Számunkra ez egy komoly mérföldkő, ezért úgy döntöttünk, e nemes alkalomból közelebb engedjük a kedves olvasóinkat a privát szféránkhoz és felfedjük az arcunkat. ;)

Igen, nekünk így szokásunk ünnepelni az egy éves szülinapunkat! :D

Az igazán jó megfigyelők észrevehetik, hogy már akkor voltak a közös jövőnkre mutató jelek! A megfejtéseket várjuk a hozzászólásokban! ;)

 

 Múlt

Na de repüljünk előre az időben, úgy harmincegynehány évet és nézzük meg, mi történt velünk, illetve a blogunkkal az elmúlt egy esztendőben.

Íme egy sor (számunkra) érdekes statisztika:

64 blogbejegyzést és 31 facebook jegyzetet készítettünk, melyek által több mint 100 étteremről nyilvánítottunk véleményt, néhányukról több esetben is. 41-et minősítettünk oly módon, hogy a toplistánkon is elhelyeztük őket. A toplistánkat folyamatosan módosítjuk az új élmények, tapasztalatok hatására.

Leginkább magyar éttermekről írtunk (sajnos nem sokat jártunk mostanában külföldön), de egy több részből álló, nagyon részletes bejegyzéssorozatban beszámoltunk a török nyaralásunk gasztroélményeiről is. A legtöbb tesztelt „alanyunk” Budapesten működik, de készült írásunk Balatonfűzfőről, Budaörsről, Egerről, Esztergomról, Etyekről, Fertőrákosról, Győrről, Hédervárról, Szentendréről, Vácról és Viszről is.

Budapesten belül pedig ezekről a helyszínekről számoltunk be valamilyen úton-módon.

Ja és ne feledkezzünk el arról sem, hogy magunkat is teszteltük, Karácsonykor! Szerintünk egész jól vizsgáztunk. :)
Arról is részletesen beszámoltam, hogy milyen volt a Csillagánizsban töltött néhány órám, melyen Segal Viktortól tanultam főzőcskézni.

Írásainkra több mint 26 ezer oldalmegtekintéssel reagáltatok, közel 9 ezren! Átlagosan 2 oldalt látogattatok meg és több mint 3 percet töltöttetek egy-egy oldalunkon.

Az átlagos idő a webhelyen statisztikából az derült ki, hogy még mindig Pápán olvassák a leghosszabban az írásainkat. Tőlük csak kicsit marad le Püspökladány. Üdv. és köszönet Nektek! :)

Legtöbben Budapestről látogattok el az oldalunkra (érthető, hisz mi is Budapestről írunk leginkább), de sokan olvastok minket Debrecenből, Zalaegerszegről, Pécsről, illetve Székesfehérvárról, Kaposvárról, Győrből, Szegedről, Miskolcról és Nyíregyházáról is. :)

A legtöbb oldalt megnyitók végre nem külföldről érkeznek (ahogy ez a fél éves statisztikákból kitűnt). 6 oldalt néztetek meg átlagosan Budaörsről, illetve Püspökladányból, 4-et Hajdúszoboszlóról és 3-at Fehérgyarmatról.

És akkor most következzék a bejegyzések számokban kifejezett értékelése:

1 735 megtekintés: Gasztrokaland az U26-ban

 1 143 megtekintés: Rendkívüli közlemény: megnyílt az első KonoPizza étterem Budapesten

1 085 megtekintés: Végre egy mexikói bejegyzés a sok jegyzet után… Szentendre, Palapa

 676 megtekintés: Ezer forintért ettem pörköltet a Baldaszti's-ban

 590 megtekintés: Berúgtunk a Costesben

 519 megtekintés: Almárium - ebéd a bunkerben

 465 megtekintés: Burgerezés utáni csalódás a Manga Cowboy-ban

 423 megtekintés: Almárium premier, ismétléssel

Van számunkra egy-két érdekesség a fentiek kapcsán. Az U26 azért verhetetlen, mert azzal kikerültünk az Index hasábjaira. A KonoPizza megnyitásának akkora volt a hírverése, hogy szintén értjük a második helyét. De hogy a Palapát miért olvastátok ennyien, arról őszintén szólva, fogalmunk sincs! Ennyire szeretnétek a mexikói ételeket???

A Facebook-os oldalunkat 143-an like-oljátok. Az ottani adatok alapján nőtt a nők aránya a férfiakhoz képest (60:40), a legtöbben továbbra is a 25-34 közötti korcsoportba tartoztok.

 

 Jelen

Na de hagyjuk is inkább a múltbéli kutakodást, összpontosítsunk a jelenre, illetve a jövőre.

Jelenleg folyik jó néhány éttermi tapasztalatunk papírra vetése. Ilyenek mint pl. Borssó, Csalogány, Il Pittore, Miniatűr, Nobu, NU, Peppers! Pesti Disznó.

Rajtuk kívül van még rengeteg hely, ahol jártunk, de valószínűleg maximum egy facebook jegyzet erejéig fogunk róluk megemlékezni – vagy azért, mert a hely nem érdemel külön bejegyzést vagy csupán annyira kevés róluk az infónk, hogy nem tudnánk őket még elhelyezni a toplistánkban. Ők azok:

Alma Mater, Arioso, Asia, aTable, Atlantis, Lotus, Bistro57, Blue Tomato, Bodrogi Kúria, Café Perk, Café Vian, Cayman Café, Fusen Grill, Don Boscolo, Aréna Grill, Gyradico, Hummus Bar, IlCantin, Mineral Hotel Slovakia, Óbuda Gate, Oxygen Újpest, Passport, Pizza Eataliano, Menta Terasz, Menü, Teve Gyorsétterem, Vapiano, Vásárcsarnok, Veranda.

Nem tudom, eljutunk-e egyáltalán valaha a megírásukig, ezért ha valamelyikre kíváncsiak vagytok, jelezzétek bátran, mert akkor arról biztosan nem feledkezünk meg, sőt, előre is vesszük a teendőink listájában.

Tapasztalhattátok, hogy az írásaink megjelenésének gyakorisága csökken. Egyszerű az indok: nincs elég időnk a részletes leírások elkészítésére. A megszokott színvonalból lejjebb nem szeretnénk adni, ezért  ritkábban írunk inkább, illetve egyre régebbi élményeket dolgozunk fel, de a részletességhez továbbra is ragaszkodunk. Számunkra az fontos, hogy ne csak egy rövid benyomást rögzítsünk az adott helyről (ilyenekből tömérdek van a neten), hanem minél több információt osszunk meg, azaz mindent, ami számunkra érdemesnek tűnik megtartani az utókor számára vagy megosztani a nagyérdemű publikummal. Ez egyébként kétélű fegyver, mert nyilvánvalóan egy 3 hónappal korábbi élményről nem tudunk olyan részletes és érzelmekkel teli írást kreálni, mint egy frissről.

Amikről még biztosan írni fogunk, azok az elmúlt két hétvégén lezajlott gasztronómiai események, azaz a Budavári Libamájfesztivál, illetve a Gourmet Fesztivál, ahol fantasztikusakat ettünk, már megint…

Nem feledkeztünk el a „Turistaként Budapesten” című sorozatunk záró epizódjáról, a Belvedere Hotelről sem, csupán adósotok vagyunk még a megírásával. Ami késik, nem múlik! ;)

Szeretnénk ezúton is köszönetet mondani vendégbloggereinknek, Seprű Oszkárnak, aki eddig 6 egyedi stílusú szösszenettel színesítette blogunkat, illetve Robotologistnak, aki a török, kappadókiai élményeit vetette írásba a kedvünkért. Ha nagyok leszünk, megháláljuk! ;)

A fentieken kívül tervezzük még, hogy a facebookon fel-felbukkanó hírmorzsáinkhoz hasonlóan minden egyes (általunk tesztelt) étteremről leírjuk az aktuális híreket, illetve megosztjuk Veletek az azóta szerzett tapasztalatainkat.

 

 Jövő

Az előzőekben érintettük, hogy miket tervezünk még. Azokon túl folyamatosan bővítjük a tesztelésre váró éttermeink sorát, amely alapján bizton állíthatjuk, hogy a jövőben sem fogunk unatkozni, hisz a lista lassan eléri a százas sorszámot is!

No és Ti már jól tudjátok, hogy nálunk nincs ünneplés gasztroélmények nélkül! ;) Most bele is csapunk a lecsóba rendesen. Jövő héten ugyanis egy óriási kalandban lesz részünk. Gasztrotúrára indulunk Olaszországba, ahol Segal Viktor kíséretében bekukkantunk többek között az olasz parmezán, olívaolaj, pármai sonka, balzsamecet, illetve szalámigyártás kulisszatitkaiba. Borászatokat, illetve pezsgőgyárat is fogunk látogatni, és addig haza se térünk, amíg egy Michelin csillagos étteremben nem hízunk újabb néhány kilót. Izgatottan várjuk életünk első szervezett, szakértői gasztrotúráját – irány a Garda-tó!
(Talán még lehet rá jelentkezni, akit érdekel, jelezze felénk a facebookon!)

Hamarosan beszámolunk az élményekről.

Addigis kívánunk Nektek is minél több és minél izgalmasabb, örömtelibb gasztroélményt! Köszönjük az eddigi figyelmeteket, és reméljük, a jövőben is olvastok majd minket – igyekszünk továbbra is hasznos és érdekes anyagokkal gazdagítani a repertoárunkat!

Üdv: Tünde és Feri

online póker

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroturak.blog.hu/api/trackback/id/tr244588405

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása