. A jobb oldali rész rétes tésztában volt – vagy valami olyasmiben, akárcsak a Wellington bélszín. Alatta a zöldségágy –  azt nem tudtuk meg, hogy pontosan miből is állt. Nem tudom eldönteni, hogy a fürj vagy a galamb volt a finomabb.

Tünde: Abszolút egyetértek a fentiekkel. A hússzószt emelném ki külön, ami koncentráltan tartalmazta a belsőségek fantasztikus ízét. Nagyon szerettem!

Mellé az est legfinomabb bora érkezett, az Izabella utca lenevezésű 2008-as pinot noir a Dobogó pincészetből. A pohár mindenképpen az est legnagyobb pohara volt. :)

Hatodik fogás: Válogatás érlelt magyar és nemzetközi sajtokból

Nehéz dönteni egyébként a sok fogás közül, de nekem ez vitte a pálmát. Talán azért is, mert mostanában ért el hozzám a „sajtőrület”. Az öt sajtból sajnos (vagy szerencsére) csak egy volt magyar, a többi Franciaországból érkezett. Próbáltunk figyelni a sajtok felsorolásánál, de már dolgozott bennünk az addig elfogyasztott néhány pohár bor és ez megnehezítette a dolgunkat. Plusz, ha valaki annyira nem jártas a sajtok világában, mint mi, illetve franciául sem tud, lehetetlen 5 sajt nevét megjegyezni. Pedig felosztottuk egymás közt, első 2 az enyém, a maradék Tündéé. :)

Jobbról balra haladva az első sajt neve teljesen kimaradt (én hibám! :)), de az biztos, hogy tehénsajt volt: nagyon erőteljes íze volt, de egyben nagyon finom is. Mellette birsalma (esetleg körte) lekvár. Jó indítás.

Majd Saint-nectaire vagy Saint-paulin (újra köszi Larousse): Kicsit enyhébb ízre, mint az előző, de nagyon jó volt, hogy a következő előtt kicsit semlegesítette a szánkat.

Középen a magyar kecskesajt: Szintén erős, domináns íz. Mellette grillezett édes paradicsom. Külön-külön nagyon erősek voltak, de ha együtt kóstoltuk, a két íz egy kicsit „kioltotta” egymást. Finom volt a sajt önmagában, illetve a paradicsommal együtt fogyasztva is. A paradicsomon volt valami, de sajnos nem tudtam azonosítani.

A következő sajt nevét sem sikerült megjegyezni, de valahogy úgy hangzott, hogy „döme de föde” :): Ismét egy enyhébb íz érkezett a kéksajt előtt.

Utolsó egy francia kéksajt volt (itt csak ennyi információt kaptunk): Legerősebb íz, mellette levendulazselé. Nagyon érezhető volt a levendula. Együtt fogyasztva itt is semlegesítették egymást.

Összességen egy tökéletes sajttál még kezdő „sajtász” részére is.

Tünde: Nekem is bejöttek a sajtok – sajnos a nevük nem –, de nálam a pálmát az édes paradicsom és a levendulazselé vitték el. Isteniek voltak önmagukban is, de a sajtokkal együtt fogyasztva még izgalmasabb élményeket nyújtottak.

Mellé a bor Gere Attilától érkezett, egy testes 2006-os Kopar. Tündének nem ízlett annyira a testessége miatt, én viszont örömmel vállaltam át az ő részét is.

Hetedik fogás: Mojito és After Eight szivar

Mojito édesség, mellette csokiszivar, közepén after eight. A hamu – a pincér által egészségesnek tartott – aranyhamu (azmiaz?) volt. Az after eight nem volt igazán érezhető, de ez lehet, hogy ez már csak a sok bor hatása volt. Ötletes, szemet gyönyörködtető fogás, de a fogások közötti rangsorban a végén kullog.

Tünde: Na nálam egyáltalán nem! Nekem nagyon tetszett ez a fogás is! Mind a kreativitás, amely leginkább vizuálisan varázsolt el, mind pedig az ízek játéka – külön tetszett a szivar, amelynek a külső része megtévesztően hasonlított egy igazi kubai szivarra, míg belül finom, krémes csokoládé várt arra, hogy elkényeztethesse az ízlelőbimbóinkat. Nálam sikerrel járt!

Egyébként Feri itt már „okosra” itta magát (ő mondta, nem én!). Ilyenkor annyit beszél, mindenhez kezd egyre jobban érteni. Én nagyon élvezem ezt mindig, jókat nevetünk. Abszolút adta tehát magát a desszertből adódó „koktél-szivar”, dumcsizós hangulat.

Nyolcadik fogás: Puha csokoládé, mogyoró textúrák, fekete szezám ”tuile”

Az a girbegurba valami a csoki flixflex. Tök jól néz ki, like it. Nem csak szép és „rugalmas” volt, hanem finom is.

Mellette variációk mogyoróra – fagyi, morzsa, sós mogyoró –, kaviár illetve szezámmagos mézes chips volt megtalálható.

Én már nagyon tele voltam mind étellel, mind borral, így inkább csak „túl akartam esni” rajta.

Beszéljen róla inkább Tünde: Igen, én is ennek a fogásnak a felénél éreztem azt, hogy itt a vég(em), I’m full (ahogy külföldön mondtuk, az éttermekbe hívogató vendégcsábító emberkék kérésére válaszként). Nagyon ízlett ez a különlegesen kitalált desszert, amit én „édes és sós játékának” neveznék el. Érdekes és finom volt a hajlítható csokoládé, a kaviármorzsák is tetszettek, illetve a fekete szezámos-mézes chips is lekötötte a figyelmemet. Pedig már tényleg a végét jártuk.

Mellé hétfürtös 2003-as fordítás érkezett. Tündének túl édes volt, hős lovag módjára magamra vállaltam annak is a felét.

Ezzel be is fejeződött a harcunk a hosszú étlappal. Mivel késő volt már, nem akartunk inni kávét. Így inkább egy-egy pálinkát választottunk „dugónak”.

Életem legjobb pálinkája: Vylyan Kadarka seprőpárlat. Íze nagyon hasonlított egy finomabb whisky ízére. Nagy whisky- és pálinkarajongó vagyok, tudom, hogy a 2 dolog teljesen különbözik, de ez „egyesíti” magában őket. Vennem kell otthonra is!

Tünde a „nőies” Cabernet Franc törkölyt választotta

Így a végére eszembe jutott két dolog, ami ide kapcsolódik.

Az első a felfedező menüben is szereplő desszert, a „Klasszikus ”Poire Belle Hélène”, ahogy mi készítjük”. A mellettünk lévő asztaltársaság ilyen desszertet fogyasztott és nagyon látványos volt a tálalás. Tünde levideózta:

Számunkra egy enyhe „utánérzés” volt, ugyanis a Taubenkobel (3 éve jártunk ott - 2 Michelin csillag) banán splitjét ugyanígy tálalták fel.

A második dolog szintén a szomszéd asztalon történt. A menük befejezésével, a számla mellé érkezett egy bon-bon tál is, ami egy búcsú ajándékként funkcionált. Illetve mellé még kaptak egy kis dobozban útravalót is. Ez megszokott az ilyen éttermekben. Az Onyxban (Magyarország másik Michelin csillagos étterme) is kaptunk ilyen útravalót, illetve amikor az Allegro-ban (Kelet-közép Európa első Michelin csillagos étterme, Prágában) ebédeltünk, a végén szintén érkezett a számla mellé egy bon-bon tál (amire már ránézni sem bírtunk, annyira tele voltunk, de ez egy másik történet). A furcsa az volt, hogy mi nem kaptunk. Nem, mintha hiányzott volna, csak nem értettük. Ezek szerint a grand menühöz nem jár? Vagy szintén hiba csúszott a rendszerbe?

A szomszéd asztaloknál volt még egy számunkra érdekes dolog. Egy kb. 40-es úr és egy kb. 8 éves kölyök, ketten, vacsoráztak. Elgondolkodtatott minket, hogy vajon miért hoznak egy ilyen helyre gyereket. Értékeli-e egy 8 éves körüli gyerek, ha egy Michelin csillagos étteremben költheti el a vacsoráját? Nem hiszem, egy „mekis” hamburgernek valószínűleg jobban örült volna.

3.     Kiszolgálás

Ha két szóban kellene jellemeznem, akkor a kompetens és figyelmes lenne az a két szó. Kedvesek, egy idő után már közvetlenek voltak. Hat pincért számoltunk az este alatt, de mind a hat folyamatosan pörgött. Nem álltak meg egy pillanatra sem, folyton figyelték, hogy hol tehetnek valamit értünk. Jellemző, hogy pl. amikor a mellettünk lévő asztaltól kimentek az étterem elé dohányozni, akkor az egyik pincér azonnal utánuk vitt egy hamutartót. Majd amikor egy másik asztaltól mentek ki dohányozni, egy másik pincér vitt ki egy újabb hamutartót. Az elején megkérdezték, hogy van-e bármilyen ételallergiánk. Profi hozzáállás. Amikor meglátogattam a mellékhelyiséget, azonnal ott termett egy pincér az asztalnál és a szalvétámat összehajtotta. És még sorolhatnám. Az már természetes volt, hogy bármilyen kérdésünkre azonnal tudtak válaszolni, és nem kellett megkérdezni a séf urat. Profik voltak egytől-egyig.

Ami nem tetszett, hogy itt sem egy pincér foglalkozott velünk, hanem az összes. Nem okozott problémát, de néha nem tudtuk, hogy mit kérdeztünk vagy mondtunk már a pincérnek. Pl. volt olyan, aki nem is tudta, hogy Tünde először vega menüt szeretett volna, így elég furcsán nézett, amikor Tünde a kérdésre, hogy milyen volt, azt a választ adta, hogy „nagyon finom, annak ellenére, hogy volt benne hús”. :) Mint már az egyik korábbi bejegyzésben írtam, jobban szeretem, ha van „saját” pincérünk.

4.     Feeling

Igazi elegáns étterem. Az ételeket fehér kesztyűben szolgálták fel, ahogy azt egy ilyen elegáns helyen szokás. A belső kialakítás is ezt az eleganciát sugallja.

Ahogy a mellékhelyiségek és az azokhoz vezető út is.

Kivételesen a férfi részlegről is készítettem fényképet.

Furcsa volt, hogy 2 méter sem volt a belmagasság, kicsit szűknek éreztem a helyet. De a kialakítása nagyon tetszett, elfogadnám otthonra is – a Bose hifi rendszerével együtt. :)

5.     Árak

Magasak. Főleg úgy, hogy ki kellett fizetnünk 2 el nem fogyasztott ásványvizet is – 1.100,- Ft-ot darabjáért!

De kezdjük az elején. Egy grand menüért 26.000, - Ft-ot kérnek, borkísérettel ez az összeg felkúszik 36.000,- Ft-ig.  A felfedező menü 18.000,- Ft (borokkal 25.000,- Ft), a vegetáriánus menü pedig 15.000,- Ft (borokkal 20.000,- Ft). Az a’la carte árakat bárki csekkolhatja a weboldalukon, így senkit sem érhet meglepetés. Az árak nem alacsonyak, de senki ne gondolja, hogy egy michelin csillagos étteremben sokkal olcsóbban meg lehet vacsorázni. Nem napi étkezésre „való” az étterem, a csúcsgasztronómiát meg kell fizetni.

De az, hogy a számlán 2 üveg ásványvízzel több szerepelt, elég lehangoló – de azt is mondhatnám, hogy felháborító! Persze ez a mi hibánk is – még beszéltük is, hogy egy pár asztallal arrébb fizetéskor elég sokáig vizsgálta a számlát egy külföldi üregúr, és nem értettük, hogy miért van erre szükség egy ilyen étteremben –, mivel mi nem ellenőriztük le a számlát. Gondoltuk itt nem kell, de úgy látszik tévedtünk! Reméljük, ez csak egy újabb hiba következménye és nem volt benne semmi szándékosság. Sajnos ezt részükről elég komoly hibának tekintjük – részünkről pedig egy drága tanulságnak.

6.     A Gasztrotúrák összegzése

Ez egy kicsit hosszú lesz. Kezdeném azzal, hogy aki elolvasta az egész bejegyzést (és összehasonlítja a végső pontszámmal), feltűnhet, hogy elég sok negatív véleményt írtunk le, mégis ilyen magas pontszámot adtunk. Mint említettem, már kétszer is jártunk a Costesben és mindkét alkalommal nagyon elégedetten távoztunk (sokkal elégedettebben, mint most). Azóta pedig megkapta a Michelin csillagot is. Illetve jártunk már más csillagos és csillaggyanús éttermekben is. És nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a végén ott hagytunk egy, (az új) minimálbérnek megfelelő összeget.  Ezen okok miatt nagyon magas elvárásokkal érkeztünk a Costesbe, illetve sokkal kritikusabban álltunk hozzájuk, mint egy klasszikusabb étteremhez. Emiatt jobban is „fájtak” az észrevett hibák. De ha bárkinek az jönne le, hogy nem szerettük, akkor most itt írom le, hogy, de, még így is imádtuk!

Kezdjük a negatívumokkal.

Nagyon nem tetszett, hogy nem tudtuk azokat fogyasztani, amik miatt ide mentünk. Korábban már kifejtettem a degusztációs menü vs. degusztációs menü problémát. Nagyon rosszul éreztük magunkat emiatt, hisz egyikünknek „engednie” kellett. Ebben az esetben nem volt ez akkora probléma, de mi történik, ha én tényleg ragaszkodom a grand menühöz, Tünde pedig ténylegesen vegetáriánus és egyáltalán nem eszik húst? Felállunk és elmegyünk. Gondolom. Egyébként már-már a gondolat határán voltam. Ez szerintem csak akarás és kreativitás dolga. Nem hiszem, hogy kreativitásban hiány lenne. Megjegyzem, hogy hasonló problémával már szembesültünk pl. a Chateau Viszben és ott egyáltalán nem okozott gondot a fogások eltérő száma! Amikor az egyik fél éppen „üresjáraton” lett volna, kedveskedtek neki egy sorbet-val vagy egyéb aprósággal. Még egy gondolat: Hogy oldják meg, ha a’la carte rendelünk, de Tünde 3 fogást én viszont ötöt? Csak költői kérdés volt…

Negatívum volt még a korán érkező amuse bouche, a triplán számlázott ásványvíz, a cserélődő pincérek. Korábbi tapasztalatunk alapján az az érzés alakult ki bennünk, hogy egy kicsit „nagyképűek” lettek. Nem éreztük azt a 100%-os odaadást, mint korábban vagy mint a Chateau Viszben például – azt, hogy itt minden a vendégért történik. Csak 90%-ban jött át.

Mik voltak a pozitívumok? Minden egyéb. Az ételek tökéletesek voltak. Nem véletlenül kaptak csillagot. Bármelyiket, bármikor bevállalom. Olyan élményt nyújtottak, amikben ritkán van része az embernek. Ha valaki egy kicsit is érdeklődik a gasztronómia iránt, egyszer el kell ide látogatnia. Nem lesz olcsó, de olyan „ízélményben” lesz része, amit kevés helyen lehet megtapasztalni. A kiszolgálás profi, az enteriőr lenyűgöző. Megérdemelték azt a csillagot.

A Gasztrotúrák Magyarország egyik legjobb éttermének tartja a Costest, de nem a legjobbnak. Mi ezek után, továbbra is a Chateau Viszt favorizáljuk.

Pont:

9/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.