Mivel decemberben lekötött minket az ünnepi készülődés, vagy ha épp nem az, akkor a lustálkodásnak hagytunk nagyobb teret, így nem készítettünk egyetlen étteremről szóló jegyzetet sem (pedig rengeteg fotó van már a tarsolyunkban). Viszont tartottunk egy féléves számvetést, aminek az eredményét itt, a bejegyzések között is megosztjuk Veletek.

„2011 decemberében volt fél éves a Gasztrotúrák blog! Ennek alkalmából készítettünk egy kis statisztikai összefoglalót az elmúlt időszakról – az év végéhez közeledvén úgyis aktuális az ilyesmi…

Ez alatt az eltelt fél év alatt több mint 80 helyről nyilvánítottunk véleményt 43 blogbejegyzésben és 29 facebook jegyzetben.

Sajnos nem sokat jártunk külföldön az elmúlt fél évben, így csak magyarországi helyekről, illetve a török nyaralásunk gasztroélményeiről számoltunk be.

Országosan valamivel jobb a helyzet, mert Budapesten kívül készült írásunk Balatonfűzfőről, Budaörsről, Egerről, Etyekről, Fertőrákosról, Szentendréről és Vácról is.

Budapesten belül pedig ezekről a helyszínekről számoltunk be valamilyen úton-módon.

 

 

 

A ténykedésünket több mint 15ezer oldalmegtekintéssel háláltátok meg, Ti, több mint 5ezren! Átlagosan 2 oldalt látogattok meg és több mint 3 percet töltötök egy-egy oldalunkon. Ezek az értékek folyamatosan nőnek, ebből arra következtetünk, hogy elkezdtétek nem csak a fotókat nézegetni – de az is lehet, hogy csak hosszabb bejegyzéseket írunk?! :)

Az átlagos idő a webhelyen statisztikából az derült ki, hogy Pápán olvassák minden betűnket, ugyanis 1 óra 47 perccel ők vezetnek, aztán Hannover, majd Püspökladány és Stuttgart következnek a sorban.

Legtöbben Budapestről látogattok el az oldalunkra (érthető, hisz mi is Budapestről írunk leginkább), de sokan olvastok minket Zalaegerszegről, Debrecenből, Pécsről és Székesfehérvárról, illetve Nyíregyházáról, Miskolcról, Szegedről és Győrből is. :)

A legtöbb oldalt megnyitók között meglepő módon csak külföldiek vannak a top6-ban: Stuttgart és Exeter 11, Schwetzingen 8,25, Hannover 7, Buenos Aires és Manila 6. Az első magyar a sorban szintén 6-tal Püspökladány, őt követi 5-tel Záhony.

Egyébként ezekről a helyekről néztétek meg az oldalt világszerte.

 

 

És akkor most következzék a bejegyzések számokban kifejezett értékelése:

  1. 1460 megtekintés
    http://gasztroturak.blog.hu/2011/07/18/gasztrokaland_az_u26_ban
  2. 892 megtekintés
    http://gasztroturak.blog.hu/2011/09/15/rendkivuli_kozlemeny_megnyilt_az_elso_konopizza_etterem_budapesten
  3. 403 megtekintés
    http://gasztroturak.blog.hu/2011/09/23/ezer_forintert_ettem_porkoltet_a_baldaszti_s_ban
  4. 372 megtekintés
    http://gasztroturak.blog.hu/2011/10/02/berugtunk_a_costesben
  5. 348 megtekintés
    http://gasztroturak.blog.hu/2011/07/01/almarium_premier_ismetlessel
  6. 308 megtekintés

http://gasztroturak.blog.hu/2011/09/07/almarium_ebed_a_bunkerben

Mivel az 5-6. helyen álló bejegyzések mindketten az Almárium Bisztrót minősítik, a róluk szóló írásainkat több mint 600-an tekintettétek meg – ezzel akár a 3. helyre is pozícionálhatnánk őket.

 

 

A Facebook-os oldalunkat 106-an like-oljátok. Az ottani adatok alapján kb. fele-fele a nők és a férfiak aránya, a legtöbben a 25-34 közötti korcsoportba tartoztok.

 

 

Köszönjük az eddigi figyelmeteket, és reméljük, a jövőben is olvastok majd minket – igyekszünk továbbra is hasznos és érdekes anyagokkal gazdagítani a repertoárunkat!

Üdv. Tünde és Feri”

 

 

online póker

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroturak.blog.hu/api/trackback/id/tr303517033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása